11. Hívás

Csak álltam továbbra is és néztem az előttem állót, de a szavai kizökkentettek.
- Jimin, ne kezd már. – jött közelebb hozzám nyálas hanggal.
- Szállj le rólam és Mináékról is! – jelentettem ki.
- Chh… Az a csaj egy ribanc, miért ő kell neked? – nézett rám értetlenül.
- Ribanc. – gondolkodtam el – Nem ribanc! Értelmes és normális lány! Van fogalmad arról, hogy mit kedveltem meg benne? Mert szerintem nincs.
- Chh… Akkor is az enyém leszel! Na puszika.
Ez a csaj egy elmehibbant, ha engem kérdeztek. Hogy tud így élni?
Kérlek Mina, bocsáss meg, hogy ilyenbe kevertelek bele.
- JungKook, te mégis hova tűntél el?! – akadtam ki rá, de hirtelen rájöttem egy apróságra.
- Itt vagyok, ne üvölts már, kettémegy a fejem! – hisztizett.
- Mina? – kaptam rá hirtelen tekintetemet, mikor ráeszméltem, hogy ő cibálta el mellőlem JungKookot.
- Ne nézz már rám így! Idegesítő vagy! Amúgy meg minek bámulsz? Nem láttál még ázsiai lányt, vagy mi?  - emelte fel szemben velem a hangját.
- Bocsánat. – tapasztottam szemeimet a padlóra.
Ekkora barmot mint én.
Ahogy néztem magam elé a külvilágot kizárva az agyamból, észre sem vettem, hogy beszélgettek, majd eltűntek a látóteremből. Talán igaza van JungKooknak, szeretem. Szeretem Minát, és addig nem tágítok, míg az enyém nem lesz! Nem engedem el, soha!
Ahogy sétáltam egészen a nekünk felállított asztalig, azt sem tudtam, hogy mi vagyok jelen pillanatban. Reménykedtem, hogy RapMon nem fogja leszedni a fejem, de sajnos a reményem hiába való volt.
- Hol a fenében jártál?! – akadt ki teljesen rám a banda vezetője – Már rég el kellett volna kezdenünk!
- Biztos csak szerelmes! – hallottam egy ismerős hangot magam mellől. Amint a tudatomig eljutott a hangszín és a hanglejtés, szemeimet lassan rávezettem az illetőre. – Most mit bámulsz megint?! Inkább ezt írd alá! – húzta gúnyos vigyorra ajkait, majd az orrom alá nyomott egy lemezt.
- Hagyd! – legyintett JungKook.
- Hát jó, akkor majd beszélünk Kookie! – ölelte át a szintén mellettem álló srácot Mina, és elment YunSeoval.
Miért? Miért csináljátok ezt velem?
- JungKook, te ismered azt a csajt? – hallottam meg egy kérdés HoSeok szájából.
- Ja. – rántotta meg a vállát egy hatalmas vigyor kíséretében.
Ezért még számolunk Jeon JeongGuk!

Mina szemszöge:
- Végre kiszabadulhattam innen! – fújtam ki a bennem ragadt levegő nagy részét.
- Azért nem kellett volna Jiminnel így bánnod, semmiről sem tehet! – kelt a számomra eléggé frusztráló ember védelmére.
- Ha te mondod. Viszont nem téged zaklat! – jegyeztem meg mutatóujjamat feltolva.
- Szerintem Jimin aranyos fiú, nem értem, hogy mi a baj vele. – elmélkedett – Meg amúgy is, ahogyan elnézem, van benne küzdőszellem! – vigyorgott.
- Akkor kérd meg, hogy téged zaklasson, és rólam pedig leszállhat! – álltam meg egy fél másodpercre – Örülök, hogy te aranyosnak tartod, de szerintem egy elmebeteg! Ha meg véletlenül hozzájuk keverednék, az is csak JungKook miatt lenne, meg, ahogy elnézem, a többi tagot jobban bírnám, mint azt az öntelt bunkót. – harcoltam igazamért.
- Te tudod, de azért egy esélyt adhatnál Jiminnek. – hadarta.
- Mark után nem fogok egykönnyen esélyt adni, sőt! Neki végképp nem fogok!
Mégis minek erősködik? Nem bírom Jimint! Van benne valami taszító, amivel ha megkörnyékezz, egyre rosszabbul leszek.
