7. Aggodalom - A múlt apró kis szilánkja

A folyosón sétálgatva az egyik falnak dőlve csúsztam le egészen a hideg kövezetre. Nem hiszem el, hogy ezen vannak kiakadva. Ezek nem normálisak.
- Te mit képzelsz, hogy csak úgy lelépsz?
- Tartozok magyarázattal? – álltam fel feldúltan ökölbe szorított kezekkel.
- Mit kerestél Jiminnel a parkban?! – kezdett kiabálni rám a folyosón állók és beszélgetők között Iseul.
- Hogy mit kerestem ott? Azt akarod tudni? – kiabáltam vele torkom szakadtából - Mentem kiszellőztetni a fejemet a park felé, de mikor odaértem pakolásztak. Odajött hozzám és váltottunk pár szót. Ne neked álljon már feljebb! Kinek hiszed magad?!

YunSeo szemszöge:
Jimin, amint tudsz, hívj fel! Hétvégén láttak téged és Minát a parkban este. Nem tudom, hogy most mit tegyek. Minának nekiesett az egyik csaj, én meg csak néztem dermedten az egészet. Segíts!
Amint elküldtem az üzenetet továbbra is a földön hempergő lányt néztem, aki folyton kiabált.
- Mégis mit bámulsz? – förmedt rám, ahogy felállt.
- Én? – meredtem továbbra is a lányra, de már rettegve – Semmit. – ráztam meg fejemet és kimentem az osztályból.
Ahogy sétáltam a folyosón kezdtem rosszul érezni magam, hogy megint egyedül hagytam Minát. A szünet maradék részét a folyosók közötti sétálással töltöttem el. Fejfájást okoz már az, hogy bántják. Különc, de így jó.
A becsengetést követő összes órát bent töltöttem a szünetekkel együtt, de az utolsó órám előtti szünetem a csendességből átment zajossá. A telefonom csörgése megzavart azon nyomban, hogy a csengő megszólalt.
- YunSeo, megkaptam az üzenetedet, mi történt? – kérdezte szomorkásan Jimin a telefon túlsó végéről, ahogy sétálgattam a folyosón.
- Mina. Mint írtam az üzenetben hétvégén láttak téged Minával és csúnyán nekiestek. – sírógörcsömet visszatartva sétáltam, fel-alá – Szörnyű vagyok megint. Jimin, mit tegyek?
- Hány órád van még? – érdeklődött továbbra is.
- Van még egy órám, utána Minának lesz még egy utolsó plusz órája. Így meg kell várnom. De miért kérdezed? – könnyeimet visszafojtva nyugodtan kérdeztem.
- Akkor fél óra múlva ott vagyok az iskoládnál! Gyere ki. A kocsimnál fogok állni. – adta ki parancsát irányomban.
- Rendben, akkor amint vége az órának, elkísérem Minát az utolsó órájának helyszínére, és indulok is ki!
A telefon letétele után azonnal visszasétáltam a terembe és helyet foglaltam a helyemen. Ez az utolsó óra a becsengetés után szörnyen lassan és bosszantóan telt. Mina végig csak a plafont bámulta semmit mondó tekintettel. Utolsó hét, de már szörnyű a kezdete. A kicsengetést követő percekben gyorsan bedobáltam a cuccaimat a táskámba és várakozni kezdtem.
- Mina, sietsz? – siettetve kérdeztem.
- Megyek már. – futott mellém – Hazamész?
- Nem. Megvárlak, mint mindig. – mosolyogtam rá, ahogy elértük a nyitott ajtót – A földszinten megvárlak! – kiabáltam vissza, miközben futottam.
Lesuhantam a lépcsőn, egészen a kijáratig, majd kerestem egy kocsit, ahol egy ismerős állhat. Alig pár métert sétál az iskola kerítéséig, megpillantottam egy fehér sportkocsit egy maszkos fiúval. Jimin. Tehát tényleg aggódsz érte.
- Szia! – rohantam a fiúhoz, ahogy csak tudtam.
- Mi történt? YunSeo, mindent pontról pontra mesélj el! – mérte fel aggódóan tekintetemet.
