45. Mint egy álomvilág

Mina szemszöge:
Ahogy haladtam az utcán, a hó egyre jobban kezdett hullani, s egyre jobban került rá arcomra. A sírás kerülgetett. Az még rendben lett volna, ha mondjuk megint megtép, vagy felpofoz, de az, hogy nem gondolkodik, már túl sok. Kórházba került. De nem miattunk, hanem a saját hülyesége miatt. Mi csak meg akartuk vele értetni, hogy nem ér annyit egy olyan kapcsolat, ahol csak az egyik fél érez valamit, míg a másiknak boldog párkapcsolata van. Halál. Minden egyes nap ezzel szembesültem amióta összevesztünk.
Minden lépésemmel nyomot hagytam magam után a járdán, s ahogy haladtam egyre közelebb a dormhoz, úgy kezdett a szívem összeszorulni. Csak a fájdalom és kétségbeesés volt látható Hein, ahogy bevitték a kórházba, s ahogy beszéltünk is. Meg kell értenie azt, hogy az élet nem csak abból áll, hogy szerelmes az ember és ha nem kaphatja meg az illetőt, akkor meg kell ölnie magát, hanem abból áll, hogy élnie kell. Minden baj, sérülés, boldogság... Minden érzés ellenére élni kell, és boldognak kell lenni. Sosem fogja meg ezt megérteni, ahogy én sem. De adtam esélyt a boldogságra, és minden olyan dolgot elengedtem, ami zavart volna.
A dorm bejáratához érve a csizmámról lesepertem a havat, megtöröltem a csizmám talpát, a lassan lépcsőzni kezdtem. Minden fokra lassan léptem rá s a korlátba kapaszkodtam, hogy nehogy elcsússzak. A megfelelő emeletre érve, újra sírás fogott el. Újabb dolgok törtek fel elmémben, de mégsem hagyhattam, hogy újra utat nyissanak maguknak a sós cseppek. Halkan kinyitottam az ajtót, s rögtön JungKook szobája felé vettem az irányt. Benyitottam, s az ágyához siettem, és magamhoz öleltem.
- JungKook, beszélnünk kell. – öleltem meg szorosabban.
- Heiről van szó? – tolt el magától.
- Igen. – ültem rá az ágyra – Felvágta az ereit, és le akart ugrani a hídról. De egy idős hölgy észrevette és azonnal kihívta a mentősöket és a rendőrséget. Amikor én odaértem, akkor már ott volt a rendőrség meg a mentősök is. Hei kérésére bementem vele a kórházba és ott úgymond beszélgettünk. Vagyis én inkább lekiabáltam a fejét, mert egy idióta. Közöltem vele, hogy az élet nem ér annyit, hogy eldobja, főleg egy ember miatt. Megtehettem volna Mark miatt, hogy megölöm magam, de adtam esélyt az életre. Egy ember sem ér annyit, hogy eldobjuk magunktól az életet, de neki Jimin az élet. Nem értem. Hiányzik az a Hei, akivel évekig jókat nevettem és akit nem érdekelt az, hogy milyen természetű vagyok, de Jimin miatt megváltozott. Nem panaszkodom, Jimin miatt én is megváltoztam miatta, hiszen egy önelégült baromból lettem egy őrülten szerelmes kislány. – nevettem el magam.
- És igen. – nevetett velem együtt a szobában tartózkodó – Tényleg megváltoztál. Mondjuk amikor megismertelek, akkor olyan voltál, akit nem tudott érdekelni egy kapcsolat és csak úgy van a levegőben. – nevetett még jobban – Jimin mellett hihetetlenül megváltoztál. – mosolygott.
- De te is. Nem az a kisfiú vagy, akinek segítettem a matek háziban mikor kellett. Érett férfi lettél ezalatt a pár év alatt. Persze, még mindig az a kis aranyos srác vagy nekem, aki akkoriban voltál. – mosolyodtam el.
- Feltehetek gy kérdést? – félénken rákérdezett, amire én bólintottam – Mi volt pontosan az oka, hogy elköltöztél? Mármint... – közbeszóltam.
