47. Figyelmetlenség

A vigyor a képemről nem tűnt el, még akkor sem, mikor a nyakam majdnem kettészakadt a derekammal és a gerincemmel együtt. Ahogy megérezte a rajtam csimpaszkodó öcsém, hogy összeesni készülök miatta, azonnal leszállt, vagyis leugrott rólam.
- Ne haragudj, hogy a családi ünneplést kihagytam. – húzta el a száját.
- Nem haragszom. – mosolyodtam el – Minden rendben ment? – érdeklődtem kicsit feszengve.
- Az orvosok azt mondták, hogy semmi kárt nem okozott, és egészséges vagyok. – vigyorgott mint egy hülye.
- De... – gondolkoztam el egy fontos dolgon – Mit keresel itt?
- Jimin felhívott és gondoltam, ha már a családi banzájt kihagytam, akkor legalább egy kicsit tudjak veled beszélni, ha már alig látlak. – szomorodott el, hamis vigyort festve arcára.

- Jimin? – kikerekedett szemekkel néztem az említettre.
- Azóta, hogy a parton jártam, vagyis ti megmentettetek Jimint elfogadtam. Sokat beszélgettünk, és mindig mesélem neki a hülyeségeidről, meg azokról is, hogy gyerekként mennyire utáltál bizonyos dolgokat. – nevetve vágtam tarkón az öcsémet, ahogy visszaemlékeztem pár dologra amit körvonalakban megemlített – Hogy mennyire megváltoztál azóta, hogy vele együtt vagy. Végre elmondhatom, hogy egy normális nővérem van. – vigyorgott mint a tejbe tök – Igazából rájöttem, hogy normális ember Jimin, és mindig elvitt a kezelésekre, ha megkértem, és úgy beszélgettünk.
- Tényleg? – kikerekedett szemekkel figyeltem a mellettem lévőt, majd a velem szemben állót.
Nem kaptam választ, csak bólintást. Mintha egy csapásra megváltozott volna az életem. Jackson elfogadja Jimint, és engem is normálisnak nevez. Teljesen kicserélték. Az öcsém, aki régebben gyűlölt, és Markhoz volt hozzánőve, most már váltig állítja, hogy Jimint elfogadta. Mintha csak egy apró kis varázslat kerített volna magába. Minden apró kis gesztus a kedvemet egyre magasabbra emelte.
- De Mina, azért ne hidd, hogy téged még szeretni foglak. – röhögött ismételten az öcsém, s a mosoly az arcán őszinte volt, ám a szavai annál inkább hamisak.
- Jól van, jól van. – nevettem fel – De elmondanátok nekem, hogy hogyan is lettetek ilyen jóban? – húztam fel az egyik szemöldökömet ahogy a két személy között ingáztattam fejemet.
- Igazából, úgy volt, hogy amikor Jimin jött hozzám a kórházba érdeklődni felőled, akkor kicsit beszélgettünk. Azután, mikor kiengedtek eléggé sokszor jött elém a sulihoz és akkor is beszélgettünk, hazavitt meg ilyenek. Meg hát... – figyelt a távolba az öcsém – Rájöttem, hogy amúgy jó fej, és lehet kedvelni. Nem olyan mint Mark vagy Tom. Ahogy kiosztotta őket, meglepődtem a dolgon, de valahogy nem akartam elfogadni. De ahogy elkezdtünk beszélgetni és elkezdtem látni rajta, hogy őszintén szeret téged, valahogy nekem is el kellett fogadnom, úgy, mint ahogy anyáék is megtették.
- Értem. – húztam el a számat – És te? – fordultam Jimin felé, aki közben már a hátam mögött volt, és úgy ölelgetett.
- Hát... – eresztett el – Igazából úgy vannak a dolgok, ahogyan ő mondja. Sokat beszélgettünk, és így aztán sikerült elfogadnia. A múltamról is meséltem neki, és arról is, hogy milyen érzéseket váltottál ki belőlem a legelső alkalommal mikor megláttalak. Szóba került JungKook is és minden olyan dolog, amiket nem nagyon tudtam eddig elmondani az embereknek.
- Ohh. – tágultak ki szemeim a magyarázattól.
- Nos, akkor amiért eljöttem eme csodálatos napon. – vigyorodott el ismételten az öcsém – Ez a tied, és remélem, hogy hasznát fogod venni.
- Köszönöm. – vigyorogva vettem el tőle a becsomagolt ajándékot, majd kicsomagoltam, és megnéztem a tartalmát – De hülye vagy! – nevettem fel.
- De most miért? – biggyesztette le ajkait – Azt hittem, hogy tetszeni fog. – röhögte el magát.
- Tetszik te idióta. Köszönöm. – vontam magamhoz Jacksont, majd jó szorosan magamhoz préseltem.
