1. Fanmeeting

- De gyere már el velem, kérlek! – nézett rám barátnőm hatalmas nagy barna szemeivel, amire nekem mindig ugyanaz volt a válaszom.
- Nem megyek. Tudod, hogy nem szeretem az ilyen zenéket és inkább angolt hallgatok. – taglaltam neki válaszomat, majd a tankönyvem felé fordulva folytattam a tanulást.
- De gyere már. – kezdett hisztizni, majd felült a pad részemre.
- Megmondtam, nem megyek! Téma lezárva!
- De miért? – kezdett bele nyávogásába YunSeo. – Múltkor eljöttél velem, most miért nem akarsz?
- Legutóbb tudod mi volt? Magamra vállaltam azt, hogy miattam nem tanultál és kaptam fejmosást is rendesen miattad. Arról nem is beszélve, hogy a legutóbbi húzásodat is benyeltem, mikor nem tudtam figyelni miattad az órán, mert állandóan valami japán színészről hadováltál nekem, hogy kísérjelek el a reptérre akkor mikor jön.
- De Mina kérlek. – kezdett bele újra nyávogásába.
- Legyen. – adtam meg magam – De csak akkor, ha most szépen lecsücsülsz, figyelsz az órán, és normálisan tanulsz! Ha úgy látom, hogy el vagy varázsolva, ne is várd, hogy holmi kpop banda miatt a hétvégémet felrúgjam! Értve vagyok? – tettem keresztbe kezem és szegeztem felé kérdésemet enyhén felemelt hanggal.
- Jó, figyelni fogok. – állt vigyázban, mint egy katona és boldogan ült helyére és kezdett tanulni.
A tanóra a becsengő megszólalása után, gyorsabban telt el, mint vártam. Ez a további órákra is vonatkozott, aminek nagyon örültem. Hihetetlen, hogy ez a pénteki nap ilyen gyorsan telt. Holnap meg hallgathatom végig a visongásokat a parkban. Üdítő érzés lesz, mondhatom.
- Várod már a holnapot? – lépett mellém YunSeo mikor az utcán lépkedtünk hazafele
- Már minek várnám? – köptem szavaimat flegmán – Nem bírom az ilyen előadókat, csak elkísérlek. Ne hidd, hogy a rajongójuk leszek, azért mert elkísérlek egy rajongótalálkozóra, ahol majd ajándékokat nyújthattok át meg dedikáltathattok mindenféle holmikat. – forgattam meg szemeimet egy hatalmas sóhaj közepette.
- De Mina. – kezdett bele hisztijébe, újra.
- Nincs Mina! Ne hisztizz, akkor holnap egyedül mész! – akadtam ki rá – Apropó, a szüleid tudják, hogy holnap mész erre a fanmeetingre? A helyükben bezárnálak holnap egész napra a szobádba. – viccelődtet – De viccet félretéve kérdeztem. – tekintettem rá komolyan.
- Tudnak róla, és mondtam nekik, hogy veled megyek. – mosolygott rám, mint egy kisgyerek.
- Mégis mikor mondtad a szüleidnek? – kikerekedett szemekkel érdeklődtem.
- Hát mikor megtudtam, hogy lesz, azonnal lecsaptam a lehetőségre, és közöltem anyuékkal, hogy megyünk! Persze, tudom, hogy nem szereted az ilyet, de legalább vigyázol rám, hogy ne csináljak hülyeséget. – lelkesedett fel.
Az tény és való, hogy ilyenkor meg van zakkanva szegény lány, de én így szeretem. De az, hogy erre elráncigál, kicsit sem tetszik.
Egész úton csak arról beszélt nekem, hogy mennyire várja a holnapi napot. Persze örültem neki, de már aggasztott ez a hatalmas lelkesedés a részéről, de ha neki így jó, akkor legyen.
Amint hazaértem, Anyu már várt, hogy megválaszoljam neki, hogy akkor holnapi nap erejéig félrerakom-e azt az undort, vagy borzongást, ami eltölt akkor, mikor valaki megemlíti, hogy KPOP. Igent mondtam YunSeo miatt, akit nem akartam megbántani és a nézeteimet félretéve hagytam, hogy magával sodorjon.
A nap további része nem volt túl izgalmas, főleg, hogy a jövő hetünk lesz az utolsó hetünk ebben a 4. félévében és végre szünetünk lesz, na meg vizsgák. YunSeo végig azzal jött nekem a telefon beszélgetésünknél is, hogy már várja a dolgot, de mit is várhattam volna tőle. Túlbuzgó, mint mindig.
