21. Ártatlannak tűnő szerelem

- Megjöttem! – üvöltöztem el magam a szinte üresnek ható házban, amit végül legjobb barátnőm zajos léptei zengtek be.
- Na, mi volt? – ugrándozva érdeklődött.
- Semmi. – rántottam meg vállamat – Fogadtunk és nyertem. És mivel nyertem, ezért a fogadás második fele, ami az én nyerési esélyemet tükrözte, volt az, hogy azt kérhettem tőle, amit akarok. – villanyozódtam fel, a nyerésem gondolatától – Így, hogy megnyertem a fogadást, közöltem vele, hogy a koncertig ne keressen, és akadjon le rólam. – vigyorogtam.
- De hát... – tátott szájjal meredt rám.
- Holnapután utazok. Ne feledd el, hogy most állni fog nálunk is a bál, ha nem megyek el Busanba. Meg amúgy is, amikor akarsz, a távollétemben bármikor jöhetsz ide. – élesztettem fel az orra nyomkodásával – Úgyis anyunak te vagy a második lánya, annyi időt töltesz nálunk, hogy már a lányának nevez. – vigyorogtam önfeledten.
- Jó. – konyult le ajka – De a koncertre ugye eljössz velem? – villantott rám egy gyors mozdulattal egy hatalmas nagy vigyort.
- El. – válaszoltam tömören és bosszúsan – De még így is utálni fogom, bármit csinálsz, vagy csinál. – szögeztem le nézetemet.
Bármennyire is akarja, feleslegesen cselekszik. Nem érdekel.
- Mina... – szúrt szemet elkalandozó tekintetéhez járuló aprócska szó, ami a nevemet tartalmazta – Én... – fordította el fejét, majd a padlón kezdte huzigálni lábát.
- Igen? – pillantottam rá, mintha valami világmegváltó dologra vártam volna.
- Áhh, semmi. Inkább elmegyek fürdeni! – futott fel a lépcsőn.
Most mégis mi a fene ütött belé?
Gondolataim fonalát a csengő folytonosan zúgó hangja szakította meg.
- Megyek már! – kiabáltam mielőtt a kilincsre kaptam volna kezemet – Te, mit keresel itt? – kikerekedett szemekkel néztem rá a szőkére – YoonGi, mi a fészkest keresel itt? – továbbiakban is csak bámultam, mintha még soha az életemben nem láttam volna.
- Én... – tátogott.
- Gyere beljebb! – invitáltam be a Lee házba.
- Köszönöm. – hajolt meg, majd beljebb merészkedett.
- Teát, esetleg kávét vagy vizet? – érdeklődtem, miközben ledőlt a kanapéra.
- Egy tea jól esne, köszönöm! – adott eleget kérdésemnek – És... – halkult el.
Már te is kezded? Mi van ma mindenkivel? Először Jimin a válasznélküliségével, utána Seo most meg te, YoonGi? Az eszem megáll tőletek a mai nap folyamán.
- Miről lenne szó? – pattantam mellé.
- YunSeo. – pillantott rá ijedve.
Te, szerelmes van Seoba? Óóóó Suga... Legalább még te értelmesebb is vagy. Köszönöm Istenem!
- Bökjed nyugodtan! – bokszoltam vállba – Ohh, kész a víz, máris hozom a teát! – álltam fel és egy futó pillantást vetve a fiúra odább álltam a konyhába egy mosoly kíséretében.
A vizet kiöntve újra Jimin került a gondolataim középpontjába, amit nem is bántam. Nem zargathat, így ez sem bántalmazza az agysejtjeimet úgy, mint ahogyan általában szokta.
- Megjöttem! – nyomtam kezébe a bögrét – Na, most már mondhatod, ki vele. – lettem egyre kíváncsibb.
- Az a helyzet, hogy kedvelem YunSeot. – távolodott el tőlem.
- Ne foss már tőlem, nem ütlek le! – nevettem fel – Örülök ennek a dolognak! – fordultam felé törökülésben elhelyezkedve, bögrémet pedig a kezemben szorongatva meredtem ijedt ábrázatára – Arra kérlek, hogy vigyáz rá! Rendben? – nyújtottam felé kisujjamat – És ne aggódj, ezért nem foglak leütni vagy valami, ha azt hinnéd, hogy ilyenre vetemednék. De ha elmondod neki, akkor kérlek, légy tekintettel rá, jó?
- Az a helyzet, hogy délután találkoztunk, és.. – vágtam a szavába az első ötlettel, ami a fejembe ötlött.
- Megcsókoltad, igaz? – tettem fel gondolatomat, melyre kitágult pupillákkal figyelt – Eltaláltam?
- Igen. – húzta összébb magát.
- Jajj te. Ne aggódj már, nem verlek meg! – biztattam.
- Biztos? – fejét oldalra billentve, továbbra is ijedt ábrázattal várta válaszom.
- Igen! – magabiztos válasszal, fellélegezve boldogsággal telien szürcsölt bele már-már langyos italába – Bejön neked mi? – vigyorogtam enyhe abszurd gondolatokkal megtöltött fejjel, miközben már a fulladás szélén kezdett állni.
- Ne gondolj semmi rosszra! – tagadta – Az egyszer volt, de... – ivott egy jó nagy adagot teájából – Kedves lány, és már rég észrevettem, csak nem voltam olyan bunkó, mint Jimin. Vártam amíg csak lehetett, és ma kaptam az alkalmon és így kezdeményeztem! – taglalta a történteket.
- Várj! – állt le egy pillanatra a felfogóképességem – Jimin, hogy jön a képbe? – köpni-nyelni nem tudtam a gondolattól.
- Majdnem lepofozta YunSeo Jimint, annyira felidegesítette az, amit veled tett. – adott eleget kérdésemnek, de még itt nem ért véget a dolog – Én meg szépen fogtam és kivittem. Úgy gondoltam, hogy mindenki jobban jár úgy, ha YunSeo nem kever le neki egy sallert.
- Jiminnek majdnem adott egyet? – tátottam el a számat.
Az igaz, hogy szegény srác túlzásba esett velem szemben a fellépésük napján, de azért azt az anyai pofont nekem kellett volna megadnom neki. Annak ellenére, hogy egy idegőrlő alak, tud viselkedni, ha ráparancsolnak.
- Uhum. – bólintott egy hatalmasat.
- Jesszus isten. – fordultam le majdnem a kanapéról.
- Mi az? – billentett vissza kérdésével.
- Semmi. Csak nekem ezt Jimin nem mondta, pedig vele voltam a délután folyamán, és semmi ilyesmit nem mondott. Pedig tudnom kellett volna róla, ha Seo ilyenre vetemedik.
- Hidd el, jobb is ha nem tudod. – karmolgatta a kanapé tetejét – Mikor hazaért, hisztizni kezdett, csak utána tudtam eljönni, amikor már végre befejezte a kabaréját.
- Mina, kivel beszélgetsz? – szólt le az emeletről lakótársamnak nevezhető barátnőm.
- Itt van Suga. Téged keres! – pattantam fel az ülőalkalmatosságról s a lépcső irányába kezdtem el tyúklépésekben haladni.
- Mina, én sajnálom. – hajtotta le fejét a törölközőbe bugyolált lány – Sajnálom, hogy nem tudtam elmondani, hogy mi történt. Azt hittem, hogy haragudni fogsz rám. – hullott ki szeméből egy könnycsepp, ahogy alakomat fürkészte, miközben szép lassan araszoltam fel.
- Ugyan már, te kis butus! – öleltem át, ügyelve arra, hogy a fedőanyag testén maradjon – Nem haragszom, Suga miatt nem. Normális, és legalább még udvarias, ahogyan elnézem nem az a tipikusan nyomulós fajta. Bár lehet, hogy tévedek, de ha eddig nem volt semmi, ami miatt rád mászhatott volna, akkor ez így korrekt a részemről, hogy udvariasnak, és normálisnak nevezem. – engedtem el a már reszkető lányt.
- Köszönöm! – rohant be a szobámba.
Az emeleten sétálgatva a pocsolyát megfigyelve, gyorsan nyúltam a felmosó után, és feltöröltem amennyire csak tudtam. Seo ahogy elhagyta a szobámat lefele kezdett el sétálni a földszintre. Így belátást nyerhettem YoonGi boldog tekintetébe, és Seo csillogással teli szemeibe, amikkel a fiút bámulta.
Milyen aranyosak együtt.
- Magatokra hagylak! Ha bármi kell, visítsatok! – kiabáltam le a gerlepárocskának.

Jimin szemszöge:
Nem hittem a fülemnek. Nem hittem annak, amit Mina mondott. Egyszerűen képtelen voltam felfogni, de rá kellett, hogy jöjjek, igaza van. Hagynom kell egy ideig. Ha még egy baklövésem lesz, biztos nem fogom megúszni azt, amit Seotól kaphatok. Tuti kitekerné a nyakam, és élve nyúzna meg, ha még egy hibát elkövetek.
- Hazaértem! – csaptam be lábammal az ajtót.
- HOL VOLTÁL?! – kiabált rám JungKook, amint megpillantott.
- Ne kiabálj már! – fogtam be füleimet – Egyébként Minával voltam. – adtam rövid választ.
Egyre kiállhatatlanabb JungKook.
- Tessék? – fagyott le egyre gyorsabban.
- Minával voltam délután, és nem veszekedtünk! Nem volt vita, sem semmi, fogadtunk. És mivel ő nyert, ezért a kérését kötelességem betartani! De nem akarom! – nyavíkoltam.
- Fog már be a szádat! – jött Suga az idegességet árasztó hangjával – Örülj, hogy nem kaptál taslit! Megérdemelted volna!
- Jó. – vettem lejjebb nyavíkolásomból.
- Srácok én lelépek! – bökte elénk szavait, miközben bakancsát kezdte felhúzni lábaira.
- Hova-hova? – akaszkodott rá Nam.
- Átmegyek Mináékhoz. Beszélnem kell YunSeoval. Ne haragudj Nam, de most ezt nem halaszthatom el! – kapta fel farmerdzsekijét, s odébbállt.
Vájunk csak... Minához megy?
- Suga várj! – loholtam utána, de már túl késő volt.
Körbetekintve az utcán, hűlt helyét láttam a sportkocsimnak. Szidások közepette tértem vissza a dormba, ahol megint le lettem támadva, hogy mit csináltam Minával.
Köszönöm JungKook, egy élmény veled együtt lakni. Sőt! Élvezet a szidásaidat végig hallgatnom.