- Nehogy azt mert mondani, hogy te voltál az oka. Nem. Igazából ide akartam jönni egyetemre, és azért. Ha te lettél volna az oka, elmondtam volna. Ne legyél gyerek. Tudod, hogy mennyire szeretlek, és számítok rád mindenben. Nem számít, hogy mi volt akkor. – tettem a kezemet a vállára – Az számít, hogy itt vagy nekem, és én is neked, tökfej. – mosolyogtam.
- Törpe! – ütött fejbe egy párnával – De örülök, hogy végül is minden rendben van köztünk, és nincs semmi félreértés és vita. – vigyorodott el.
- Úgy nézel ki, mint egy nyúl! – vágtam a fejéhez egy párnát, ami szét is szakadt – Most nézd meg! – nevettem fel – Miattad kettészakadt az egyik párnád. – imitáltam szomorúságot.
- Hogy nevezheted magadat felnőttnek? – röhögött fel, s leesett a földre.
- Úgy, hogy melletted meg HoSeok és Tae mellett gyereknek érzem magam! – vigyorogtam – De Jimin mellett meg nőnek, azért! – nyújtottam ki rá a nyelvemet.
- Le lesz vágva a nyelved, ha még egyszer kinyújtod, szülinapos! – került egy gonosz vigyor arcára – Ez még a tied Mina. – nyomott vigyorogva a kezembe egy becsomagolt ajándékot.
- Mi van benne? – néztem rá hatalmas nagy szemekkel, majd a csomagolást kezdtem el széttépni – Ez a legelső közös képünk, amit aznap csináltuk mikor először jártam nálatok. – vigyorogtam és átöleltem.

- Élni akarok. – lökött el egy kicsit magához, hogy levegőt is kapjon.
- Bocs Kook, de ezt muszáj volt megadnom neked. – röhögtem fel hangosan.
Pár percet még a szobájában töltöttem, majd átmentem Jimin szobájába. Lassan nyitottam be, de nem kellett volna. Olvasott.
- Szia kicsim. – köszön mosolyogva – Mi volt Heinél? – érdeklődött.
- Meg akarta ölni magát azzal, hogy felvágta az ereit és le akart ugrani a hídról. – ültem rá az ágyára, s hozzábújtam – Ráadásul az élet számára te vagy. Igazából nem csináltam belőle nagy dolgot, csak kiosztottam, hogy az élet többet jelent annál, minthogy egy ember miatt feladd azt, ami boldogságot hozhat számodra. Egy idióta. Nem tudok mit tenni már vele. Elment az esze. Engem már idegileg teljesen kikészített. – hajtottam le a fejemet.
- Minden rendben lesz. – emelte fel a fejemet, és megcsókolt.
- Már egy ideje itthon vagyok, és JungKookkal beszélgettem. – ejtettem le a fejemet, s újra a felhúzott lábaimat figyeltem.
- Hallottam. Nem vékonyak a falak, tudod. – mosolyodott el, ahogy lehajolt, hogy láthassa az arcomat – Tudod, hogy nem haragszom. Ha ő nincs akkor én itt verdesném a zsákot, és nem téged ölelnélek. Hálás lehetek neki. Ahogy neked is. – csókolt meg.
- Igazad van. – mosolyogtam, mint egy idióta – Jimin... – néztem mélyen a szemébe.
- Mond. – ijedt meg kissé.
- Ha ennek az egésznek vége lesz.. Úgy értem Mark, Tom és Hei.. Elmegyünk valahova? – érdeklődtem.
- Oda megyünk, ahova szeretnél. – ölelt át szorosan.
- Tényleg? – tágultak ki szemeim, ahogy hátamon éreztem karjait összefonódni.
- Igen. – vette szorosabbra fogását.
- Egy álom ez a mai nap. Jimin, még sosem éreztem magam ilyen boldognak, annak ellenére, hogy Hei tönkretette ezt a napomat. – pusziltam meg a nyakát – Tökéletes karácsonyom volt veletek, és születésnapom is. Mintha csak egy álomvilágba kerültem volna általad. – nevettem fel – Köszönöm, hogy itt vagy nekem, és azt is köszönöm, hogy szeretsz. – hullott ki pár kósza, ám mégis boldog könnycsepp a szememből.
