57. Őszinte szavak

Másnap reggel, mintha fejbe vágtak volna valamivel, olyan pocsékul ébredtem. Nagy valószínűséggel amiatt, hogy az ágyam másik fele üres volt. Ajkaimat lebiggyesztve vettem lábaimra a szobapapucsomat majd a földszintre vettem az irányt, ahol senkit sem találtam. Csak egy doboz hevert az egyik széken, rajta a nevemmel, és egy üzenettel. Csak bambultam a dobozra, majd a kezembe véve kinyitotta. Egy short és egy denevérujjú lenge felső volt benne, ami deréktájon gumis volt. A szék, amin a doboz volt, az alatt egy másik doboz volt, amit szintén kinyitottam, s egy pár magassarkút tartalmazott. Kitágult szemekkel fürkésztem azt a borítékot, amit végül az asztal sarkára helyeztem, s lassan kinyitva, elolvastam a levél tartalmát.

Röviden, csak annyi volt beleírva, hogy este tíz órára legyek készen, és JungKook eljön elém. De azok a ruhadarabok legyenek rajtam, amiket a dobozok tartalmaztak.

Miután az eszeveszett gondolatok között vájkáltam, valami magyarázat után, úgy került a szemem elé, ismételten egy kis üzenet a hűtőn. Ismét Jimin kézírását fedeztem fel azon a cetlin, amin csak annyit jelölt, hogy számomra valamilyen reggeli van bent a hűtőben. A cetli tartalma nem tévedett. Ahogy kinyitottam a hűtőt, úgy tárult a szemem elé a reggelimnek nevezett gyümölcssaláta, és sütemény. Nagy nehezen kiszedve a tároló szekrényből az asztalra raktam, és egy tányért kirakva a falapra kezdtem szedegetni a finomságokból. Nem sokra rá, mikor elegendőnek tituláltam a mennyiséget falni kezdtem az előttem lévő étkeket. Rövid idő elteltével, mielőtt az utolsó falatokat is elfogyaszthattam volna, a telefonom csörgése zavart meg az étkezésben, majd a mellettem elhelyezett készülékért nyúltam, s felvettem.

- Szia. – mosollyal az arcomon köszöntem az illetőnek, aki a hívófél volt.
- Megtaláltad a dobozokat, és a reggelidet? – érdeklődött kissé feszülten, ám szintén boldog hangon.
- Mindent megtaláltam. De a ruhák és a cipő miért? – érdeklődtem ijedten, ám sóhajon kívül semmit sem kaptam – Mindegy. Ma amúgy mit csináltok? – tettem fel egy újabb kérdést, amire végre már választ is kaptam.

- El kell mennünk egy forgatási helyszínt megnézni, így sajnos csak az este folyamán érek rá. – hangja hirtelen elgondolkodóvá és szomorúvá vált.Mit rejtegetsz? Egyáltalán milyen koncert helyszínről van szó?

- Ohh, értem. – arcom eltorzult, s éreztem, hogy valami nem stimmel.
- De ne haragudj kicsim, le kell most tennem. – hangja ismételten egyre szomorúbbá változott – Majd hívlak később. Már nagyon nyúznak a srácok, hogy haladjuk. Puszillak, Szia! – ezzel ki is nyomta a készüléket.
- Annyira jó színész vagy, hogy az már valami hihetetlen. – nevettem fel, majd a maradék falatokat megettem.

A mosogatóba pakolva a tányért és az evőeszközöket, az ételeket a hűtőszekrénybe visszarakva, tértem vissza a mosogatóhoz, hogy minden használt dolgot elmosogathassak. A mosogatószert ráfolyatva a piszkos eszközökre, a gumikesztyűt a kezemre ráhúzva kezdtem el a forró vizet a folyatni, és megtisztítani a dolgokat egy szivaccsal. Amint ezzel a művelettel is megvoltam, mindent a szárítóra pakoltam, és a kesztyűt a mosogató szélére helyeztem. Mosollyal az arcomon nyugtáztam tettemet, majd a telefonomat a száraznak minősíthető kezembe vettem, és felcsoszogtam az emeletre. 

A fokokat véve az emeletre igencsak fárasztó érzésnek bizonyultak, annak ellenére, hogy nem annyit lépcsőztem, mint amennyit az elmúlt időszakban. A szobámba sétálva a telefonomon Seo számát megkeresve felhívtam, de pár csörgés után a hangposta kapcsolt be. Sóhajjal engedtem el a fülemtől a készüléket, s újra felhívva a számot, egy apró üzenetet hagytam neki.

„Szia Seo! Amint lenne energiád a seggedet told át hozzánk, mert baromira unatkozom. Vagy legalább egy apró üzenetet küldhetnél, hogy mi van veled, mert ha nem jelentkezel, akkor bemegyek az ügynökségre. Beszélnék az igazgatóval, és egyedül meg nem nagyon mennék. De mindegy. Ha meghallgattad, feltétlenül hívj fel!”