- Mina, ugye holnap nem fogsz otthagyni? – tette fel kérdését a telefonban kétségbeesetten.
- Nem foglak, ígérem! – válaszoltam neki békés hangnemben – De ne haragudj, mennék aludni és felkészíteni magamat a holnapi napra. Még reggel vennem kell füldugót és minden egyebet, hogy ne bántsák a füleimet! – nevettem el magam.
- De most miért mondod ezt? – érződött hangján a szomorúság, de még is vette a lapot és nevetett velem együtt.
- Na, szia! Aludj jól, és készülj fel a holnapi napra, hogy találkozhatsz a kedvenc bandáddal! – ezzel a mondattal zárva a beszélgetést, kinyomtam a telefonomat.
Egész hamar sikerült elaludnom, talán a gondolat, hogy holnap fel kell, hogy készüljek arra, hogy a továbbiakban még rosszabb lesz ez az őrület YunSeonál, de mégis boldogsággal töltött el, hogy neki ez így megfelelő.
Másnap dél környékén, ha sikerült felkelnem és egy gyors ebéd után fogtam magam és összepakoltam egy kistáskába az apró dolgaimat, amiket jobb, ha viszek.
Egy gyors tusolás után felöltöztem valamiféle nyári kényelmes ruhába és a csengőt meghallva, a cuccaimat felkapva köszöntem el szüleimtől és YunSeoval el is indultunk a hozzánk legközelebb lévő parkba.
- Csodás, már ilyenkor ezt kell játszani? Miért a hozzánk legközelebbi parkba kell ezt megszervezni? – dünnyögtem az orrom alá bosszúsan.
- Én örülök, hogy a közelünkben van. Ha hamar odaérünk, akkor talán lesz időm felkészülni, hogy ne sírva menjek oda. – csillogott fel barátnőm szeme és majdnem futásba eredt, mikor a park kapujában álltunk.
- Nehogy nekem elkezdj futni, mert ha orra esel, nem segítelek fel! – szavaim hatására, mit csinált? Természetesen sikerült megbotlania a saját lábában.
Te szerencsétlen lány. Nem azt mondtam, hogy ne fuss?
Amit felsegítettem a földön nyöszörgő lányt lassan ballagtunk egy a színpad felé, ami annak a bandának lehetett felállítva. Úgy tűnt, mi vagyunk az elsők, de már a zene fájdította a hallásomat így zenét akartam hallgatni, de nem tehettem meg.
- Nem! – fogta meg a kezemben lévő fülhallgatót a mellettem álló lány és elrakta a zsebébe.
- Legyen, de én ezt a fülsüketítő valamit nem vagyok hajlandó hallgatni! – förmedtem rá, majd leguggoltam.
Kis idő elteltével a rajongó tömeg a sokszorosára nőtt és az egész park vízhangzott a sok visongó, ájuldozó, síró lánytömegektől, akik csak arra vártak, hogy a Bangtan Boys megjelenjen. Nem kellett sok, leparkolt egy kisbusz, ahonnan 7 fiú szállt ki és mit sem figyelve a lányseregekre vonultak fel a színpadra és elhelyezkedtek sorjában, majd köszöntek.
- Sziasztok, mi vagyunk a BTS! – ezt követően meg is hajoltak, majd a vizüket elővéve várták, hogy sorjában induljanak neki a rajongók a dedikálásra.
Mivel én és YunSeo értünk ide a leghamarabb, így mi voltunk az elsők, akik sorra kerültek. Szorosan követve barátnőmet sétáltam el a fiúk mellett, míg az egyikük meg nem ragadta a csuklómat.
- Hát hova-hova hercegnő?
Hercegnő?
- Mennék a barátnőm után, ha nem zavar! – ocsúdtam rá.
- Aláírást nem is kérsz? – nézett rám kérdőn és egyben szomorúan.
- Minek kérnék? Nem vagyok oda értetek. Csak YunSeot kísértem el, hogy ne csináljon hülyeségeket. – válaszoltam bunkón, majd csuklómra néztem, amit az előttem ülő fiú még mindig fogott – Igazán elengedhetnéd a csuklómat. – gyors reagálás után kirángattam, de újra megfogta, mielőtt elsuhanhattam volna.
- Hogy hívnak? – nézett rám ragyogó szemekkel.
- Mit érdekel az téged? De tessék, Lee Mina vagyok. És ha nem haragszol mennék az előttem elhaladó lány után! – szavaim után fogtam magam és elsuhantam, amilyen gyorsan csak tudtam.