- Hát tudod, mikor beértünk a suliba, már bámulni kezdték, de semmit sem mondtak neki. De amint beértünk a terembe ahol óránk volt, letámadták, hogy mit képzel magáról, hogy a rajongó találkozón ott volt úgy, hogy nem bírja a ti zenei stílusotokat. Mindenki tudja, hogy távol áll tőle a hazája stílusa, és emiatt mindenki vagy lenézi, vagy elkerüli, de még bánthatják is a dolog miatt. És ma telt be a pohár azzal, hogy láttak titeket. Jimin, mit tegyek? Ott hagytam, egyedül hagytam. Újra megtettem. – sírásban kitörve öleltem meg – Bocsánat. – távolodtam el tőle a felismeréstől, hogy nem kellett volna megölelnem.
- Semmi baj. – mutatta ki gyönyörű fogait – De miért mondod, hogy egyedül hagytad megint?
- Egy éve, mikor még együtt volt a bunkó barátjával, hogy is mondjam. Elárultam. De okkal tettem, hogy fel tudjam nyitni a szemét. Tudom, hogy hülyeség, de én tudtam, hogy milyen, ezért próbáltam valahogy felnyitni a szemét. De amint megtörtént a dolog két választásom volt. Vagy elmondom neki és búcsút mondhatok ezzel a tettemmel a barátságunknak, vagy csendben mélyen eltemetem magamban, és örökké bűntudatban élek. De végül azt választottam, hogy elmondom neki. Nem volt meglepett, csak egy kicsit haragudott rám, de örült annak, hogy őszinte voltam vele, ugyanis sejtette, hogy valamit titkol, de próbált nyugodt maradni. Igaz, hogy a végén betelt nála a pohár mikor a szeme láttára látta három csajjal együtt. Szörnyű volt mind a kettőnknek. Nekem azért, mert hülye módon a többi között kötöttem ki, de neki. Egy életre meggyűlölte, és fél attól, hogy újra megtörténhet az, ami akkor. De remélem, hogy a mai dolog miatt nem fog haragudni rám, hogy nem mentem utána. A lábaim csak úgy a földbe gyökereztek. – kezdtem sírásba kitörni, ahogy elérte a tudatomat minden egyes szó és gondolat.
- Nehogy elkezdj sírni! YunSeo, barátok vagytok már jó pár éve, nem? – válaszát egy kisebb bólintással jelezte – Akkor mitől tartasz? – kérdeztem tőle, de nem reagált semmit – Egy olyan dolgot választottál, amivel tudtad, hogy el is veszítheted, de mégsem úgy történt. Most sem lesz másképp. Ha itt vagy neki, biztos vagyok benne, hogy nem fog haragudni rád. Megtörtént, ami megtörtént. Ne így gondolkozz! Most már miattad is aggódom.
- Tudod, – kezdtem mélyen gondolkodni – az volt életem legnagyobb hibája. Haragszik rám, de megbékélt a tudattal, hogy én csak azt a dolgot tesztként próbáltam a szeme elé helyezni. De nem tudom, hogy most mit kéne tennem. Itt vagy te, akinek, hogy is mondjam, bejön, ő meg kis pukkancs ellök téged. Tudom, hogy a szíve mélyén nagyon rágódik rajtad, ismerem. Talán túl jól. – halkult el hangom.
- Ne aggódj miattam! Én meg fogok mindent oldani, ami vele kapcsolatos, csak kérlek, vigyázz rá és magadra is! – mosolyogtam rá, hiszen megdöbbentettek a szavai – Ne vigyorogj! Komolyan mondtam. Ha bármi gond van, akármi, ha bántja valami a szívedet, hívj fel! Aztán kitaláljuk, hogy hogyan tovább, hogy ne sanyargasd magad. – elmosolyodott és ezután ránézett az órájára, majd elszomorodott arckifejezésével tekintett rám – Sajnálom, de mennem kell vissza dolgozni. – nézett szomorúan – Jajj még mielőtt el nem felejtem!
- Micsodát? – tekintetem azonnal kíváncsi lett, mégis rémült.
- RapMon küldi neked. Minden koncertünkön ott voltál, ami itt volt, szóval gondolt egyet és elküldette velem ezt a kis apróságot.
- Köszönöm. – vettem ki a kezéből a dedikált lemezüket, s csak bámultam rá.
- Vigyázzatok magatokra! Majd beszélünk. Szia! – búcsúzott el tőlem.
Amint Jimin elhajtott a sulitól visszamentem az előtérbe és várakoztam. Szerencsém volt, ugyanis Mina hamar végzett, így nem tudott semmi meglepő kérdéssel sem fárasztani. A lemezt, jó mélyen elraktam a táskámba, így nem volt feltűnő az a kis plusz dolog, amit kaptam a srácoktól.
Köszönöm, fiúk!