56. Kívánság

Mihelyst a lábaim a talajon voltak, úgy éreztem magam egy álomvilágban.

Mit nekünk öt év, ha még ekkora távolságban is ki tudtunk tartani egymás mellett?

Ahogy háta mögé pillantottam Hei tekintete továbbra is ideges volt, ám könnyesek voltak szemei. Tudtam, hogy ismét engem fog mindenért hibáztatni, hogy számára szó nélkül megjelentem, ám ez mindig fájt nekem is. Hiába voltam kíméletes vele, hiába próbáltam vigyázni mindennel, neki ez csupán csak egy veszélyt jelentő fal volt, s mindent félredobva csapott rá a lehetőségeire, amiket elviekben elvettem tőle.

Ahogy kibámultam magam, úgy éreztem meg Jimin kezét rátapadni enyémre, s ujjait ujjaimmal összekulcsolta és rám mosolygott. A vigyor, ami az arcára telepedett, úgy ragadt rá az én arcomra is. Mint a kisgyerekek, összekulcsolt ujjakkal, közel egymáshoz sétáltunk a cuccaimhoz, majd a parkot elhagyva a szülői házhoz mentünk, ahol édesanyámék már szorgosan pakolgatták a dobozokat a taxis kocsiból. Kezemet kitépve a mellett álló kezéből, a bőröndömet a járda közepén hagyva futottam a családom irányába. Elképedt arcukat látva, hatalmas vigyor terült el arcomon, majd a nyakukba ugrottam. A reakciójukat természetesen meg sem várva távolodtam el tőlük, s visszamentem a cuccaimért, amit a járda közepén hagytam a kedvesem mellett.
Amint a régen látott szülői otthonba betértem, úgy tört rám egy kisebb sírás. Nem azért mert annyira szomorú lettem volna, vagy azért, mert sírós lennék. Hanem azért, mert az a hely, ahol felnőttem, öt hosszú év után ismét a szemeim elé tárult, változatlanul. Körül sem nézve vetődtem a nappaliban lévő kanapéra, s a szemeimet lehunyva zuhantam az álmok szigetére.
Órákkal később keltem fel, s kellemes illatok keringtek végig az egész házban. Nagy nehezen felállva a kanapéról indultam a konyhába, ahol édesanyám, és Jimin főzőcskéztek, ám már a vége fele jártak.

- Sziasztok. – kicsit álmosan és rekedtesen, de vigyorogva köszöntem a konyhában nyüzsgő társaságnak.
- Végre, hogy felkeltél. – mosollyal az arcán indult felém Jimin, s derekamnál magához húzva nyomott egy puszit az arcomra.
- Túl sok volt nekem ez a néhány óra repülőzés, aztán meg taxizni sem volt valami kellemes. – nyöszörögtem – Ti amúgy mit csináltok? – néztem a sütő irányába, ám elállták az utamat.
- Szólj az öcsédnek. – intézte felém kérését édesanyám – Nagy valószínűséggel az emeleten pakolja ki a cuccaidat. – fordult felém, s rám mosolygott kedvesen.
Semmit sem szóltam, csak bólintottam. Ahogy elindultam Jiminbe botlottam, aki arcát felém tolva kért egy puszit, majd utamra engedett. A lépcső felé haladva, a fokokat véve az emeletre léptem be a szobám nyitott ajtaján, ahol az öcsém pakolászott. Semmit sem szólt, csak elém lépett és átölelt.
- Végre, hogy itthon vagy. Hiányoztál mindenkinek, de Jiminnek a legjobban. – engedett el.
- Neked meg nem is hiányzott a nővéred, mi? – borzoltam össze a haját – Jól megnőttél ezalatt az idő alatt. – mosolyodtam el, a nálam jóval magasabb fiú láttán.
- Kaja van? – nézett ki mögülem a nappaliba.
- Igen. Azért jöttem, de ha már így tudod, akkor lemész? – pillantottam merengő arcára, s egy apró hümmögés kíséretében elindult – Mindjárt megyek.