20. Fogadás

Mina szemszöge:
A falatok utolsó elfogyasztásához érve nem hittem volna, hogy azzal a taplóval fogok találkozni. Nem lepett meg az, hogy ott láttam ahol én vagyok, hiszen mindig így voltak a dolgok, de hirtelen a legutolsó falat a torkomon akadt és kisebb fulladozásba kezdtem ahogy a tekintetem találkozott az övével. Ahogy éreztem a szívem egyre gyorsabban kezdett verni, és a vér is a fejembe szállt. Kizártnak tartom azt a lehetőséget, hogy bekövetkezzen az, hogy beleszeressek. Jimin nem az a fajta, akiért érdemes lenne küzdenem, vagy esetleg törődnöm sem kellene vele, de mégis, bele kell törődnöm abba, hogy több annál, mint amit mutat magából. Minden fuvallat amit akkor a levegőben éreztem körbelengte testemet és a fejembe előjöttek a szavak, amiket Boráék mondtak.
Adjak esélyt Jiminnek, mert nem az aki volt, nem állna le egy olyan lánynál mint én, ha nem lenne komolyabb szándéka.
Vízzel leöblítve nyelőcsövemet álltam fel, és a fiú felé kezdtem el szótlanul, komoly arccal sétálni.
- Beszélhetnénk? – kopogtattam meg vállát mutatóujjammal.
- I-igen. – nézett meglepetten, remegő hanggal választ adva kérésemnek.
- Maradj itt! Mindjárt jövök. – helyeztem tenyeremet mellkasára, s nyugodt szavaim hatására megdermedt egész teste.
Mi ütött belém? Na mindegy, így is, úgy is beszélnem kell vele, máskülönben nem fogom bírni ezt az egészet. Fighting, Mina! Most tudj meg mindent.
- Elmegyek Jiminnel sétálni, itt a pénz a kajára, én állom! Majd otthon találkozunk! – mosolyogtam biztatóan.
- Biztos? – félre húzva száját tekintetét rám, majd a fiúra vándoroltatta, de így is érezhető volt rajta az, hogy most nem akarja, hogy Jiminnel menjek.
- Nem fogom megölni! – öleltem át – De azért érte aggódj, ne értem! – röhögtem fel – De minden rendben lesz!
Ahogy elengedtem barátnőmet a fiú karjáért nyúltam, amit sikerült megfognom, majd olyan sebességgel húztam ki az étteremből, ahogyan csak tudtam. Pár métert futottam vele, úgy, hogy fogtam még a karját.
Nem is olyan idegesítő. Bár, egy szót sem mondott eddig. Maradjon is így! Nem akarok tőle újra a falra mászni.
Elengedve tovább sétáltam, ám egyesegyedül.
- Nem jössz? – néztem hátra vállam fölött, majd egy futó alakot véltem felfedezni mögöttem.
- Én... – tartott egy kis szünetet mély levegőért kapkodva – sajnálom a tegnapit! – kaparta össze szavait a nagy semmibe nézve, majd rám.
- Rendben! Semmi gond. – rántottam meg vállaimat – De ha még egy ilyet csinálsz, megöllek! – vetettem rá szúrós pillantásokat.
- Nem lesz, azt hiszem. – sütötte le szemeit.
- Ne légy már gyáva! – csaptam vállára nevetve.
Talán esélyt kéne tényleg adnom neki. Nem élhetek a múltban. De nem is adhatok neki esélyt. Ha igen, akkor az nem most van. Annak nem most van itt az ideje. Nem tartok még ott, hogy megbocsájtsak neki. Így is a bűntudat megelőzése érdekében hagytam a dolgot. Marha.
- Én nem is vagyok gyáva! – nézett rám viccesen idegességet színlelve.
- Ha te mondod! – vágtam hátba – De menjünk! Nem akarok itt ácsorogni az őszülésemig! – indultam meg.
- Megvárhatnál! – loholt utánam egy rövid idő után.
- Jimin... – pillantottam rá egy rövid idő elteltével – Miért engem szúrtál ki?

YunSeo szemszöge:
Mina elviharzása Jiminnel, egészen meglepő fordulatokkal járhat. A srácok kioszthatták helyettem is biztosan, aminek hatalmas nagy köszönetemet kell majd részesítenem!
Kisétálva az étteremből, miután kifizettem az ebédet, egy kis egyedüllétre volt szükségem. Kisebb sétálgatásba kezdtem és az egyik játszótéren találtam magam. Beleültem az egyik hintába és egyre magasabbra kezdtem el hajtani a kisgyerekeknek való szerkentyűt. Pár percig hajthattam, de a telefonom csörgése miatt meg kellett szakítanom a gyermekded boldogságomat.
- Igen? Kim YunSeo beszél! – vettem fel telefonomat melyen az 'Ismeretlen' szó jelent meg.
- Én vagyok az, Min YoonGi. – válaszolt kicsit félve a vonal túlsó végéről Suga.
TESSÉK?! Mégis, honnan van meg neki a számom? Gyerekek, ne szórakozzatok velem!
- Ohh, szia! – köszöntem bele, kissé feszültségemet leplező nyugalommal.
- Ráérsz egy kicsit? – tette fel számomra meglepő kérdését.
- Uhum. – hümmögtem – Mina úgyis elment Jiminnel sétálni, szóval ráérek. – gondolkoztam el – De hozzád meg lenne majd egy csöppnyi kérdésem, ha nem haragszol! – rágcsáltam nyakláncomat.
- Várj! – gondolkodott el – Mina és Jimin sétálni vannak oda? Nem fogják egymást szétszedni? – hallani lehetett az aggodalmas szavakat Suga ajkaiból.
- Megnyugtatott Mina, hogy nem fogja megölni, szóval esélyünk van arra, hogy Jimint még élve fogjuk látni. – nevettem fel, belegondolva, ahogy Mina így is szidhatja Jimint.
- Ohh, értem. – könnyebbült meg – De, amúgy most merre vagy?
- A BigHit közelében lévő játszótéren! – pillantottam körbe – És az egyik hintán ülök.
- 10 perc, és ott vagyok! – nyomta ki a mobilt.
Pár percet még hintázva meredtem a kék ég felé, de mikor megéreztem egy kezet a derekamon hirtelen kiugrottam abból a kis játék eszközből.
- Jesszusom! – kaptam szívemhez – A szívrohamot hozod rám! – visítottam rá az előttem álló szőkeségre.
- Na, bocsánat. – nézett boci szemekkel rám.
- Rendben, de ha még egy ilyen lesz, hogy megölsz ezzel a hirtelen mozdulatoddal, nem leszünk jóba! – kezdtem el ütögetni a rajtam röhögcsélő srácot – Nem volt vicces! – fújtam fel arcomat.
- Jó-jó bocsi. – ölelt meg.
Most meg mi a baja?
- YoonGi, elkísérsz vásárolni? – tettem fel az egyik fontos kérdést, ami a napomat hosszúvá képes tenni.
- Persze! – mosolygott rám, miután elengedett.
Boldog vigyort a képemre öltve indultunk meg a vásárlásnak.
Remélem, hogy tényleg nem ölöd meg Jimint. Remélem, hogy a család végre megbékél és nem fognak csicskáztatni. Köszönöm Suga, a társaságodat.
Önfeledt vigyorogtam, gondolataimmal karöltve, de semmiképpen sem tudta a sanyarú valóság lefagyasztani a boldogságot.

Mina szemszöge:
- Hahó! – kapkodtam kezeimet Jimin szemei előtt, de szemlátomást mint egy vak állt egy helyben és bambult mint egy idióta – Mi a jó fene van veled? – vágtam tarkón.
- Áúú! Ez fájt! – siránkozott – Ekkorát még sosem kaptam! – simított végig tarkóján.
- Mr. Tökéletesség... – nevettem cinikusan – kérdeztem valamit tőled az imént. – szem forgatva sétáltam elé, szemeimet szemeibe fúrva – Szóval, válaszolsz, vagy sem? – tenyeremet rárakva mellkasára löktem meg gyengéden.
A lökésemre csak annyit reagált, hogy elsétált mellettem, kezemet ledobva a testem mellé.
- Park Jimin! Kérdeztem tőled valamit! – ragadtam meg csuklóját.
- Sajnálom, de nem szeretném elmondani.
Hát jó, majd úgyis megtudom. Ha tőled nem is, de JungKookból kiszedek mindent!
- Rendben. – hanyagoltam a dolgot – Akkor menjünk sétálni, vagy valamit csinálni. – nyöszörögtem.
- Fussunk el a legközelebbi kajáldához? – vigyorgott rám kérdését feltéve.
- Hm... Rendben! Benne vagyok. – adtam meg magam kezemet dörzsölgetve – Mit szólnál ahhoz, ha fogadnánk? – emeltem meg kezemet.
- Miben? – pillantása egyre izgatottabbá vált.
- Találd ki te. – hagytam rá a lehetőséget.
- Ha én érek oda hamarabb, akkor eljössz velem egy randira, még úgy is, hogy nem szeretsz. De ha vesztek, akkor egyetlenegy hétig azt fogok csinálni, amit te mondasz! – nyújtotta felém kezét.
- Benne vagyok! – húztam széles vigyorra ajkaimat.
Úgyis én fogok nyerni! Sosem vesztek, ha fogadásról van szó! Kösd fel a gatyád, Park Jimin.