- Ne ölj meg! – lökött meg gyengéden, ám ezzel magának okozott kárt, hiszen szorosabban öleltem – Jimin! – kiabált – Mit tettél vele? – eresztettem el.
- Én semmit. – tette fel védekező állásba kezeit.
- Srácok... – vihorásztam – Nem is tudom, mi lenne velem nélkületek. – álltam meg egy pillanatra a vihorászással.
- Tényleg. Mi történt veled ma? – érdeklődött Jackson.
- Hát ugye ma voltunk vásárolni a srácokkal, aztán este Jin megfőzte a vacsorát, fát díszítettünk, ajándékot csomagoltunk. Közben Hei meg a szívbajt hozta rám a fenyegetőzéseivel és azzal, hogy meg akarta ölni magát. A kórházban kiosztottam aztán meg hazamentem, vagyis a dormba mentem. JungKookkal beszélgettem aztán Jimin szobájában voltam. Pár perccel később elmentünk a partra és tűzijáték fogadott az egész BTS részéről, ami valljuk be, nagyon jól esett. – mosolyodtam el halványan – Utána pedig hazamentünk. Tom felhívott és jött a szokásos beszédével, és kikönyörögte, hogy egy kicsit meginogjon az érzésem Jimin iránt. Szörnyen érzem magam amiatt, de bogarat ültetett a fülembe. – kezdtem el a havas cipőmet fürkészni – Elrohantam a dormból, de utánam jött, és azután idejöttünk. Nagyon megleptél, de örülök neked. Tényleg megleptél, és örülök neked. – mosolyogva tértem vissza az arcok fürkészéséhez.
- Legalább ez a napod azért jobb volt a vártnál. – vicsorított Jackson.
- Sokkalta jobb volt. – mosolyogtam én is, s hangokat kezdtem el hallani.
Puffogások és durrogások hada zavarta meg szavaim érthetőségét. Apró villanásokat vélte felfedezni a szem sarkából, s az égre nézve ismételten tűzijátékok csillogását észleltem. Színes fények gyúltak az égen, s az órámra pillantva a telefonomon, éjfélt ütött az óra. Hitetlenkedve álltam és néztem a fekete eget. Minden pillanat egy cseppnyi boldogságnak tűntek. Tudtam, hogy nem tudták, hogy ilyenkor is van tűzijáték, de az időzítés fergeteges volt.
- Anyuékkal mi van? – érdeklődtem.
- Húzták a szájukat mikor mondtam, hogy eljövök ide. Azok után, ami történt a családdal nem igen akarták azt, hogy egyedül sétálgassak a városban, vagy akár itt is.
- Felnőtt leszel hamarosan. Tudsz magadra vigyázni. – biztattam – Markot lecsukták, Tom pedig... – húztam el a számat – Nagy valószínűséggel egy ideig zaklatni fog. – hajtottam le a fejemet kínosan.
Miért kell folyton zargatniuk olyan embereknek, akikhez már semmi közöm sincs?
- Ne szomorodj már el. – csapott a homlokomra alulról Jackson.
- Aucs! – kiáltottam fel a homlokomat megfogva – Ezt most miért?
- Azért kaptad, hogy ne hisztizz. Ha zaklatni fog elküldöd Isten hírével, és ennyi. Nem hiszem el, hogy most ilyen gyáva lettél. – kínosan kezdett el magában beszélni és csóválta a fejét – Nem voltál ilyen gyáva. Bár Jimin egészen jó hatással lett rád.
- Köszönöm. – vigyorogva köszönte meg a megjegyzést az említett.
- Köszönöm fiúk. – vinnyogtam – Akkor ha nem haragszotok... – fordultam meg, s pár lépést tettem, ám megállítottak.
- Hova mész? – derekamat hátulról átölelve szólt hozzám Jimin.
- Álmos vagyok. – nyöszörögtem.
- Menjetek csak. – mosolyogva ám kissé csalódottan kezdeményezte a búcsúzást Jackson.
- Nem baj? – fordultam vissza majd közelebb mentem hozzá, hogy átölelhessem.
- Dehogy. – vigyorgott bele válaszába – Holnap majd átmegyek a dormba.
- Rendben van. – mosolyodtam el én is, majd eleresztettem.
Elbúcsúztunk az öcsémtől, majd ismét útnak indultunk. Ujjainkat összefűztük, s úgy sétáltunk a dorm irányába. A csillagok gyönyörűen ragyogtak az égen s egyre boldogabb, ám mégis szörnyen bosszantón éreztem magam. Egy hirtelen jött érzés kerített magába. Jimin kezét elengedtem, s futásnak eredtem. Szerettem volna elszabadulni a szörnyű napoktól, ám a figyelmetlenségem mindig bajba sodor.
- Mina vigyázz! – kiáltott utánam Jimin, ahogy kiléptem a zebrára.