18. Kiosztás

Egész úton csak azon kattogott az agyam, hogy minden rendben legyen a mai napom folyamán. Jimin megőrjít. Mindenben őt látom, bármerre is nézek, bárkit látok, az ő feje kerül az illető feje helyére. Az, hogy idegesítő, talán a fokozásának a legalja.
- Megjöttünk! – csapott vállamra Seo, ahogy az épület elé értünk – Majd hívlak, ha úgy adódik! Ne aggódj, minden rendben lesz! – biztatóan mosolygott rám, majd magamra hagyva az épület előtt, továbbállt.
Az épületbe lépve fogalmam sem volt arról, hogy hova is induljak el. Tanácstalannak éreztem magam. Forgolódtam jobbra-balra, de semmi.
- Mina! – visította valaki a nevemet a hátam mögül
Ahogy hátrafordultam egy csajbandával találtam szembe magam. Kitágult szemekkel meredtem feléjük, míg koppant, hogy ez a banda nem más mint a Sistar.
- Sziasztok! – hajoltam meg, majd mosolyogva fogtam mindenkivel kezet a bemutatkozás érdekében.
- Tehát te vagy az a lány, aki tegnap üvöltözött a BTS öltözőjénél? – lépett távolabb tőle SoYou, miután kezet fogtunk.
- Igen. – hajtottam le a fejem – Nem volt szándékos! – vettem lejjebb hangerőmet.
- Ne légy ilyen félénk! – nevettek fel mindannyian – Nem harapunk! – nyugtattak meg.
- Rendben. – mosolyogtam rájuk – De amúgy miért is jöttem be? – vártam a választ.
Válasznak csak egy bólintást kaptam, amit nemigen értettem. Battyogtam mögöttük, mint egy gyáva, de mást nem tehettem.
Minden a te hibád!

YunSeo szemszöge:

Minától elválva vágtam neki a nagy utamnak a BigHit felé. Bosszúság áradt szét bennem, amit az utcán elhaladó emberek is megfigyeltek rajtam. Dobogtak lábaim egészen a hatalmas épület lépcsősoráig. Fellépdeltem kettesével a fokokon és idegeskedve robbantam be az épületbe. Egyenesen a fiúk próbaterméig trappoltam, úgy, hogy nem tudtam merre is menjek. Végül a szememet kiszúrta egy hatalmas plakát, mellette pedig egy ajtó, amire rá volt biggyesztve a BTS felirat. Megkönnyebbülve ám mérhetetlen dühvel szakítottam ki az ajtót, ahol 7 eléggé érdekesen bámuló fiú nézett vissza rám.
- Jimin, mégis, hogy képzelted?! – fakadtam ki mérgemben – Eszednél vagy? – mentem közelebb hozzá – Tudod, hogy mégis mi van vele?! Azt mondtam, hogy én intézek mindent! Felfogod egyáltalán, hogy mit beszélek?! – emeltem fel kezemet, egy pofon adása érdekében – Ha még egy ilyen próbálkozásod lesz, esküszöm, hogy... –fogta be a számat az egyikőjük, és elhurcolt.
Az üres folyosón cibálva engem, egy öltözőben találtam magam. A kéz, melyet megtapogattam, nem volt ismerős, de mégis annak tűnt.
- Nyugodj meg! – engedte el a számat, miközben nyugodtságra kért.
- YoonGi? – tágultak ki egyre jobban szemeim, ahogy rápillantottam az engem elvonszoló fiúra.