19. Zaklatás

Sétálgatásunkat nem szokványos dolog uralta. Csendben mentünk egymás mellett, mintha titkolnánk mind a ketten valamit. Valami olyat, amit nem kellene. Igaz, én talán titkolok valamit, de az sem biztos, hogy igaz lenne minden.
- Beülünk kajálni? – szólaltam meg a lehangoló sétálásunk közben.
- Mehetünk, már úgyis kezdek éhes lenni! – erőltetett magára egy mosolyt Seo.
- Mi a baj? – álltam meg felkarját megfogva, így megállásra kényszerítve őt.
- Nekem? – tűnődött el, majd magára mutatott – Nekem nincs semmi! – szélesedett ki mosolya.
- Akkor szerintem térjünk ide be! – mutattam rá az egyik étteremre, ami mellett elhaladtunk.
- Tökéletes lesz! – vigyorgott még jobban a jobbnál is, és visszacibált az étterem elé.
Betérve az étterembe, kerítettünk magunknak egy üres asztalt, amit nehezen, de találtunk is. Oda helyet foglalva újra síri csendben voltunk egymással szemben és az étlapot kezdtük el szemezni. Sok finom étel szerepelt rajta, így nehéz döntések árán a nálunk lévő pénzből próbáltunk a nekünk megfelelőt rendelni. Egy pincérnek szólva, rendelésünket leadva szinte hátradőlve, vagy falnak támaszkodva vártuk míg az italunkat ki nem hozzák. Röpke 5 perc múlva meg is érkezett a rendelt ital, majd ezt követően fél órás várakozás után az ételünket is kihozták. Mennyei illatok járták körbe az asztalt, így hamar nekiláttunk a finom, forró ebédünknek délután kettő óra tájékán.
- Amúgy milyen volt a lányokkal a beszélgetés? – fürkészte élet nélküli elgondolkozott tekintetemet.
- Nem volt szörnyű, mint amilyennek gondoltam. – túrtam bele villámmal a tésztámba. – Egész jó fejek, nem unalmasak mint egyesek, persze Jiminre értem a dolgot, még mielőtt félreértenél itt nekem mindent. – gondolkodtam el hirtelen, majd kínos röhögésbe kezdtem – Na mindegy. Hanyagoljuk a témát, együnk! Mindjárt kihűl a kaja! Aztán menjünk haza. Aludhatnékom van már! – hisztiztem – Amúgy jövőhéten, az-az holnapután Busanba utazok anyuékhoz. Aztán lehet, hogy velük jövök haza, ha a nagyiék nagyon fognak nyúzni, még nem tudom, lehet, hogy még ott fognak maradni nélkülem. De én korábban akarok haza jönni, az egyszer biztos! – ittam bele kólámba.
- Két hét múlva koncert! Oda el kell jönnöd, hiszen már a jegyek is megvannak! – nyavalygott a szokásosnál is ijesztőbben Seo.
- Jó-jó fogtam, csak ne rinyálj! Ha rinyálsz, hisztizel, nyafogsz nem fogok elmenni! És ezzel tisztában lehetnél! Kár lenne ezen agyalnod, vagy bármit is csinálnod, ha ennyit fogsz nyivákolni le is mondhatsz arról, hogy ott leszek veled! – vettem elő szigorú hangnememet, a szigorú nézésemmel.
- Igenis! – kezdett el viselkedni.

Jimin szemszöge:
Miért kell ilyen hülyének és kibírhatatlannak lennem?! Mégis miért? Jimin, megérdemelted volna azt a pofont! Sőt, még többet is, akár.
- Nyugodj meg haver! Minden rendben lesz, ha úgy cselekszel, ahogyan YunSeo megkért! – sétált mellettem Suga vállamat veregetve vigyorogva.
- Úgy lesz! – villanyozódtam fel – De várjunk csak! – álltam meg egy pillanatra elgondolkozva – Te mióta vagy ilyen jóban Seoval, hogy csak úgy kivitted, mikor éppen elkezdett velem üvöltözni és majdnem lekevert nekem egy taslit, azután pedig vállalkoztál arra a szerepre, hogy kigyere velem, JungKook helyett? – pislogtam nagyokat, miközben bámultam a továbbra is vigyorgó képét.
- Szerinted? – torpant meg mellette – Mindenki csak állt ott és bámult üveges tekintettel, én meg megmentettelek attól, hogy felpofozzon! Tartozol egy hálával és azzal, hogy nyugodtan fogsz viselkedni, ha már bejön neked Mina! – veregette meg hátamat, s továbbra is vigyorgó képpel sétált előttem.
- Jimin, most már értesz? Nem csak Mina az, aki ki van akadva, Seotól is paráznod kell! – lépett rögtön elém JungKook, amint meglátta, hogy belépünk a próbatermünkbe – Seo ártatlannak tűnik, de hidd el, az ártatlan külső alatt, egy igencsak mérgelődő lány rejtőzik, ha Mináról van szó. Megmondtam neked, hogy ha élni akarsz nem játszod el a dolgokat! Ha még egy ilyen húzásod lesz, szerintem Suga nem fogja elvinni tőled, hogy megvédjen egy pofontól. – kacagott fel – És tőlem se várj jobbat! Remélem, hogy több húzásod nem lesz! Különben tőlem kapsz még YunSeo előtt, azt most megígérhetem neked!
- Megértettem! Felfogtam. – hajtottam le a fejemet – Most már tudom, hogy túlzásba estem, de mit tegyek? – kérdeztem a nagyokos Kookiet.
- Tessék! Itt a telefonom, és hívd fel! – nyomta a kezembe a készüléket szúrós tekintettel – Aztán meg ne bántsd! Különben kapsz!
Utolsó szavak elhangzása után félve tárcsáztam a számát, de csak a hangposta kapcsolt.
Elnyűtt fejjel adtam vissza a telefont a tulajdonosa kezébe, amit egy rosszalló pillantással jutalmazott.
Ez az Jimin, megint alakítottál egy szépet!
- Majd holnap beszélek vele, csak menjünk már gyakorolni vagy valami! – szokásosabbnál jobban virnyogtam valamiféle kérést odadobva a többiek felé, ami szemlátomást egyikőjüknek sem tetszett – Most mit kell így néznetek? Gyakorolhatnánk, két hét múlva nagy koncert! Nem akarok beégni.
- Ezt pont te mondod, aki az utóbbi időben semmit sem hajlandó csinálni? Most komolyan? Ne röhögtess Jimin! – jött eme frappáns visszaszólás és megjegyzés a leaderünktől.
- Igen, én mondom! – folytattam hisztimet – Tudjátok mit?! Inkább hazamegyek! – fogtam az összes holmimat és az öltöző felé vettem az irányt.
- Haló? – ahogy beértem telefonom monoton csengése szakította félbe nyafogásomat.
- Jimin? – szólalt bele a készülékbe egy ismeretlen hang.
- Ki beszél? – tettem fel a számomra legfontosabb kérdést.
- Hei! – virnyogja bele a nevét a vonal túlsó oldalán.
Ennek meg honnan van meg a számom? Számot cserélek!
- Mit akarsz? – dünnyögtem bele unottan.
- Találkozhatnánk? – még virnyogóbban és hisztérikásabban szólalt meg.
Ez de gáz...
- Bocs, de nincs időm. Szia! – nyomtam ki a telefont és vettem ki a kártyát belőle.
Átöltözve kezdtem el futni egészen a földszintig, s ezután szép lassan vettem a mozdulatokat a kijárat felé. Előre haladva a friss levegőt megérezve kezdtem életre kelni.
Remélem, hogy meg tudsz nekem egyszer bocsátani! Helyre hozok mindent.
Sétálva az utcán betértem egy kisebb étterembe, ahol nem várt emberekbe bukkantam bele.

18. Kiosztás

Egész úton csak azon kattogott az agyam, hogy minden rendben legyen a mai napom folyamán. Jimin megőrjít. Mindenben őt látom, bármerre is nézek, bárkit látok, az ő feje kerül az illető feje helyére. Az, hogy idegesítő, talán a fokozásának a legalja.
- Megjöttünk! – csapott vállamra Seo, ahogy az épület elé értünk – Majd hívlak, ha úgy adódik! Ne aggódj, minden rendben lesz! – biztatóan mosolygott rám, majd magamra hagyva az épület előtt, továbbállt.
Az épületbe lépve fogalmam sem volt arról, hogy hova is induljak el. Tanácstalannak éreztem magam. Forgolódtam jobbra-balra, de semmi.
- Mina! – visította valaki a nevemet a hátam mögül
Ahogy hátrafordultam egy csajbandával találtam szembe magam. Kitágult szemekkel meredtem feléjük, míg koppant, hogy ez a banda nem más mint a Sistar.
- Sziasztok! – hajoltam meg, majd mosolyogva fogtam mindenkivel kezet a bemutatkozás érdekében.
- Tehát te vagy az a lány, aki tegnap üvöltözött a BTS öltözőjénél? – lépett távolabb tőle SoYou, miután kezet fogtunk.
- Igen. – hajtottam le a fejem – Nem volt szándékos! – vettem lejjebb hangerőmet.
- Ne légy ilyen félénk! – nevettek fel mindannyian – Nem harapunk! – nyugtattak meg.
- Rendben. – mosolyogtam rájuk – De amúgy miért is jöttem be? – vártam a választ.
Válasznak csak egy bólintást kaptam, amit nemigen értettem. Battyogtam mögöttük, mint egy gyáva, de mást nem tehettem.
Minden a te hibád!

YunSeo szemszöge:

Minától elválva vágtam neki a nagy utamnak a BigHit felé. Bosszúság áradt szét bennem, amit az utcán elhaladó emberek is megfigyeltek rajtam. Dobogtak lábaim egészen a hatalmas épület lépcsősoráig. Fellépdeltem kettesével a fokokon és idegeskedve robbantam be az épületbe. Egyenesen a fiúk próbaterméig trappoltam, úgy, hogy nem tudtam merre is menjek. Végül a szememet kiszúrta egy hatalmas plakát, mellette pedig egy ajtó, amire rá volt biggyesztve a BTS felirat. Megkönnyebbülve ám mérhetetlen dühvel szakítottam ki az ajtót, ahol 7 eléggé érdekesen bámuló fiú nézett vissza rám.
- Jimin, mégis, hogy képzelted?! – fakadtam ki mérgemben – Eszednél vagy? – mentem közelebb hozzá – Tudod, hogy mégis mi van vele?! Azt mondtam, hogy én intézek mindent! Felfogod egyáltalán, hogy mit beszélek?! – emeltem fel kezemet, egy pofon adása érdekében – Ha még egy ilyen próbálkozásod lesz, esküszöm, hogy... –fogta be a számat az egyikőjük, és elhurcolt.
Az üres folyosón cibálva engem, egy öltözőben találtam magam. A kéz, melyet megtapogattam, nem volt ismerős, de mégis annak tűnt.
- Nyugodj meg! – engedte el a számat, miközben nyugodtságra kért.
- YoonGi? – tágultak ki egyre jobban szemeim, ahogy rápillantottam az engem elvonszoló fiúra.