Az ajtót becsuktam, miután megbizonyosodtam arról, hogy Jackson elhagyta az emeletet, majd az ágyamhoz siettem, ahol a különböző tárgyaimat pakolgatta. Mindent rendesen és szépen összepakolgatva és a helyükre helyezve, egy mosollyal nyugtáztam, hogy mindent úgy hagytak, ahogy elmentem.
A bőröndömből kiszedtem, egy pólót, és fehérneműt, hozzá pedig még egy rövidnadrágot, majd a szekrényemből kivettem egy tiszta fehér színű törölközőt. Ahogy a kezembe tudhattam a megfelelő dolgokat, úgy rohantam a fürdőszobába, hogy lemossam magamról a hosszú út alatt rám ragadt koszt, és minden egyebet, ami rá ragadt a bőrömre. A piszkos ruhákat levetettem magamról, és megnyitottam a forró vizet. A tusoló tárcára állva hagytam, hogy a forró víz égesse a bőrömet, majd a tusfürdőt a kezembe véve nyomtam rá, és bekentem vele a bőröm minden szegletét.

Amint ezt is lemostam magamról, kimásztam a tusolóból. Megtörölköztem, és a fehérneműket magamra kaptam. A hajamat kifésültem és megszárítottam. A maradék ruhadarabokat felvettem, és kislisszoltam a fürdőből. Pár lépést téve egy igencsak mereven álló testnek mentem neki, a figyelmetlenségem miatt, s ahogy ránéztem az illetőre, mosollyal az arcán vezetett le a földszintre, az étkezőig. Ahogy helyet foglaltunk, úgy kezdődött az evészet. Kedvencebbnél kedvencebb ételek voltak az asztalon, így választási lehetőséget sem adva magamnak, szedtem mindenből és neki is láttam, addig, míg meg nem zavartak a kérdésekkel.

- Milyen volt a munka? – édesapám kissé krákogós hangja zavarta meg a csendet, ami az étkezőben uralkodott.

- Semmi érdemleges nem történt. Igazából örülök, hogy vége lett ennek a néhány évnek. Már hiányoztatok. De a munkára visszatérve... – vettem mély lélegzetet – Minden munka rám zúdult, és amikor nem sikerült határidőre befejeznem a melót, mindenért engem okoltak. Persze, csak azért halmoztak rám munkát, mert az ott dolgozók szerint a főnök szeme fénye voltam, így megérdemeltem, hogy sokat dolgozzak. Nem roskadtam bele, csak a fejem fájt minden egyes nap, és alig aludtam a sok munka miatt, de az, hogy itthon lehetek, megváltás. – mosolyodtam el, majd mindenkit csendre ítéltetve ujjammal, ettünk tovább.

Minden étekből falatozva, egy enyhe nyögéssel nyugtázva, hogy teli a bendőm, álltam fel az asztaltól, de azzal a lendülettel két oldalról visszarántottak ülő pozícióba. Ahogy a jobb és baloldalamra néztem, egyik oldalamon egy vigyorgó Jacksont, másik oldalamon pedig, egy vigyorgó Jimint láttam, akik valamiről nagyon hallgathattak.

- Na jól van. Lemaradtam valamiről? – frusztrálva fürkésztem a mellettem ülők arcát, majd mikor a velem szemben lévők eltűntek, ismét az előbb feltett kérdés kavargott a fejemben – Mondjatok már valamit! – toporzékoltam, ahogy ismét felálltam.
- Kislányom, ülj vissza! – intett édesapám, majd eleget téve kérésének, leültem.

- Mivel évekig nem voltál itthon, így úgy döntöttünk, hogy a tiszteletedre, elkészítjük a kedvenc sütidet. Tudom, hogy sokat ettél, és mennél aludni és Jimint is vinnéd magaddal, de ezt ő készítette neked. – mosolygott rám anyukám, majd maga mellé invitálta az említett személyt.

Semmit sem válaszolva sétáltam a sütit fogóhoz és a mellette lévőhöz, majd átöleltem őket. Ámbár igaz volt, hogy teli voltam, de mint minden ember, én is tudtam helyet hagyni az édességeknek. Gyorsan vágtam belőle és befaltam. Hiába nyöszörögtem, és kívántam még belőle, nem tehettem meg, hogy egyek. Megköszönve a vacsorát siettem fel az emeletre, ahol ismét a fürdőszobába rohantam. A fogamat megmostam majd a szobámba sétáltam, ahol a villany már égett. Nem törődve azzal, hogy ki lehet bent, sétáltam a kis zugomba. Az ágyamra ledőltem és vártam, hisz közben már megtudtam, hogy Jimin az, és a cuccaim között turkál.