- Nekem kell hálát mondanom, neked, hogy itt vagy nekem, de gyere, van egy meglepetésem számodra. – vigyorodott el, s felsegített – Öltözz fel jó meleg ruhába! – figyelmeztetett.
Átöltöztem kényelmesebb és melegebb ruhába, s a srácokkal karöltve sétáltunk le a partra. Fogalmam sem volt, hogy mit akarnak, de a kíváncsiság hajtott végig. Ahogy sétáltunk a part felé, a hó már nem esett annyira, de még úgy is érezhető volt pár pehely hullása. Csak bámultam a várost, ahogy kivilágítva még mindig gyönyörű volt és bármit néztem, bármennyiszer jártam akkor a városba, a szemeim kitágulva járkáltak jobbra-balra és elképedten néztem, hogy eszméletlen egy hely.
- Megérkeztünk. – zökkentett vissza Jin hangja.
- Ohh. – ámultam el.
Egy csomó tűzijáték volt kikészítve a parton. Egyszerűen egy hang sem jött ki a torkomon annyira elképedtem a látvány miatt. Ahogy egyre közelebb lépkedtünk a tűzijátékokhoz, a srácot megállítottak.
- És akkor szeretnénk még egy kis ajándékkal kedveskedni neked. Igaz, hogy hideg van, de ezt azért még meg szerettük volna csinálni. – ölelt át szorosan NamJoon, miután tömören elmesélte a dolgot.
Csak álltam és vártam, majd egy hirtelen csattanás ütötte meg hallójáratomat. Felnéztem az égre, és szivárvány színekben pompázó tűzijátékok fényeit fedeztem fel. Hihetetlen látvány volt az, hogy színes fények lepték el az eget. Tátott szájjal fürkésztem, majd egy pillanat alatt a saját nevemet és egy „Boldog születésnapot” feliratot fedeztem fel. Megkönnyeztem egy pillanatra, majd nevet figyeltem a többiek arcát.
- Remélem, hogy tetszik. – ölelt át hátulról Jimin, majd ahogy a vállamon hátrapillantottam, megcsókolt.
- Nagyon. – mosolyodtam bele a csókba, majd viszonoztam.
Mindenki csak röhögött rajtunk, ahogy ott álltunk, és néztük az eget. Romantikus pillanatnak bizonyult, ami még az én szívemet is megdobogtatta. Pár percig még álltunk, majd haza indultunk. Nem tudott nyugton hagyni Hei gondolata, hogy neki Jimin az élet. Mintha csak én lennék. Számomra is már Jimin az élet, azóta, hogy összejöttünk. Minden pillanatban kitalál valamit, ami miatt a szomorúságomat elfelejtem és ahelyett a boldogság kerül előtérbe. Romantikus vacsorák a dormban, közös filmezések, együtt alvás. Még sosem éltem át ilyen boldog pillanatokat, de ő még így is, hogy híres képes a kedvembe járni és mindent megtenni értem, ahogy én is érte.
- Holnap nem dolgoztok? – törtem meg a csendet, ahogy felértünk a dormba.
- Szabadnapot kaptunk, így a holnapi napunk pihenés. – vigyorodott el HoSeok, majd önfeledt ugrándozásokba kezdett és engem is belevitt.
- HoSeok, ne csináld. – nevettem el magamat – Még a végén elesel.
Alig, hogy kimondtam, megbotlott a lábába majd a kanapéra éppen, hogy sikerült ráesnie. Ha pár millimétert esik, akkor a dohányzóasztal és a kanapé közé esik, ami valljuk be, egész vicces helyzet lett volna. Az önfeledt nevetésünket a telefonom irtózatos csengése zavart meg. Meg sem nézve a számot, tettem a fülemhez a készüléket, majd beleszóltam.
- Lee Mina. Miben segíthetek? – szóltam bele, majd egy iszonyú röhögést lehetett hallani a vonal túlsó végéről.
Most gúnyolódik velem, vagy ilyen viccesnek érzi azt, hogy nem száll le rólam?