Most miről maradtam le? Most mi a jó élet van?
- Ne idegeskedj! –nyugtatgatott továbbra is – Mégis mit csinált már megint Jimin?
- Kérdezd meg tőle! – puffogtam – De ne haragudj, nekem mennem kell! – rohantam el.
Ahogy futottam elfogott egy hirtelen rossz érzés, ami Jiminnek volt köszönhető.
Miért nem tudsz viselkedni?! Miért kell folyton-folyvást a bajt hoznod magadra?
Kirohanva az épületből azonnal hívtam JungKookot, hogy ha ráér, azonnal jöjjön velem. Ahogy ajtócsapódást hallottam hátrafordultam, de Jimint láttam YoonGi társaságával.
- Mit keresel itt?! – kezdtem frusztrált beszédembe.
- Csak bocsánatot akarok kérni! – hadoválta felém haladva – Tudom, hogy butaság volt az, hogy így viselkedtem, vagyis, hogy azt tettem, amit, de még életemben nem gondoltam volna, hogy pont Mina lesz az a lány, akibe beleszeretek! Kérlek, érts meg! Tanácstalan vagyok. Szükségem van rád, YunSeo! – kezdet kitörni sírásban.
Sír? Ó basszus. Idióta YunSeo! Akassz ki mást, vagy magadat, de ne Jimint! Ez nagy szó, ha szerelmes.
- Jó-jó, sajnálom. De akkor is, tudod te, hogy mit tettél?! Elijeszted, és az neked nem lesz jó! Lassabban közelítsd meg, fogtad?! – vetettem rá egy rosszalló pillantást – Még a végén annyira el fogod ijeszteni, hogy senkit sem fog magához közel engedni!
- Értettem! – szipogott.
- Ne legyél már ilyen bőgős, mint Mina! – öleltem át – De azt jegyezd meg! Ha megbántod, velem gyűlik meg a bajod! – súgtam fülébe, amit nyilván Suga is hallott, mivel egy aprócska kis mosoly került az arcára – Jobb lesz, ha ezt a tényt a szemed előtt tartod, mert ha nem, rosszabbul fogsz járni, mint most! – figyelmeztettem.
- Az engedélyed nélkül nem csinálok semmit, ígérem! – szorított meg.
- Jól teszed! – távolítottam el a hátamról karjait – De eressz el, nem akarom, hogy a fanok ezt lássák! Különben bajban lesztek, és én is! – mutattam fel mutatóujjamat.
- Rendben! – egyezett bele.
- Hazakísérlek! – jött felém YoonGi hatalmas nagy vigyorral a képén.
Milyen aranyos. Óóó Min YoonGi, tudni akarom, hogy ki is vagy valójában!
- Nem szükséges, nem haza megyek, hanem még először Mináért elsétálok, utána meg hozzájuk megyek! –mosolyogtam rá.
- Meddig fogsz náluk lakni? – kapta a távolba tekintetét az előbb még ölelgetett fiú.
- Nem tudom. Addig amíg nem lesz minden rendben. – festettem arcomra egy állmosolyt – De ne haragudjatok, nekem mennem kell! Sziasztok! – intettem nekik, majd sprintelni kezdtem.
Mi volt ez a hirtelen jött kedvessége YoonGinak? Eddig hozzám se szólt, most meg hirtelen segíteni akar... Nem érdekel, most nem! Ha minden helyrejön, majd megtudakolom ezt a dolgot, de most nem tehetem meg. De mégis késztetést érzek aziránt, hogy megtudjam, hogy milyen.
A Strashiphez érve Minát pillantottam meg, ahogy mosolyogva beszélget az utcán a lányokkal, ami engem kifejezetten boldoggá tudott tenni. Minden elmefuttatásomat félredobva massíroztam közelebb a társasághoz.

Mina szemszöge:
Mögöttük haladva különböző termekbe nyertem kilátást, amik kicsit megborzongattak. Mindenhol táncosok, gyakornokok és énekesek voltak. Tehetséges előadók gyakoroltak mindenhol.
Csodás egy hely.
- Megjöttünk! – szólalt meg Hyolin.
- Mégis hová? – kitágult szemekkel meglepetten tettem fel kérdésemet az előttem álló lányoknak.
Az ajtó kinyílt, és egy eléggé rendezett, kicsit otthonosnak mondható próbateremben voltunk. Ránéztem az ajtóra, és belém csapott az a villám, ami azt közölte velem, hogy a Sistar tánctermében lelem meg helyemet. Az ajtón belülről ki volt függesztve a napirendjük, és az egyéb programok listája, amire készülniük kell.
Mégis minek hoztak ide, ha dolgozniuk kell? Már érzem, hogy ez nem lesz jó. Ez így nem lesz jó!
- Na szóval, azért hoztunk ide, mert hallottuk, hogy... – vágtam bele SoYou szavába.
- Jiminről lenne szó, igaz? – tettem hátra pár lépést, mire az ajtónak dőlve csúszta egyenletesen lefele.
Megint Jimin. Miért kell folyton Jiminről beszélni? Elég, hogy a fejem minden egyes zugában az idióta képe van, de már ők is kezdik? Kezd egyre jobb lenni. Ja, mégsem.. Istenem, kérlek. Segíts meg eme borzalmas témán túlesni.
- Igen. – sóhajtottak fel egyszerre.
- Nehogy ti is a pártját fogjátok, mert akkor megőrülök! – akadtam ki – Nem akarok róla hallani! Tisztában vagyok azzal, hogy nem gondolja komolyan, amiket mond, így nem kell felhozni!
Miért erőltetik ennyire?
- Mina, látom, hogy ezt te nem igazán érted. – elmélkedtek értetlen tekintetemen.
- Ezen mit kellene értenem? – lassan álltam fel, továbbra is az ajtónak passzírozva magam – Oké, mindenki azzal jön, hogy egy helyes csávó, jó testtel, gyönyörű hanggal, de nekem mit kellene ezzel kezdenem? Most mondjátok meg, mégis mit követtem el, hogy így ver engem a sors? Hogy pont vele kellett összetalálkoznom?
- Nyugodj meg! – karolta át vállamat Dasom és távolabb húzott egészen a kanapéig, ami az egyik sarokban volt elhelyezve.
- Na szóval! – kezdett bele Bora – Láttam ám tegnap rajtad mindent!
- Mindent?
- Igen. Mindent! – beleegyezően vigyorgott – Nem tudom, hogy tudod-e, de Jimin nem az a fajta, aki csak úgy megáll egy lánynál, és próbálkozik. Ő az a tipikus, ha nem jön neki össze a csaj, megy tovább, de mindig, minden lány az ágyában köt ki, bármilyen is legyen. De te más vagy számára! Ezért fogd fel másképp! Érted? Ha csak úgy az ágyába akarna vinni, akkor már régóta túlesett volna rajtad. Sőt, még azonnal is. De mivel te jelentősebb dolgokat hozol ki belőle, ezért mondom, hogy más vagy számára, és ne átokként fogd fel, hanem valamiféle csodálatos dolognak.
- Én értem, de miért én? Én nem szeretem! Nem is fogom!
De akkor miért váltott át a szívverésem megint a duplájára? Miért teszed ezt velem? Miért kell ezt éreznem? Csupa kín, sé gyötrelem, mely azzal az érzéssel társul, hogy soha nem akarok tőled megszabadulni.
- Ne légy pesszimista! Csak gondolj át mindent vele kapcsolatban, és adj esélyt neki. Ha így állsz a dologhoz, nem lesz az ilyen dolog egyszerű menet számodra. – ajánlotta fel szavait Hyolin.
- Rendben. – adtam meg magam – Gondolkozom az álláspontomon. – vigyorogtam. – De szerintem menjünk ki, iszonyatosan meleg van idebent a négy fal között! – hadartam kérésemet.
- Menjünk akkor. – bólintottak majd velem együtt karöltve indultunk ki az utcára.
Ahogyan sétáltunk a folyosókon egészen az épület elé, egész jól elbeszélgettünk. Mindenre jutott egy kis idő, és hála égnek, nem került szóba az a tuskó paraszt sem. Vigyorogva, vihogva és nevetve álltam előttük és YunSeo vigyorgós fejével találtam magam szemben, miután hozzánk csapódott pár szó erejéig, majd szépen elsétáltunk haza.
Talán mégis éreznék valamit aziránt a seggarc iránt? Valami erőset? Talán őszintének kéne lennem, de ez esetben, még nem lehetek semmiben sem biztos? Ha így haladok, és a pesszimistaságommal élek tovább, egy diliházban fogok kikötni.

17. Pánik

Amikor az ember azt hinné, hogy könnyű az élete, akkor kezd el hazugságokban élni. Késő éjjel van már, de csak bőgök, mint egy idióta, aki elveszítette a kedvenc plüssét és képtelen feldolgozni, hogy szétcincálta egy véreb.
- Ne sírj! Shhh. – nyugtatgatott.
- De már nem bírom! Elegem van, én ezt nem akarom! – törtem ki még jobban.
- Nyugodj meg! – távolított el – Menjük aludni, és holnap mindent megbeszélünk, miután hazajöttél, rendben? – mosolygott biztatóan barátnőm – Menj, fürödj le, én addig összepakolok, és megágyazok! – küldött utamra.
Ha ez igaz, akkor sem mondhatom el senkinek. Én ezt nem akarom, újra nem! De azt hiszem, igazuk van. Megkedveltem, talán túlságosan is, de még nem annyira, hogy úgy érezzek.
A szobámba beérve magamra aggattam a pizsamámnak szánt hatalmas nagy pólót meg egy bugyit és aludni mentem volna, ha nem kap el újra a sírógörcs. Szépen halkan zokogtam, hogy a földszinten sürgő-forgó barátnőm ne hallja meg, de így is elég volt a hangerőm ahhoz, hogy felrohanjon hozzám egy pohárka vízzel és egy egész zacskónyi papír zsebkendővel.
- Mina, ne sírj! – csitítgatott – Tudod, hogy akkor én is sírok, ha te is! – ölelt át lágyan – Jimin a gond? – halkult el hangja.
- Igen. – dadogtam két szipogás között.
- Idd meg ezt, és fújd ki az orrodat! – nyomta a kezembe a poharat, majd a zsebkendőt – Menj aludni! Én addig rendet teszek. – biztató mosolyával az arcán távozott a sötétségbe burkolózó szobámból.
Miért kínzol ennyire?
Zokogásban kitörve, reszketve feküdtem a takaróm alatt, de egy idő után eme cselekedeteim alább hagytak, és tudtam aludni.
Másnap reggel nagyon nehezen tudtam felkelni. A testem összes porcikája mintha elgyengült volna, lábaim csak remegtek. Apró léptekkel botorkáltam ki a szobámból egészen a lépcsőkig, ahol ráülve a legfelső fokra, óvatosan ülve másztam le az emeletről. Pár lépést téve a járólapokon a lábam feladta a küzdelmet és összerogytam. Semmi hang nem hallatszott, de a fejemben ezernél is több kérdés kavargott, amire nem akartam választ kapni, s hiába minden kívánságom az élettől, ezt a kihívást és poklot át kell vészelnem. Erőt véve magamon talpra álltam, s mintha mi sem történt volna, indultam a konyha irányába, ahol már a reggeli friss illatát kezdtem el érezni.
- Jó reggelt, álom szuszék! – fordult felém Seo két tányérral a kezében – Tükörtojás, pirítós, bacon és narancslé! – mosolygott rám, miközben sétált felém, és terelgetett mozdulataival az étkezőbe – Sikerült aludnod? – étkezést előtt feltette a számomra most kétséges kérdést.
- Nem igazán, de túl éltem! – festettem arcomra egy műmosolyt.
- Remélem ízlik! Egész reggel ezen dolgoztam! Azért reménykedem benne, hogy finom lett, és abban is szintén reménykedem, hogy nem keltettelek fel! – vetett rám egy apró pillantást majd elkezdett enni.
- Nagyon finom! – csodálkoztam el az első falat lenyelése után – Ne aggódj, a gondolataim keltettek fel. Meg ugyebár az is, hogy ma be kell mennem a Sistaros lányokhoz. – emlékeztem vissza – Elkísérsz?
- Igen! – ült ki a fején az a szokásos vigyor – De akkor kapkodjuk magunkat! Nekem a mai napra sok a dolgom.
- Máris szedelőzködök! – álltam fel, de vissza is estem.
Miért? Miért kell a testemnek is gyengének lennie? Mégis miért?
- Biztos minden rendben? – sietett mellém s aggódó tekintetével fürkészett.
- Igen! – mosolyogtam rá – Csak a stressz, de ne aggódj, minden okés!
- Remélem! – szedett fel az asztaltól, és felkísért az emeletre – Ha bármi van, kiálts! Én addig elintézek egy hívást. – ezzel párhuzamosan távozott a lakrészemből.
Egy szót sem szóltam, csak kerestem egy megfelelő laza ruhát, a hajamat összefogtam, egy tornacipőt is előkotortam a szekrényem mélyéből, majd egy kis smink felrakása után, elkönyvelhettem, hogy készen is vagyok.
A szobámból kilépve Seo ordibálására lettem figyelmes. Az öcsém szobájában volt, és még becsukott ajtónál is lehetett hallani, hogy kiabál. Életemben nem hallottam még ennyire kiabálni, megrémiszt.
Miért ilyen ideges?