- Mit keresel? – érdeklődtem, miközben a plafont bámultam.
- Ne haragudj én... – szemem sarkából láttam, hogy lehajtotta a fejét – Csak valamit kerestem a táskádban, és úgy akartam volna valamit átadni, és... – vágtam szavába.

- Nem haragszom. Kiülünk az ablakba? Jól láthatóak a csillagok. – mosolyodtam el.
Nem válaszolt semmit, csak a kezemet megfogta, ezzel jelezve, hogy kiülhetünk az ablakba. Amint felálltam, az ablakot kinyitotta, és előre engedett. Szó nélkül engedelmeskedtem mozdulatának, majd a párkányra ültem. A szemeim azonnal a csillagos eget fürkészték, ahogy a csillagok a sötét, szinte már fekete színű égbolton világítottak. Percekkel később tértem csak magamhoz, mikor egy pokróc került a hátamra, s egy forrócsoki került a kezembe, ami kissé hűlt testemet átmelegítette.

- Örülök annak, hogy végre hazajöttél. – villantott rám, egy mosolyt Jimin, és mellém telepedett.
- Kínzó öt év volt, de hála a jó égnek, vége. – nevettem bele gondolataimba – Az a dal amit írtál, egyszerűen a szívemig hatolt. Pont pakoltam össze a munkáimat, mikor felhangosították a rádiót, ami minden egyes nap szólt bent, hogy valamilyen hangulatot is csináljon.... – szürcsöltem bele a forró italba, amit a kezemben szorongattam – Szóval, mikor meghallották a hangodat, azonnal felhangosították azt a kütyüt. Minden amit összefoglaltál benne, az én arcom előtt lepergett. Fájt, hogy ezt a döntést kellett hoznom, hogy mindannyiunknak a legjobb legyen, de egy valamire ezáltal rájöttem. – sóhajtottam fel, ahogy az elmémig hatolt az, amit ki akartam nyögni, s a mellettem lévő tág, és kíváncsi szemekkel és arccal fürkészte az én arcomat.

- Mi...Mi...Miről lenne szó? – dadogta, majd egy hirtelen csattanás ütötte meg hallójáratunkat.
Ahogy az égre néztünk úgy jöttek ismét a csattanások, ám fénycsóvák formájában is. Csak bambultam a magasba, és arra lettem ezáltal figyelmes, hogy magához von, így kissé jobban felmelegítve a körülöttünk eluralkodó hűvös levegőt. Egy szót sem szóltam, csak ránéztem arcára, amin szemei csillogtak, mint az eget uraló fények. Akaratom ellenére, egy hatalmas vigyor terült el arcomon, s szemeimet behunyva hallgattam, ahogy a tűzijátékok különböző hangokat játszanak pattogásaikkal. Amint a zajok elhalkultak, úgy nyitottam ki szemeimet, és egy igencsak erősen fürkésző szempárral találkoztam.

- A feleséged akarok lenni. – suttogtam majd ismét egy levegő vétel kíséretében, halhatóan kimondtam, ami a szívemet nyomta – Park Jimin. – távolodtam el tőle, s mélyen a szemibe néztem, s ajkait fürkésztem – A feleséged akarok lenni. – mondtam ki ismét, de kellő hangsúllyal és érthetőséggel.
Válaszul, csak megcsókolt, amivel némi választ kaptam. Alig pár percig ültünk még kint, majd egy idő után arra az elhatározásra jutottunk, hogy inkább elmegyünk aludni, hiszen az idő is kezdett már hűvös lenni, és én még nehezen tudtam hozzászokni ahhoz a hűvösebb nyárhoz, ami Szöulban volt, mint amit Amerikában tapasztalhattam.

Amint az ablakot is becsuktuk, úgy bújtunk a takaró alá, s évekkel később, de végre hozzábújva, kényelmesen nyomhatott el egy álom, amit egy csók is elősegített, egyetlenegy szóval.

- Szeretlek Lee Mina. Örökké melletted lesz. – s ezekkel a szavakkal hatalmas vigyorral az arcomon aludtam el.