A hívást befejezve ledobtam elnyűtt testemet az ágyra, s a plafont kezdtem el bámulni. Jiminnel való hívás kavargott a fejemben, ami kegyetlenül belemászott elmémbe, és a tudatom minden egyes kis szeglete csak azokon a dolgokon kattogott. Az órára rápillantva, javában már a delet is ütötte, ami késztetést adott számomra, hogy megmoccanjak, és emberi alakot öltsek magamra.
Egy rövidnadrágot, és egy atlétát magamra kapva, a fürdőszobába siettem, ahol a fogaimat megmostam, a hajamat pedig megfésültem és összefogtam. Ahogy a teljes összképet megnéztem a tükörbe, egy elégedett vigyor kíséretében nyugtáztam külsőm rendbetételét, majd egy taxit hívva, összepakoltam a kis táskámba a telefonomat, a fülesemet és a telefontöltőmet. A nadrágom zsebébe becsúsztattam egy kis pénzt, s a pénztárcámat is elraktam a parfümömmel együtt a táskába.

Ahogy a taxi megérkezett, úgy pattantam be és mondtam el a címet, ahova készültem. A taxis az út alatt egy szót sem szólt, majd mikor a kijelölt úti célnál kirakott, kifizettem, s bementem az épületbe. A megfelelő irányokba véve az utat köszöntem az asszisztenseknek, és a legmegfelelőbb, 'Igazgató' feliratú ajtóhoz érve pedig kopogtattam.

- Gyere. – hallottam meg, az igazgató hangját a falap másik oldaláról, majd a kilincset lenyomva, benyitottam – Ohh Mina, jó, hogy látlak. – mosollyal az arcán sétált hozzám és átölelt.
- Én is örülök, önnek. – mosolyodtam el.
- Már megbeszéltük. Nem szeretem, ha magázol. Az nekem túl negatív. – mélyesztette szavait elmémbe.
- Elnézést. Ne haragudj. – szegeztem le tekintetem – Apropó, igazából azért jöttem be, mert nem tudtam otthon mit kezdeni magammal, és a srácok, miféle koncert helyszínt mentek ma megnézni? – húztam fel baj szemöldököm – Nem te szoktad a helyszínt megnézni, és egyeztetsz a srácokkal? – szegeztem neki kérdésem, s megrökönyödött képpel bámult rám.

- Most rájuk bízom. Kitaláltak valami sajátosat, ami miatt úgy gondoltam, hogy ez megfelelő feladat számukra, ha már teljesen ki akarnak törni és a legjobbak közé bekerülni. – mosolygott rám, és egy kérdést szegett felém – Milyen volt, ez az öt év? – hangja teli volt kíváncsisággal.

- Kegyetlen. Bárcsak ne kérdezted volna, de elmesélem. – sóhajtottam egyet – Mikor a gépen ültem, egy fura szerzet beszélt hozzám, és azt sem tudtam, hogy JungKook küldte, hogy együtt lakjunk, meg figyeljen rám, fuvarozzon. Furcsálltam, de viszont így legalább megúsztam annak az esélyét, hogy Tom ismét rám akaszkodjon. Minden egyes napomat úgy éltem meg, hogy a papírok felett ültem, amik a begépelni valók voltak. Nagyon rossz volt. De azt hiszem, igazából nem is... – elmélkedtem egy aprócskát – A srácok voltak Amerikában koncertezni, és én voltam az egyik újságíró, aki csak fotókat készített róluk a cikkhez, de az interjút nem nekem kellett csinálnom. – vágott a szavamba az ügynökség igazgatója Bang Si-Hyuk.

- Hogy tetszett a srácok akkori előadása? – ismételten egy hatalmas vigyor került arcára.
- Hát nekem nagyon tetszett. Hogy is mondjam. Elől álltam és fotóztam, de mikor Jimint megláttam, kicsit elpityeredtem. Olyan jó lett volna az, ha nem csak a nézők között, elrejtőzködve állhattam volna ott és nézhettem volna őket. – biggyesztettem le ajkaimat a gondolatra – Tudod, Tom teljesen elzárt a srácoktól. Szerencsém volt MinHyukkal, hogy ő mindig tudott nekem segíteni, és általa tudtam pár szót váltani a srácokkal. De, akkor rájöttem valamire. – előző napi megszólalásom ismét fülemben csengett, s nyugodni nem hagyó gondolatként zúdult le a puszta valóságra – Jiminnel akarok lenni. Vagyis, én hozzá akarok menni feleségül. Tudom, hogy hülyeség, és tisztában vagyok a lehetetlen fogalmával is, de én ezt akarom, és remélem, hogy megértesz. – pillantottam félre.

- Persze, hogy megértelek, de gyere. A vendégem vagy egy jó kiadós ebédre. – intett fejével az ajtó felé, jelezve, hogy induljunk.
Az ebédlőbe sétálva isteni illatok terjengtek már, így kihasználva, hogy viszonylag sok férőhely volt még, leraktam egy megfelelő asztalhoz a táskámat, és letelepedtem addig, míg a dolgozók sorra nem kerülnek. Sok szempár bámult, talán az ismeretség miatt, hogy sokat jártam az ügynökségen még a költözésem előtt, és furcsa lehet a látványom annyi év elteltével. A szempárokat kizárva a fejemből siettem egy tálcáért, és a még meleg ételekből kértem annyit, amennyi éppen belém fért. Ezeket a tálcámon tudva siettem vissza az asztalhoz, ahol már az ügynökség atyja fogyasztotta az ételeket.