YunSeo szemszöge:
Minán végig nézve az utóbbi időben igen csak feszült. Én is tehetek a dologért, de jót akarok neki, és ezt csak ennek az árán tudom neki átadni.
A szobáját elhagyva az öccse szobájába vettem az irányomat. Magamra csapva az ajtót tárcsáztam Jimint. Ideges vagyok miatta, de majd csak lesz valami.
- Vedd már fel! – kapcsolt a vonal – Na végre! Szia. – köszöntem bele feszülten.
- Mi a baj? – értetlenkedett a vonal túlsó végén Jimin.
- Tegnap mit csináltál Minával? – szúrtam be kérdésemet – És ne mond, hogy semmit! Tudom, hogy mit tettél vele! De tőled is tudni akarom! – akadtam ki teljes mértékben.
- Én…. – halkul el a hangja – Sajnálom! – váltott érzelgősebb hangnembe.
- Jimin, ez nem megoldás! – dühöngtem – Nem bírnál a seggeden megmaradni?! Nem bírnál másképpen viselkedni?! Rosszabb vagy már, mint a volt barátja. – szörnyülködtem – Kérj tőle rendesen bocsánatot! Nem érdekel, hogy hogyan, vagy éppenséggel miképpen, de kérj tőle rendesen bocsánatot! – kiabáltam vele.
- YunSeo, én… - szakítottam meg a vonalat.
- ELÉG! – kiáltottam el magam, olyan hangosan, ahogyan csak a hangszálaim bírták.
Ekkora hülyét, mint Jimin! Ezért még számolok vele, ha még egy ilyen húzása lesz!

Mina szemszöge:
Hiába kopogtattam, csak Seo dühöngését hallottam, ahogy hülyéz valakit vagy kiabál magával. Szinte biztos voltam magamban, hogy Jiminnel kiabálhatott. Ki más lehetne ilyen élettelen, aki miatt a legjobb barátnőm kiabál.
- Seo, én készen vagyok! – léptem be halkan testvérem kis zugába, majd félve kezdtem felé haladni.
- Akkor menjünk. – rám sem nézve lépkedett az ajtó irányába.
- Mi történt? – ragadtam meg felkarját, jelezve, hogy tudni akarok mindent.
- Semmi, csak elbeszélgettem Jiminnel, de minden rendben van! – nevetett fel – De siessünk! Még anyuéknak is tudod meg kell vennem azt a nyavalyát, és nincs kedvem aztán azt hallgatni, hogy egy mihaszna semmirekellő vagyok, és még a lányuknak neveznek.
- Már megint megy nálatok a vita? Múltkor még minden jó volt. – emlékeztem vissza a vizsga előtti időszakra.
- Hagyjuk, most nem az én gondom az amire figyelni kell! – pillantott rám szúrósan – Rád kell addig vigyáznom, míg oda nem érünk az ügynökséghez! – indult el – Addig pedig, ezeket pakold el! – nyomott a kezembe pár gyógyszeres dobozt – Szükséged lesz rá, ha megint gyengének éreznéd magad! – ölelt át biztatóan.
- Sajnálom, hogy akkoriban folyton hoztad nekem ezeket. Nem akarom, hogy újra pánikolj miattam, és újra úgy kössünk ki az életben, mint akkor. – ejtettem ki kezeim közül a dobozkákat, majd szorosan öleltem barátnőmet – Rajtad kívül nincs semmim és senkim! – zokogtam vállán.
- Ne sírj! – szakította szét összefont karjaimat – Minden helyrejön, csak ezeket akkor vedd be, ha úgy érzed, hogy legyengülsz, és fel akarod mondani a szolgálatot! – szedte fel a lépcsőre zuhant kis karton dobozokat – A lényeg, hogy nyugodj meg, és induljunk! Hosszú lesz ez a mai nap! – ragadta meg csuklómat és óvatosan kezdett levezetni a lépcsőn – Beszélek JungKookkal, ha végeztem Jimin kiosztásával, és majd elküldöm eléd! – kapaszkodott meg az ajtó kilincsébe, ahogyan zárta befele a szüleim házát – Addig meg, a Starshipnél jó kezekben leszel a Sistaros lányok mellett!
- Úgy legyen! – erőltettem az arcomra remegve egy mosolyt.