Most miről maradtam le? Most mi a jó élet van?
- Ne idegeskedj! –nyugtatgatott továbbra is – Mégis mit csinált már megint Jimin?
- Kérdezd meg tőle! – puffogtam – De ne haragudj, nekem mennem kell! – rohantam el.
Ahogy futottam elfogott egy hirtelen rossz érzés, ami Jiminnek volt köszönhető.
Miért nem tudsz viselkedni?! Miért kell folyton-folyvást a bajt hoznod magadra?
Kirohanva az épületből azonnal hívtam JungKookot, hogy ha ráér, azonnal jöjjön velem. Ahogy ajtócsapódást hallottam hátrafordultam, de Jimint láttam YoonGi társaságával.
- Mit keresel itt?! – kezdtem frusztrált beszédembe.
- Csak bocsánatot akarok kérni! – hadoválta felém haladva – Tudom, hogy butaság volt az, hogy így viselkedtem, vagyis, hogy azt tettem, amit, de még életemben nem gondoltam volna, hogy pont Mina lesz az a lány, akibe beleszeretek! Kérlek, érts meg! Tanácstalan vagyok. Szükségem van rád, YunSeo! – kezdet kitörni sírásban.
Sír? Ó basszus. Idióta YunSeo! Akassz ki mást, vagy magadat, de ne Jimint! Ez nagy szó, ha szerelmes.
- Jó-jó, sajnálom. De akkor is, tudod te, hogy mit tettél?! Elijeszted, és az neked nem lesz jó! Lassabban közelítsd meg, fogtad?! – vetettem rá egy rosszalló pillantást – Még a végén annyira el fogod ijeszteni, hogy senkit sem fog magához közel engedni!
- Értettem! – szipogott.
- Ne legyél már ilyen bőgős, mint Mina! – öleltem át – De azt jegyezd meg! Ha megbántod, velem gyűlik meg a bajod! – súgtam fülébe, amit nyilván Suga is hallott, mivel egy aprócska kis mosoly került az arcára – Jobb lesz, ha ezt a tényt a szemed előtt tartod, mert ha nem, rosszabbul fogsz járni, mint most! – figyelmeztettem.
- Az engedélyed nélkül nem csinálok semmit, ígérem! – szorított meg.
- Jól teszed! – távolítottam el a hátamról karjait – De eressz el, nem akarom, hogy a fanok ezt lássák! Különben bajban lesztek, és én is! – mutattam fel mutatóujjamat.
- Rendben! – egyezett bele.
- Hazakísérlek! – jött felém YoonGi hatalmas nagy vigyorral a képén.
Milyen aranyos. Óóó Min YoonGi, tudni akarom, hogy ki is vagy valójában!
- Nem szükséges, nem haza megyek, hanem még először Mináért elsétálok, utána meg hozzájuk megyek! –mosolyogtam rá.
- Meddig fogsz náluk lakni? – kapta a távolba tekintetét az előbb még ölelgetett fiú.
- Nem tudom. Addig amíg nem lesz minden rendben. – festettem arcomra egy állmosolyt – De ne haragudjatok, nekem mennem kell! Sziasztok! – intettem nekik, majd sprintelni kezdtem.
Mi volt ez a hirtelen jött kedvessége YoonGinak? Eddig hozzám se szólt, most meg hirtelen segíteni akar... Nem érdekel, most nem! Ha minden helyrejön, majd megtudakolom ezt a dolgot, de most nem tehetem meg. De mégis késztetést érzek aziránt, hogy megtudjam, hogy milyen.
A Strashiphez érve Minát pillantottam meg, ahogy mosolyogva beszélget az utcán a lányokkal, ami engem kifejezetten boldoggá tudott tenni. Minden elmefuttatásomat félredobva massíroztam közelebb a társasághoz.