- Miért mindig Markkal jössz? – értetlenkedett, majd megtorpant – Jimin hidd el, hogy jobb lenne neked, mint az, hogy egyedül legyél, és Markot hozd fel! Jimin nem tenné meg veled azt, amit az a barom! – védte meg, újból.
- Mégis honnan veszed? Jimin ugyanolyan, mint a többi. – kezdtem el sétálni.
- És JungKook? – kezdett bele – Ő is ugyanolyan, mégis jól kijössz vele.
- Régi barát. Persze, hogy jól kijövök vele! – vigyorogtam – De inkább beszéljünk másról, mivel elegem van ebből a témából!
- Hát jó. – szólt lehangoló hangnemmel – Készülsz a vizsgára?
- Már amennyit tudok, készülök. – válaszoltam egyszerűen – De amíg a vizsgák le nem mennek, addig ne gyere nekem az őrültségeiddel és az ötleteiddel, amiket egyetlen egy bandába bele tudok sűríteni!
- Huh? – tekintete értetlen volt, ezt kihasználva kócoltam össze a haját.
- A BTS-ről beszélek, te szerencsétlen! – nevettem fel.
- Amúgy nem lenne gond, ha nálatok aludnék?
- Dehogy! Tudod, hogy amikor akarsz, nálunk alszol, addig ameddig akarsz! – mosolyogtam rá a legszélesebb vigyorommal – Na pakoljunk össze neked cuccot és menjünk haza!
Ahogy besétáltunk YunSeoék házába olyan melegség töltött el. Imádok náluk lenni, a szüleit is nagyon szeretem. Szívesen vagyok náluk.
Felsétáltunk Seo szobájába majd egy könnyed mozdulattal kirántottuk a szekrényét, amiben a ruhákat tárolta. Pár ruhadarabot kihalásztunk onnan, majd a tanszerei között kezdtem el turkálni, hogy ha már jön, inkább a jövő heti vizsgára tanuljunk. Az fontosabb.
- Na összeszedtél minden szükséges dolgot? – hatalmas vigyorral a képemen kérdeztem.
- Igen! Menjünk már! – kezdett bele szokásos nyávogós hisztijébe.
- Ne hisztizz, – emeltem fel hangomat – különben nem jössz! – váltottam át nyugodtabb hangnembe.
- Jó! – szomorodott el, majd a lépcső felé kezdtem lökdösni, miután az asztal fiókjából kivettem a tanuláshoz alkalmas füzeteket és elindultunk hozzánk.
Elhagyva a házukat sétáltunk felénk. Nyugodtnak éreztem magam, hiszen nem kell elviselnem most ezt a sok kpop hülyeséget. Szépen ráérősen csendben sétáltunk haza, aminek örültem. Elég volt nekem a mai nap.
- YunSeo? – néztem rá miközben tyúklépésekbe mérve battyogtunk az út közepén.
- Mondjad. – húzta fel szemöldökét.
- Szerinted Jimin – gondolkodtam el – amiket mond, komolyan mondja? – félve tekintettem rá tovább.
- Persze, hogy komolyan mondja! – mosolyodott el.
Hogy kérdezhettem ilyen badarságot?! Mégis, hogy juthatott ilyen kérdés az eszembe? Idióta Mina, vond vissza azonnal a kérdésedet!
- Vedd úgy, hogy nem kérdeztem semmit! – sütöttem le szemeimet.
- De most miért? Szerintem aranyos az, hogy érdeklődsz róla! – fordult felém, majd átölelt.
- Nem, egyáltalán nem aranyos. De elengednél? Csörög a telefonom. – toltam el magamtól Seo rám ragadt testét.
- Halló? – emeltem fülemhez a telefonomat.
- Szia! – kiabált bele egy ismerős hang – Átjössz? – érdeklődött hevesen.
- Uhm… Bocsi, de nem. – szontyolodtam el – Seo nálunk alszik úgyhogy… - vágott szavamba.
- Estefele átmegyek! – jelentette ki a telefon túlsó végéről beszélő.
- Öööö, oké. – megszeppen válaszommal, azonnal megszakítottam a vonalat.
- Ki volt az?
- Nem érdekes! – meredtem magam elé.