16. Veszekedés

A műsort végig nézve eléggé megváltozott a véleményem erről a műfajról, de még így is utálom.
- Seo, ne ugrálj már, mert kiszakítod a karomat! – szóltam le a karomat szorongató kengurut játszó barátnőmet.
- Jó-jó, csak siessünk már! – nyavalygott.
- Jó! – téptem ki karomat – De ha kiszakítod a karomat, nem leszünk előrébb! És mennék már haza, szóval jó lenne, ha haladnának, mert kezdek hülyét kapni. – hepciáskodtam.
Ahogy sétáltunk az öltözőjük fele, egy csomó híres ember jött velünk szembe. Én kerültem a tekintetüket, míg Seo csak vicsorított, mint egy hülye.
- Készen vagytok már? – kopogásom után egy gyors ajtónyitást követően feltettem kérdésemet, de a látványra nem számítottam – ÖLTÖZZETEK MÁR FEL! –kiabáltam az öltözőben baromkodó fiúkra.
- Mi történt? – lesett be mellettem Seo.
- Semmi! – akadtam ki, majd szemét eltakarva csaptam be az ajtót és eltoloncoltam onnan.
Idegesen kezdtem el fel-alá járkálni az ajtó előtt és a gondolataim a benti látványon maradtak.
Hogy képesek ezek így járkálni? Elment mindegyiknek az esze.
- Öhm… Szia! – köszönt rám egy egész csinosan öltözött lány.
- Szia. – köszöntem vissza – Segíthetek valamiben? – néztem rá kérdőn.
- Te üvöltöztél az előbb? – húzta vigyorra száját.
- I-i-i-igen. – hajtottam le a fejem – Elnézést, ha hangosabb voltam a kelleténél! – vettem lejjebb hangerőmből.
- Rá se ránts! – kacsintott rám – Egyébként Bora vagyok! – nyújtotta felém kezét.
- Ohh – lepődtem meg tettén – Mina! Örvendek a szerencsének! – ráztam meg kezét.
- Mina! – rohant felém Seo.
- Mi az? – húztam fel szemöldökömet.
- Ohh, üdv! – hajolt meg Seo – YunSeonak hívnak! – vicsorított.
- Örvendek a találkozásnak! – szélesedett ki mosolya.
- Mond csak Mina, te ismered őket? – mutatott az ajtón elhelyezkedő névtáblára, miszerint az a BTS öltözője.
- Sajnos igen. – húztam össze magam.
- Mina segíts már! – hallatszódott bentről egy felém irányuló segélykérés.
Mit akarnak már?!
- Mi van?! – törtem be az ajtón.
- Szedd már le rólam! – utasított JungKook.
- Leszállnál róla?! – felvont szemöldökkel álltam meg JungKook és a rajta csimpaszkodó nemigen könnyű Jimin mellett – Szállj már le róla! – üvöltöttem rá erélyesen a csimpaszkodóra, majd amilyen gyorsan csak tudott, le is szállt róla.
- Köszönöm! – kaptam egy ölelést az összenyomott fiútól.
- Mehetnénk már, mert már kezdem rosszul érezni itt magam! – jelentettem ki.
Szavaim épp fülekre találtak. JungKook fogta a kocsi kulcsot és a csuklómnál fogva kezdett kimenekíteni a számomra veremnek tűnő helységből.
- Seo, indulunk! – utasítottam barátnőmet, aki még mindig Bora mellett ácsorgott.
- Rendben! – indult felénk.
- Mina! – kiáltott utánam Bora – Ha van kedved, holnap gyere be az ügynökségre ahol dolgozok!
Rábólintottam a meghívására, hiszen nem zárkózhatok el ezek elől a dolgok elől. Most már semmi esélyem sincs a visszaútra. Belekerültem az életem legrosszabb ördögi körébe.
Mégis mi a frászt csinálok az utóbbi időben? Meghülyültem?
- Mina, hogy-hogy rábólintottál Bora meghívására? – meredt az útra JungKook.
- Nem akartam bunkó lenni. Azt hiszem, hogy ezért. – tűnődtem el.
- Nekem mindig nemet akarsz mondani. – nyafogott a mögöttem ülő lány.
- Azért drága barátném, mert lehetetlenekbe rángatsz bele! – fordultam hátra, hogy lássam az arcát.
- Ez nem igaz! – durcázott.
- Persze. – ironizáltam.
- Ne itt civakodjatok! – szólt ránk Kookie – Amúgy is, megérkeztünk! – fordult felénk miután beparkolt.
- Király! – szálltam ki vígan a járműből – Végre itthon! – csillogott fel szemem.
- Ennyire csak nem volt rossz. – kerek szemekkel vizsgált a sofőrünk.
- Persze. – fordultam felé – Nem téged rángatott be egy kicsi öltözőbe! És nem téged zaklat az örökkévalóságig! – idegeskedtem.
- Ne idegeskedj már te szerencsétlenség! – akadt ki Seo – Örülj neki, hogy felfigyelt rád, és legalább próbálkozik! Adhatnál neki esélyt arra, hogy bizonyítson! Ne ítéld már el, nem tiltakozz már ennyit! Ismerlek, és tudom, hogy bírod, és nem bánod a közelségét!
Mégis miről beszél? Egyáltalán nem bírom! Miért nem lehet megérteni? Vagy én nem értem már ezt az egészet? Az lehetetlenség! Kizárt dolog!
- Te meg se szólalj! – szólt rám Kook mielőtt bármit is mondhattam volna.
- Meg se szólalok akkor! – puffogtam.
- Jól teszed! Na nyomás befele! – vette ki kezemből a kulcsot, és kinyitotta a bejárati ajtót.
Befelé haladva barátnőmmel egy szót sem váltottunk egymással. Ezzel a pillanattal hidegülünk el egymástól.
- Na, szépen beszéljétek meg! – lökött minket a kanapára – Addig csinálok nektek kaját!
- Ezen nincs mit megbeszélni! – kezdett bele YunSeo.
- Akkor közöld Jiminnel, hogy semmit sem akarok tőle, és a nyakamat is hagyja békén! Ja meg azt is, hogy ne hurcoljon öltözőkbe, mivel engem az zavar! Oké, közölte velem, hogy szeret, és várni fog rám, de ez a dolog felesleges. – tűnődtem el.
- HOGY MIT MONDOTT? – jött kórusban a hihetetlen beszédemre a kérdés.
- Most mi van? – néztem rájuk – JungKook, azt a vizet ne merészeld kiönteni, különben megöllek! – mutattam rá a kezében elhelyezkedő kannára – De igen, amikor elcibált tőled és Heitől, akkor egy kisebb öltözőbe vonszolt, és ott közölte velem, hogy szeret és várni fog rám. – ijedt tekintettel néztem egyszer Seot, egyszer pedig JungKookot.
- Úristen! De hát ez olyan aranyos! – passzírozta ki belőlem a levegőt barátnőm, miután eljutott az agyáig, amit beszéltem.
- Nem! Egyáltalán nem az. Inkább ijesztő. Ne várjon, csak hagyjon! – adtam hangot gondolatomnak.
- De igenis aranyos! Sajnálom az előbbi szavaimat. – halkult el hangja.
- Majom! Nem haragszom, de ne erőltesd rám azt a barmot! Ha nem akarok tőle semmit, akkor nem. – vakartam le magamról a rám ragadt lányt.
- Mina, ez előre lépés nála. De te tudod! – elégedett megjegyzéssel állt mellém a konyhában sürgő-forgó fiú.
- Ugye nem akarod felgyújtani a konyhát? – rohantam a füstölgő tűzhely irányába.
- Nem! – vigyorgott.
- Na menj innen, még a végén az egész házat felégeted! – terelgettem a nappaliba – Majd én csinálok valamit!
Visszasiettem a konyhába és egy gyorsan elkészíthető ételt állítottam össze, amiből a kevés is sok.
- Gyerekek, kész a kaja! – kiáltottam az étkezőbe érve.
- Végre! Megpusztulok! Ma alig ettem valamit. – nyafogott a legfiatalabb.
- Látszik is rajtad. – mértem végig – Egyél rendesen, de utána menj haza. Nem akarom, hogy miattam kapj a fejedre, mint legutóbb, hogy nem bírtál korábban hazavánszorogni.
- Holnap amúgy bemész Boráékhoz? – teli szájjal kaptam meg a kérdést Seotól.
- Igen, szerintem bemegyek.
Csak nem lesz olyan vészes. Csak pozitívan.
- Aztán viselkedj ott! – szúrt szemen megnyilvánulásával a teli szájú aranyhangú fiú.
- Nem, majd nyilván kettészedem az épületet! – röhögtem – Persze, hogy viselkedni fogok!
- Jól teszed! Nem akarom aztán azt olvasni, hogy egy idegbajos szétszedett ott mindent! – fulladozott.
- Köszi! – vigyorogtam – De mielőtt megfulladnál, ideje hazamenned! Holnap munka van neked, nekem meg, ügynökség látogatás. – veregettem hátba és kikísértem.
- Majd holnap hívlak! – integetett Seonak, majd egy ölelést követően el is ment.
- Jimin biztos nem akart bántani. – hozta fel a nemkívánatos témát barátnőm.
- Ne beszéljünk róla! Elég lesz nekem elmagyaráznom anyáméknak, hogy miért lesz majd sál a nyakamon, nem kell az, hogy most felhozd!
Miért nem tudom a szavait elfelejteni? Ahogyan maga felé fordított és nézett. Miért nem ellenkeztem? Miért kell ezt tenned velem?
- Hahó! – lebegtette kezeit szemeim előtt Seo, de így sem tudott érdekelni, csak a gondolatok kavarogtam a fejemben.
- Én… - szorongtam – fogalmam sincs, hogy mit tegyek! – törtem ki sírásba.

15. Mit akarsz tőlem?

- JungKook! – visítottam fel.
- Csend! – csukta be mögöttem az ajtót, majd a zár kattanása ébresztett fel a sokkos állapotomból.
- Hagyj békén! – fújtam fel arcomat.
- Akarlak! – szorított neki az ajtónak teljes erejével, ajkait pedig nyakamra tapasztotta és szívni kezdte azt.
- ELÉG! – kiabáltam fel – Engedj! – rántottam ki testemet fogásából – Nem azért jöttem ide, hogy te ezt csináld! Beszélnünk kell. – ültem le az egyik tükör előtt lévő székbe.
- Ne csináld már! – jött közelebb nyálas hangon kérlelve.
- Ott állj meg! – jeleztem kezemmel – Semmi sem lesz köztünk! Érted? Maximum barátság, de az is minimálisan! Köszönés, pár szó, és ennyi! – álltam elé mellkasát meglökve.
- De hát… - vágtam rögtön szavába.
- Nem érdekel az, hogy mit akarsz Jimin! Fogd fel, hogy az én értékrendem másabb, mint a tied, és én nem vagyok olyan, mint te! Ezért is voltam olyan aranyos, és jegyeztem meg neked Heit! – nevettem fel – Ő illik hozzád! Engem meg hagyj! Örülj neki, hogy ennyivel megúszol mindent!
- De… - fogtam be száját ujjammal.
- Csend! – parancsoltam rá – Nem szeretlek, és nem is foglak! Megérthetnéd végre, hogy nem bírom a képed! Annak örülhetsz, hogy JungKookban van annyi, hogy mindent elmond, és nem titkolózik, vagy kamuzik! – vigyorogtam – Ezért ismételten elmondom, hogy soha nem lesz semmi sem köztünk! – kiabáltam rá.
Milyen furcsa, hogy csendben végig bír hallgatni. Uhh, azok az ajkak. Nem! Ezt ki kell vernem a fejemből! De talán egyszer, ha már annyira sem tud leszállni rólam, hogy levegőt venni hagyjon. Igen. Ez lesz az!
- Te, mégis mit csinálsz? – nézett rám elképedve.
- Szerinted? – kérdő tekintettel vizsgáltam vonalait.
Vicces, ahogyan így bámul, és ki van akadva. Elmebeteg.
- Visszafoghatnád magad! – jegyeztem meg, ahogy végig néztem rajta.
Mégis mit akarsz tőlem?
Meg sem várva válaszát, kizártam az ajtót, és kisiettem az öltözőből. Ahogy rohantam JungKook ijedségtől eltorzult fejével találtam magam szembe.
- Jól vagy? – kérdezte ijedten.
- Menj be az öltözőbe és meglátod azt a szerencsétlent. Nem tudom, hogy mi a baja, nem is érdekel, de ha nem haragszol, soha többé ne akarjatok nekem ilyen dolgot csinálni. Beszélgetés. Hát az nem volt.
- Micsoda? – kikerekedett szemekkel figyelt.
- Majdhogynem megerőszakolt. Vagyis azt tette volna. – merengtem – Hogy bírjátok ki? – akadtam ki – A frász kerülget miatta!
- Nyugodj meg! Majd elbeszélgetek vele. – ölelt át.
- Haver, mennünk kell készülődni! – hallottunk meg magunk mögül egy hangot.
- Rendben van HoSeok. – engedett el.
- Sok szerencsét! – mosolyogtam rá.
- Ne is törődj Jiminnel! – szólt hozzám HoSeok.
- Rendben van!
Elhaladtak mellettem a fiúk, abba a szobába sétálgattak, ahol tartózkodtam Jiminnel. Végig nézve az utolsó emberen, aki besétált oda, gyors futásba kezdtem. Meg sem álltam. Rohantam Seo felé, de az, ami akkor fogadott ledermesztett. Seo éppen Heivel beszélgetett, ami számomra eléggé rémisztő volt.
- Szia Mina! – köszönt gúnyos hangnemben Hei.
- Neked is! – fordultam el tőle.
- Téged is lehet itt látni? – szólt hozzám továbbra is gúnyosan.
- Igen, mivel nem is tudom, hogy ki rángatott ide! – szúrós szemekkel figyelgettem Seo fejét.
- Bocsánat, de JungKooknak mondjad! Ő is akarta, hogy gyere! – bukott ki.
- Attól még mert az, az idióta akarta, hogy jöjjek, nem kellett volna iderángatni. – forgattam meg szemeimet.
- Mi van a nyakaddal? – tág szemekkel vizsgálta Seo a nyakam, majd Hei pillantását vettem észre fájós bőrömön.
- Kérdezd az öltözőben heverésző barmot! – feleltem frusztráltan.
- Most komolyan, ezt csinálta? Nem is beszélgettetek? – elképedten figyelt tovább.
- Bezárta az ajtót, és ezt csinálta, teljesen rám akart mászni. – emlékeztem vissza – Közöltem vele a tényeket, majd kijöttem, váltottam pár szót Kookkal, HoSeok megjegyezte, hogy ne is foglalkozzak vele, és rohantam is ide.
- Te Jiminről beszélsz? – felvont szemöldökkel kért számon.
- Igen. – válaszoltam nemes egyszerűséggel.
- Mi a…- állt el szava – Te jó isten, ott jön Jimin! – csillogtak fel szemei – És egyenes felénk tart!
Ahogy meghallottam Hei szavait azonnal hátrafordultam és az említett srác felé néztem, aki valóban felénk tartott.
Istenem, de idegesítő vagy!
Rápillantva végig néztem rajta, egy bőrnadrágot viselt meg egy trikót. Néztem és elmerengtem tekintetében, amit belém fúrt. Tartotta velem a szemkontaktust, miközben ráérősen sétált az irányunkba.
- Mina! – lebegtette kezét szemem előtt Seo.
- Igen? – pillantottam rá szélsebesen.
- Semmi.
Mikor a testemet visszafordítottam az eredeti pozíciójába, Jimin testének ütköztem. Ránézve egy elégedett vigyor volt a képén.
- Szia Seo! – üdvözölte egy pacsival barátnőmet.
- Szia! – vigyorodott el, ahogy szemeit elképedt képemre vándoroltatta.
Ezért még számolunk!
- Lassan menjetek a kijelölt helyetekre! – utasított minket a mellettem álló fiú, majd átkarolva nyakamat kezdett el vonszolni.
- Eressz! – sziszegtem.
- Beszélnünk kell! – állt meg, engem visszarántva.
- Hei! – kiáltottam utána – Ha gondolod, mehetsz helyettem beszélgetni Jiminnel! – böktem rá.
- Tényleg? – csillogott fel szeme.
- Eressz már el! – kezdett újra a vonszolásomba, de az ellenkező irányba, egészen egy kisebb öltözőig.
- Beszélnünk kell! – fordított maga felé az ajtónak lökve.
- Jimin.. – helyezte el mutató ujját ajkaimon, csendre ítélve.
- Szeretlek! – súgta fülembe halkan.
TESSÉK?!
- Jimin én… - bámultam mellkasát – én nem szeretlek! – pillantottam rá, félve.
- Tudom! – felelt szomorúan – De várni fogok rád! – mosolygott rám ezer wattos mosolyával – De… - vette le rólam szemeit.
- Miért teszed ezt velem? – fordultam az ajtó felé.
- Sajnálom. – simított végig hátamon.
Miért teszed ezt velem? Miért van a közeledben ez az érzésem? Miért érzem úgy, hogy valami mégis kezd bennem kialakulni? Miért te? Miért nem más?
- Menjünk. – tapadtak kezei vállaimra, majd bólintásomat követve mintha mi sem történt volna, sétáltunk ki a kis öltözőből.
A sétánk csendesen telt, aminek örültem. Nem akartam, hogy többet mondjon, nem akartam sem hallani, sem látni. Legszívesebben elmenekültem volna az Isten háta mögé, és bőgőrohamba törtem volna ki. A nézőtér felé kísérve elváltak útjaink, aminek szintén csak örülni tudtam, hiszen nem kell egy rövid ideig látnom.
Szeret? Ne szeress, csak hagyj! Ne várj, csak kerülj el!
- Mina, minden rendben van? – ült mellém Seo, ahogy egy rakat édességgel a szájában próbált érdeklődni.
- Úgy nézel ki mint egy hörcsög! – mosolyogtam rá – De azt hiszem, minden rendben van! – jegyeztem meg.
- Nem úgy nézel ki! – nyelte le az utolsó falatot.
- Otthon mindent elmondok, de nem csevegni jöttem ide veled, hanem azért mert az-az idióta, – mutattam Jimin felé, aki bőszen bambult felénk, hatalmas nagy vigyorral a képén, és próbált kommunikálni a mellette ácsorgó TaeHyunggal – elhívott minket, és nem kell nekem az, hogy anyudék máshonnan cibáljanak haza!
- Jól van na! – vágott hátba.
- Nem azt mondtam, hogy verjél hátba! Inkább örülnél annak, hogy itt vagyok! – méltatlankodtam – Hazamegyek, ha nem viselkedsz!
- Kezdődik! – kezdett pattogni a székén.