- És a fiúk amúgy, hogy teljesítettek ezalatt az idő alatt? Úgy hallottam, hogy Jimin most jobb volt, mint akkor mikor a kórházban voltam. – nyeltem le az első falatokat.- Igazak voltak a hírek. Mindannyian jobbak lettek. A teljesítményeik is hatalmasat ugrott a debütálásukhoz képest. Jiminről pedig nem is beszélve. – ismét kimutatta fehér fogsorát – Azóta, hogy beléptél az életébe, hihetetlen változásokon ment keresztül, amiért viszont köszönettel tartozok. Viszont visszatérve arra, amit az irodámban mondtál. Én nem ellenzem a dolgot. Sőt! Örülök, hogy egy olyan ember tette olyanná, amilyen lett, mint amilyen te vagy. Mina, én örülnék annak, ha összekötnétek az életeteket.

- Ugyan semmiség. Igazából nekem kell neki hálásnak lennem, meg neked is, hogy nem ellenzed a dolgot. Rájöttem arra, hogy komolyan gondolom vele a dolgokat, és nem akarom sem elveszíteni, sem pedig elveszteni. Nem vagyok az a fajta, aki könnyen összetörik, de miatta, képes vagyok összetörni, így, hogy nem tudom, hogy hogyan is állunk. – hunytam le szemeimet.- Ne aggódj, tudom, hogy nála semmi sem változott, ahogy nálad sem. Ha tudnád, milyen hisztiket csinált az irodámban, hogy elmehessen hozzád. – csóválta meg fejét, majd a száját megtörölte – Megegyeztünk abban, hogy ír számodra egy dalt, és akkor tárgyalhatunk.

Ezen mondat hallatán megrökönyödötten ültem, és hallgattam tovább a szabályokat, amiket a velem szemben ülő hozott az elmúlt időkben. Megebédelve, ami már délután is lehetett, elköszöntem és hazasétáltam. Mivel szükségem volt a friss levegőre, hogy ismételten át tudjak mindent gondolni, jót tett nekem az, hogy nem kellett hazafurikáznom magam egy taxis segítségével.

Az utam lassan telt, de annál több gondolatot, érzelmet és elhatározást keltett bennem, amit örömömre és bánatomra, de néhány könnycseppel tudattam magammal.
Nem sokra rá, hogy tekintetem egy kisebb ködfelhőt adott látásomnak, hazaértem, és nekiálltam a sok órás készülődésnek.
A fehérneműimmel és a törölközőmmel, illetve a köntösömmel sétáltam be a fürdőszobába, ahol a forró vizet megengedve, mindent levetve magamról, álltam a zuhanytálcára, a zuhanyrózsa alá. A kezembe sampont nyomta, amit beledörzsöltem fejbőrömbe és a hajamba, majd a testemet a tusfürdőmmel bekentem. Mindent krémet lemosva magamról, egy darabig még áztattam magamat, és miután már meguntam az ácsorgást, a szőnyegre ráálltam, megtörölköztem, és a fehérneműimet magamra kapva, rávéve a köntöst sétáltam a tükör elé. A hajszárítót bedugtam a konnektorba és mint egy jól nevelt kislány, pontosan szárazra megszárítottam a hajamat. Az előszobába pillantva az órára, már alig volt egy órám a készülődésre, így a hajvasalóra cseréltem a hajszárítót, és amíg vártam, elmentem a ruháimért és a sminkcuccomért. 

Amikor már a hajamat szögegyenesnek éreztem, és a sminket is megcsináltam, magamra aggattam a göncöket, és a cipőt amit kaptam. A műveletek után, természetesen ahogy végig néztem magamon, előtört belőlem az, amikor legelőször voltam a srácok nagy koncertjén, és úgy kellett öltözködnöm, mint Hei. Ezeket félretéve kapcsoltam le az összes lámpát a házban, ahogy meghallottam a csengő dallamos, ám mégis rémisztő hangját.
A kis táskámat a kezembe véve, és értelmes tekintetet varázsolva magamnak nyitottam ki az ajtót, ahol egy igen udvarias, és öltönyben álló JungKook volt a szemeim előtt. Rámosolyogva léptem ki a házból, majd bezártam az ajtót.
- Az nem Jiminé? – mutattam rá a sportkocsira, amivel JungKook érkezett.
- De, csak kölcsön adta. – vakarta meg tarkóját – De menjünk, hosszú lesz az este. - karolt át, s a járműhöz vezetett.
Az út, amin mentünk, egyáltalán nem volt ismerős. Néhol kietlen volt, néhol meg teli volt szórakozó helyekkel. A szemeim néha lecsukódtak, önkénytelenül, s csak rázkódásra tudtam felébredni percekkel később.

- Megérkeztünk. – mosolygott rám JungKook, s az ablakom irányába mutatott, majd a velem szembeni látképre.