Mina szemszöge:
Mögöttük haladva különböző termekbe nyertem kilátást, amik kicsit megborzongattak. Mindenhol táncosok, gyakornokok és énekesek voltak. Tehetséges előadók gyakoroltak mindenhol.
Csodás egy hely.
- Megjöttünk! – szólalt meg Hyolin.
- Mégis hová? – kitágult szemekkel meglepetten tettem fel kérdésemet az előttem álló lányoknak.
Az ajtó kinyílt, és egy eléggé rendezett, kicsit otthonosnak mondható próbateremben voltunk. Ránéztem az ajtóra, és belém csapott az a villám, ami azt közölte velem, hogy a Sistar tánctermében lelem meg helyemet. Az ajtón belülről ki volt függesztve a napirendjük, és az egyéb programok listája, amire készülniük kell.
Mégis minek hoztak ide, ha dolgozniuk kell? Már érzem, hogy ez nem lesz jó. Ez így nem lesz jó!
- Na szóval, azért hoztunk ide, mert hallottuk, hogy... – vágtam bele SoYou szavába.
- Jiminről lenne szó, igaz? – tettem hátra pár lépést, mire az ajtónak dőlve csúszta egyenletesen lefele.
Megint Jimin. Miért kell folyton Jiminről beszélni? Elég, hogy a fejem minden egyes zugában az idióta képe van, de már ők is kezdik? Kezd egyre jobb lenni. Ja, mégsem.. Istenem, kérlek. Segíts meg eme borzalmas témán túlesni.
- Igen. – sóhajtottak fel egyszerre.
- Nehogy ti is a pártját fogjátok, mert akkor megőrülök! – akadtam ki – Nem akarok róla hallani! Tisztában vagyok azzal, hogy nem gondolja komolyan, amiket mond, így nem kell felhozni!
Miért erőltetik ennyire?
- Mina, látom, hogy ezt te nem igazán érted. – elmélkedtek értetlen tekintetemen.
- Ezen mit kellene értenem? – lassan álltam fel, továbbra is az ajtónak passzírozva magam – Oké, mindenki azzal jön, hogy egy helyes csávó, jó testtel, gyönyörű hanggal, de nekem mit kellene ezzel kezdenem? Most mondjátok meg, mégis mit követtem el, hogy így ver engem a sors? Hogy pont vele kellett összetalálkoznom?
- Nyugodj meg! – karolta át vállamat Dasom és távolabb húzott egészen a kanapéig, ami az egyik sarokban volt elhelyezve.
- Na szóval! – kezdett bele Bora – Láttam ám tegnap rajtad mindent!
- Mindent?
- Igen. Mindent! – beleegyezően vigyorgott – Nem tudom, hogy tudod-e, de Jimin nem az a fajta, aki csak úgy megáll egy lánynál, és próbálkozik. Ő az a tipikus, ha nem jön neki össze a csaj, megy tovább, de mindig, minden lány az ágyában köt ki, bármilyen is legyen. De te más vagy számára! Ezért fogd fel másképp! Érted? Ha csak úgy az ágyába akarna vinni, akkor már régóta túlesett volna rajtad. Sőt, még azonnal is. De mivel te jelentősebb dolgokat hozol ki belőle, ezért mondom, hogy más vagy számára, és ne átokként fogd fel, hanem valamiféle csodálatos dolognak.
- Én értem, de miért én? Én nem szeretem! Nem is fogom!
De akkor miért váltott át a szívverésem megint a duplájára? Miért teszed ezt velem? Miért kell ezt éreznem? Csupa kín, sé gyötrelem, mely azzal az érzéssel társul, hogy soha nem akarok tőled megszabadulni.
- Ne légy pesszimista! Csak gondolj át mindent vele kapcsolatban, és adj esélyt neki. Ha így állsz a dologhoz, nem lesz az ilyen dolog egyszerű menet számodra. – ajánlotta fel szavait Hyolin.
- Rendben. – adtam meg magam – Gondolkozom az álláspontomon. – vigyorogtam. – De szerintem menjünk ki, iszonyatosan meleg van idebent a négy fal között! – hadartam kérésemet.
- Menjünk akkor. – bólintottak majd velem együtt karöltve indultunk ki az utcára.
Ahogyan sétáltunk a folyosókon egészen az épület elé, egész jól elbeszélgettünk. Mindenre jutott egy kis idő, és hála égnek, nem került szóba az a tuskó paraszt sem. Vigyorogva, vihogva és nevetve álltam előttük és YunSeo vigyorgós fejével találtam magam szemben, miután hozzánk csapódott pár szó erejéig, majd szépen elsétáltunk haza.
Talán mégis éreznék valamit aziránt a seggarc iránt? Valami erőset? Talán őszintének kéne lennem, de ez esetben, még nem lehetek semmiben sem biztos? Ha így haladok, és a pesszimistaságommal élek tovább, egy diliházban fogok kikötni.