14. Csapda

- Tudod, hogy mi a bajom? Jimin! – törtem ki még nagyobb sírásba – Nem értem, hogy miért én, hogy miért ne más. Érted? – távolodtam el tőle.
- Nyugodj már meg te bolond! – rántott vissza egy megnyugtató ölelésbe – Tudom, hogy kiakasztó egy ember, de értsd meg, hogy ez nála nagy szó! – mosolygott bele mondatába – Próbálj meg ellazulni, és nem feszengeni a környezetében. Tudom, hogy nekem könnyű ezt mondani, neked meg hiába mondom, vagy nem fog érdekelni, vagy megint bőgő masina leszel. Beszélj vele! Ha meg úgy van, vágd tarkón. Vagy kérd meg, hogy ne gondoljon többet, maximum barátságot. – adta tanácsait az engem szorosan ölelgető fiú.
- De ha meglátom, máris jön az-az érzés, hogy rosszul vagyok! – válaszoltam halkan – Lehet, hogy bírnám, de az első benyomása katasztrófa volt. Ha beszélnék vele, végre leszállna rólam? – néztem fel a fiúra, majd mellkasába temetve arcomat kezdtem újra sírni.
- Jobb esetben elfogadja a kérésedet, viszont a hátulütője az a dolognak, hogy nem fog leszállni rólad. Fontos lettél neki az életében, egy fordulópont. Furcsálltam is, mikor csak úgy elslisszoltál előttem se puszi, se pá nélkül, Jimin meg megállított. Te ha gyilkolni tudnál a tekinteteddel, akkor már ezerszer megölhetted volna szerencsétlent. Rossz volt rád néznem abban a pillanatban.
- A te ötleted volt? – emeltem fel szemöldökömet még mindig a mellkasába temetkezve.
- Nem! – nemes egyszerűséggel válaszolt – A menedzser mondta, hogy lesz, és tudod, tudtam, hogy a környéken laksz. Csak…
- Csak nem akartad elmondani, hogy híres lettél, és ezzel a nyáltenger Jiminnel vagy egy bandába? – fejeztem be a saját magam által kreált mondatommal az övét.
- Félig meddig, igen. – hajtotta le megbánóan fejét – De őszintén sajnálom! – jelentek meg szemeiben az aprócska sós cseppek, ahogy rápillantottam.
- JungKook, ahogy régen is, most is elmondhatsz mindent. Tudod, hogy nekem a barátságod régen is mennyit jelentet, még akkor is, ha a bátyád miatt ismertük meg egymást. Tudod, hogy mindig bírtalak. Ráadásul, öröm volt veled beszélgetni mindig, hiszen megértettél, bármi bajom volt, te is mellettem álltál, mindegy volt, a távolság, akármikor tudtunk beszélni. Elmondhattad volna. – néztem rá sírós fejjel.
- Sajnálom. – ölelt szorosan magához.
JungKook, köszönöm, hogy vagy nekem, és még te sem hagysz ebben a helyzetben magamra.
- Én nem haragszom. – tartottam vissza minden bánatomat – Csak a helyzet, ami kialakult, az-az egy dolog bánt.
- Ígérem, hogy minden rendben lesz! – húzta ujjaival mosolyra ajkaimat.
- Úgy legyen! – tartottam meg az ujjai álltam kreált mosolyomat.
- Itt aludhatnék? Nincs kedvem hazamenni, és hallgatni a papolásokat, amik mennek mostanában otthon. – simított végig tarkóján.
- Az öcsém szobája megfelel? – pillantottam fel az emeletre.
- Tökéletes!
- Úgy gondolom, hogy mindent megtalálsz! – raktam fejemet vállára.
Örök hála.
Egy hét telt el azóta, hogy JungKook nálunk járt, és ezt minden egyes nap megismételte. Szinte befészkelte magát a szüleim házába, de nem volt nagy gond ezzel, de a szombattal igenis hatalmas nagy problémám volt.
- Mina kelj már fel! –rúgta le az ágyamról a gyenge testemet Seo.
- Jól van már! Inkább csinálj nekem kávét! – álltam fel a földről, miközben idegesen kértem a reggeli ébresztő italomat.
- Rendben. – fordult meg és amilyen gyorsan csak tudott, lerohant a lépcsőn.
- Amúgy megvannak a vizsgák eredményei! – kiabáltam le a földszintre, miközben a laptopomon néztem az eredményeket.
- Komolyan? – elképedt arccal jött vissza a kávémmal barátnőm.
- Aha! – vigyorogtam – Ahhoz képest, hogy tőled meg a BTS tagjai miatt nem nagyon tudtam tanulni, egész pofás kis átlagom lett! – csillogtak fel szemeim – A tiedet is megnéztem, és neked is megvan a megfelelő átlagod, szóval most már nem kell újra felvenned egyik tárgyat sem! – kortyoltam bele a jó forró kávémba boldogan.
- Ez az! – ugrándozott – Akkor ma boldogan mehetünk a koncertre, mert megvannak a vizsgák, és nem kell újra megcsinálnunk!
- A boldogság neked van szánva! – gondoltam bele az ígéretembe – Nekem Jiminnel kell beszélnem. – hajtottam le bosszúsan fejemet.
- De ne így fogd már fel! – akaszkodott rám.
- Hogy kéne felfognom? – távolítottam el magamról, és felhúzott szemöldökkel figyeltem tovább – Egy elvetemült ember! És nem tud leszállni rólam. – siránkoztam – Remélem, hogy egyszer még ki fognak cseszni vele! – húztam gúnyos vigyorra számat – A lényeg, hogy nem neked kell vele beszélned. – váltottam át nyugodt és normális hangnemre és arcmimikára.
Mégis mire vállalkoztam? Istenem, most segíts!
- Amúgy elvisznek minket a fiúk! – jelentette ki boldogan Seo.
- Hogy mit csinálnak? – feleltem nyugodt kérdéssel.
- Hát JungKook azt mondta, hogy elvisz majd minket, így nem lesz nagy gond a sorban állással, meg minden hercehurcával. – szélesedett ki vigyora.
- Értem. – elmélkedtem – Mikorra jön? – néztem le a vigyorgó YunSeotól.
- Azt mondta, hogy 4-re legyünk készen, mert addigra jön, utána meg amikor beértünk,nekik még a sminket meg a hajat meg kell csinálni, meg a ruhát. – gondolkozott – Aztán fellépés után meg hazahoznak!
- Mekkora program! – nevettem kínosan – Legalább első sorban kell állnunk? – kérdeztem szem forgatva.
- Naná! – villanyozódott fel – De menj készülődni, különben elkésünk! – utasított.
- Mennyi az idő? – néztem rá, időérzékemet elhagyva.
- Délután 3 óra.
- Ohh, akkor megyek készülődni.
Kikeltem az ágyból és a szekrényem felé húztam lábaimat. Ahogy kinyitottam egy egyszerű kis szettet halásztam elő a szekrényem mélyéből, majd a fehérneműim után kutatva a fürdőszobába vettem az irányt. Gyors tusolás után törölközőbe csavartam magam, és a szépészeti munkákba kezdtem az arcom tájékán. Ahogy a fejemmel végeztem a hajamat egy lófarokba fogtam. A ruháimat magamra kapva mentem ki készenléti állapotba a nappaliba, ahogy YunSeo bőszen pakolgatott pár dobozt.
- Te azokat hozni akarod? – fintorogtam az egyik dobozra, ami Jiminnek volt címezve.
- Igen! – emelte rám fejét egy halvány mosoly kíséretében.
Mégis miben sántikálsz?
- Ohh. – huppantam mellé, hogy jobban megfigyeljem a dobozt.
- Ne merészeld tönkretenni! – eresztett rám egy rosszalló pillantást, aminek hatására villámsebességgel rakta el azt a dobozt és a további percekben csak bambult maga elé.
Ahogy vártam felsiettem a szobámba, hogy a telefonomat, fülesemet, kulcsaimat és az összes kis apróságomat el tudjam rakni, mielőtt még megérkezne Kook.
- Csengettek! – visított fel az emeltre Seo.
Gyorsan fogtam a táskámat, és lerohantam az emeletről. A frigóban lévő energiaitalt kivettem és elkezdtem kortyolgatni a vasdoboz tartalmát miközben zártam be a lakást.
Az út eléggé lassan telt, folyton ugyanaz volt a téma. Jimin.
Nem hiszem el, hogy nem unják ezt a témát.
Ahogy odaértünk az épületben sürögtek és forogtak az emberek, a staffosok, a sminkes, fodrászok, stylist. Mindenki várta a megfelelő áldozatát, hogy bohóccá varázsolhassa.
- Mina, kérlek menj be oda, mindjárt megyünk mi is! – szólt hozzám a nálam fiatalabb fiú.
- Jól van. – sétáltam be az ujjával mutatott szobába.
MI A JÓ ISTEN?!

13. Választás

Mina szemszöge:
- Attól még, mert nem érdekel téged, nem kellett volna rácsapni egyből az ajtót. Mondhattál volna neki valamit! – oktatott ki kedves legjobb barátnőm.
- Ha nem érdekel, akkor nem érdekel! – nyomtam fejemet a párnámba.
Hagyj békén! Utállak, gyűlöllek, Park Jimin!
- Azzal meg semmit sem oldasz meg, ha megfullasztod magad azzal a szerencsétlen párnával! – húzta ki fejem alól, aminek hatására az ágykeretbe vertem az előbb ajtóval eltalált pontomat a homlokomon.
- Áúú! Ez fájt! – raktam rá gyorsan kezemet – Az előbb csaptad rám a szobám ajtaját, most meg a párnát húzod ki az arcom alól, és megint ott vertem be! – rimánkodtam.
- Megnézem, hogy itt van-e Jimin!– jelentette ki megforgatott szemeivel, és kiviharzott a szobámból.

YunSeo szemszöge:
Először furcsa kérdést tesz fel nekem Jiminről, majd rácsapja az ajtót. Tudom, hogy legbelül mit érez. Addig fogom lökdösni mind a kettő szerencsétlenséget míg egymás karjaiba nem esnek!
A lépcsőn haladva az ajtó felé volt egy sejtésem, miszerint Jimin még mindig kint áll, és várakozik. Ahogy gondoltam, meg sem moccant.
- Hát te? – adtam a tudatlant.
- Minához jöttem. – vigyorgott egy hatalmasat.
- Jimin, menj el! Kérlek. Beszélek majd Minával, csak most ne kezdj neki a dolgoknak! – lökdöstem a kocsija felé – Add meg JungKook számát, és beszélek vele! Veled meg holnap lesz egy kis beszélnivalóm! Szóval nem érdekel, hogy mennyire leszel fáradt, felveszed a telefont, és végig hallgatsz! – vetettem be gyilkos arckifejezésemet – Értve vagyok?!
- Igen. – válaszolta egyhangúan.
Miután megkaptam Kookie számát, egy gyors tárcsázás után áthívtam Mináékhoz, és egy aprócska kis kérésként megemlítettem neki a pizzát, hogy hozzon, mivel Jimin megette. Igen. Mikor kint ácsorgott jött a pizza futár, Jimin pedig mint egy okos kisfiú kifizette, majd megette.
Szerencsétlen szomorú távozása óta nem sok idő telt el, és máris megjelent az a vendég, aki jött volna.
- Hoztál pizzát? – húztam fel szemöldököm.
- Ne nevettess! – nevetett fel – Persze, hogy hoztam! – nyomta a kezembe a meleg dobozt.
- Ugye nem ettél bele?
- Hülye lennék beleenni a nektek szánt ételbe! – röhögött hangosabban.
- Csend legyen! Van, aki aludni akarna! – kiáltott ki Mina a nyitott ablaknál – JungKook? – figyelte meg jobban a mellettem állót.
- Nem. Az öreganyád vagyok! – kiáltotta vissza válaszként, aminek hatására Mina becsapta az ablakot.
Alig fél perc elteltével már JungKookot nyomorgatta, ami vicces látványt nyújtott azoknak az embereknek, akik éppen akkor mentek el mellettünk az utcán.
- Elég lesz! – szedtem szét őket – Menjünk be.
Ahogy ez a kettő mondat elhangzott a számból, Kookie eszeveszett rohanásba kezdett egészen be a kanapéig.
- Ilyenkor jól van? – mutattam az ajtó felé, fejemet Mina felé fordítva.
- Ilyenkor éppen elkapja a néhány óra, de ne aggódj, ha úgy is bírod, akkor kibírod! – rántotta meg vállait, és betipegett a nappaliba.
- Ez nem ér! – hisztérikáztam a fiú felé haladva – Ott én szoktam ülni! – toporzékoltam.
- Hm… – gondolkodott el, ahogy hallgattam hümmögését – És még én viselkedek gyerekesen! – röhögte el magát – Apropó, miért is hívtál?
- Az engem is érdekelne! – rikkantottam fel.
- Igazából csak pár dologról beszélnék veled, de most nem hinném, hogy jó alkalom lenne, csevegni róla.

Mina szemszöge:
Jimin váratlan feltűnése, majd ez, hogy Seo előtt nem akar beszélni JungKook, gyanús.
- Te titkolsz előttem valamit! – mutattam mutató ujjamat JungKook felé – És te is! – majd átirányítottam Seo felé.
- Én nem is! – tagadott.
- Oké! – adtam fel.
Na persze. Tudom én, hogy mit terveztek! Álmodjatok csak!
- Te ott! – komoly hangnemben felszólítottam az ijedt képű fiút – Meséljél csak! Mit is akartál?
Nem menekülsz el!
- Igazából, nem tudom, hogy Seo mondta-e, hogy meghívtunk titeket az új számunk első fellépésére, és az első sorba! – vigyorgott – Persze másra is gondoltunk. – húzta vigyorát egy apró kaján vigyorra.
- Hülye! – csaptam tarkón – Tudod te is, hogy ilyenekre nem vagyok hajlandó elmenni! És jobb lesz, ha belátod te is, – néztem szúrósan rá – és te is! – majd tekintetemet olyan szúrósan vezettem á barátnőmre, ahogy csak tudtam – De rendben! Legyen. Kivételt teszek! De csak akkor, hogyha azt a barmot távol fogjátok tartani tőlem!
- Rendben! – álltak egyszerre vigyázz állásba.
- Ennyire ne örüljetek! – kitágult szemekkel bámultam őket tovább.
- Bocsi! – szomorodtak el.
- Seo, felmennél kérlek addig míg nem szólok? Beszélni szeretnék ezzel a fiatal emberrel! – kérlelően tapasztottam rá szemeimet arcára.
- Rendben! De a pizzát kérem! – vette el a kanapéról a dobozt és azzal a lendülettel, ahogyan felrohant az emeletre csapta be maga után az ajtót.
- Beszélj! – utasítottam.
- Már most tudom, hogy megölsz ezért… – tartott egy kis szünetet – de Jiminről lenne szó. – húzta el ajkait – Tudom, hogy nem érdekel téged, de… – vágtam rögtön a szavába.
- Térj a lényegre! – utasítottam – De ugye tisztában vagy vele, hogy hiába beszélsz, nem tud lekötni, még annyira sem, mint az, amikor egy jót kacagtam magamban mikor Heit láttam öntelt képpel távozni a közeléből? Nekem az egy élmény volt. Remélem lesz belőle ismétlés! – húztam gúnyos vigyorra számat.
- Igen, tudom. – hajtotta le fejét – De elcsavartad a fejét! – hadarta.
HOGY MIT CSINÁLTAM?!
- Szerintem rosszul értelmezed a dolgot! – álltam fel – JungKook, ismételten el kell azt mondanom, hogy nem érdekel? Oké, Jiminről van szó, de te túlzásba estél! Mégis miről hadoválsz?! – akadtam ki.
- Azt, hogy miattad lószart se csinál, csak ront és hisztizik. Kiakasztó, szóval vagy megembereled magad, és beszélsz vele magadtól, vagy én viszlek elé! Választhatsz!
Ezt biztosan nem gondolja komolyan.
- Jobb lesz, ha eldöntöd! – parancsolt rám – Tudod, hogy nem szívesen teszem, de szerintem te is jobban járnál, ha beszélnél vele, normálisan!
- Rendben. Legyen! – adtam meg magam kezeimet a magasba tartva – De abban biztos lehetsz, hogy nem fogod ezt megúszni, és Seo sem!
- Jó-jó. – nevetett – De így nekünk is nyugtunk lehet, és szerintem te is nyugodt életet akarsz magadnak!
Az igaz, hogy nyugodt életet akarok, de Jimin biztos nem fog békén hagyni.
- Igen, nyugodt életet akarok!
- Helyes! – vicsorított – Amúgy, még mindig Jiminre térve, mi a gondod vele? – pillantott rám félve.
- Számomra egy öntelt és bunkó fazon. De ezt elmondtam már! – emeltem fel hangomat – De ha másképpen próbált volna közeledni, talán nem így állnék hozzá. JungKook… – kérlelően néztem rá – Segíts, kérlek! – törtem ki sírásba.
- Mi történt? – ölelt át oldalról szorosan.