16. Veszekedés

A műsort végig nézve eléggé megváltozott a véleményem erről a műfajról, de még így is utálom.
- Seo, ne ugrálj már, mert kiszakítod a karomat! – szóltam le a karomat szorongató kengurut játszó barátnőmet.
- Jó-jó, csak siessünk már! – nyavalygott.
- Jó! – téptem ki karomat – De ha kiszakítod a karomat, nem leszünk előrébb! És mennék már haza, szóval jó lenne, ha haladnának, mert kezdek hülyét kapni. – hepciáskodtam.
Ahogy sétáltunk az öltözőjük fele, egy csomó híres ember jött velünk szembe. Én kerültem a tekintetüket, míg Seo csak vicsorított, mint egy hülye.
- Készen vagytok már? – kopogásom után egy gyors ajtónyitást követően feltettem kérdésemet, de a látványra nem számítottam – ÖLTÖZZETEK MÁR FEL! –kiabáltam az öltözőben baromkodó fiúkra.
- Mi történt? – lesett be mellettem Seo.
- Semmi! – akadtam ki, majd szemét eltakarva csaptam be az ajtót és eltoloncoltam onnan.
Idegesen kezdtem el fel-alá járkálni az ajtó előtt és a gondolataim a benti látványon maradtak.
Hogy képesek ezek így járkálni? Elment mindegyiknek az esze.
- Öhm… Szia! – köszönt rám egy egész csinosan öltözött lány.
- Szia. – köszöntem vissza – Segíthetek valamiben? – néztem rá kérdőn.
- Te üvöltöztél az előbb? – húzta vigyorra száját.
- I-i-i-igen. – hajtottam le a fejem – Elnézést, ha hangosabb voltam a kelleténél! – vettem lejjebb hangerőmből.
- Rá se ránts! – kacsintott rám – Egyébként Bora vagyok! – nyújtotta felém kezét.
- Ohh – lepődtem meg tettén – Mina! Örvendek a szerencsének! – ráztam meg kezét.
- Mina! – rohant felém Seo.
- Mi az? – húztam fel szemöldökömet.
- Ohh, üdv! – hajolt meg Seo – YunSeonak hívnak! – vicsorított.
- Örvendek a találkozásnak! – szélesedett ki mosolya.
- Mond csak Mina, te ismered őket? – mutatott az ajtón elhelyezkedő névtáblára, miszerint az a BTS öltözője.
- Sajnos igen. – húztam össze magam.
- Mina segíts már! – hallatszódott bentről egy felém irányuló segélykérés.
Mit akarnak már?!
- Mi van?! – törtem be az ajtón.
- Szedd már le rólam! – utasított JungKook.
- Leszállnál róla?! – felvont szemöldökkel álltam meg JungKook és a rajta csimpaszkodó nemigen könnyű Jimin mellett – Szállj már le róla! – üvöltöttem rá erélyesen a csimpaszkodóra, majd amilyen gyorsan csak tudott, le is szállt róla.
- Köszönöm! – kaptam egy ölelést az összenyomott fiútól.
- Mehetnénk már, mert már kezdem rosszul érezni itt magam! – jelentettem ki.
Szavaim épp fülekre találtak. JungKook fogta a kocsi kulcsot és a csuklómnál fogva kezdett kimenekíteni a számomra veremnek tűnő helységből.
- Seo, indulunk! – utasítottam barátnőmet, aki még mindig Bora mellett ácsorgott.
- Rendben! – indult felénk.
- Mina! – kiáltott utánam Bora – Ha van kedved, holnap gyere be az ügynökségre ahol dolgozok!
Rábólintottam a meghívására, hiszen nem zárkózhatok el ezek elől a dolgok elől. Most már semmi esélyem sincs a visszaútra. Belekerültem az életem legrosszabb ördögi körébe.
Mégis mi a frászt csinálok az utóbbi időben? Meghülyültem?
- Mina, hogy-hogy rábólintottál Bora meghívására? – meredt az útra JungKook.
- Nem akartam bunkó lenni. Azt hiszem, hogy ezért. – tűnődtem el.
- Nekem mindig nemet akarsz mondani. – nyafogott a mögöttem ülő lány.
- Azért drága barátném, mert lehetetlenekbe rángatsz bele! – fordultam hátra, hogy lássam az arcát.
- Ez nem igaz! – durcázott.
- Persze. – ironizáltam.
- Ne itt civakodjatok! – szólt ránk Kookie – Amúgy is, megérkeztünk! – fordult felénk miután beparkolt.
- Király! – szálltam ki vígan a járműből – Végre itthon! – csillogott fel szemem.
- Ennyire csak nem volt rossz. – kerek szemekkel vizsgált a sofőrünk.
- Persze. – fordultam felé – Nem téged rángatott be egy kicsi öltözőbe! És nem téged zaklat az örökkévalóságig! – idegeskedtem.
- Ne idegeskedj már te szerencsétlenség! – akadt ki Seo – Örülj neki, hogy felfigyelt rád, és legalább próbálkozik! Adhatnál neki esélyt arra, hogy bizonyítson! Ne ítéld már el, nem tiltakozz már ennyit! Ismerlek, és tudom, hogy bírod, és nem bánod a közelségét!
Mégis miről beszél? Egyáltalán nem bírom! Miért nem lehet megérteni? Vagy én nem értem már ezt az egészet? Az lehetetlenség! Kizárt dolog!
- Te meg se szólalj! – szólt rám Kook mielőtt bármit is mondhattam volna.
- Meg se szólalok akkor! – puffogtam.
- Jól teszed! Na nyomás befele! – vette ki kezemből a kulcsot, és kinyitotta a bejárati ajtót.
Befelé haladva barátnőmmel egy szót sem váltottunk egymással. Ezzel a pillanattal hidegülünk el egymástól.
- Na, szépen beszéljétek meg! – lökött minket a kanapára – Addig csinálok nektek kaját!
- Ezen nincs mit megbeszélni! – kezdett bele YunSeo.
- Akkor közöld Jiminnel, hogy semmit sem akarok tőle, és a nyakamat is hagyja békén! Ja meg azt is, hogy ne hurcoljon öltözőkbe, mivel engem az zavar! Oké, közölte velem, hogy szeret, és várni fog rám, de ez a dolog felesleges. – tűnődtem el.
- HOGY MIT MONDOTT? – jött kórusban a hihetetlen beszédemre a kérdés.
- Most mi van? – néztem rájuk – JungKook, azt a vizet ne merészeld kiönteni, különben megöllek! – mutattam rá a kezében elhelyezkedő kannára – De igen, amikor elcibált tőled és Heitől, akkor egy kisebb öltözőbe vonszolt, és ott közölte velem, hogy szeret és várni fog rám. – ijedt tekintettel néztem egyszer Seot, egyszer pedig JungKookot.
- Úristen! De hát ez olyan aranyos! – passzírozta ki belőlem a levegőt barátnőm, miután eljutott az agyáig, amit beszéltem.
- Nem! Egyáltalán nem az. Inkább ijesztő. Ne várjon, csak hagyjon! – adtam hangot gondolatomnak.
- De igenis aranyos! Sajnálom az előbbi szavaimat. – halkult el hangja.
- Majom! Nem haragszom, de ne erőltesd rám azt a barmot! Ha nem akarok tőle semmit, akkor nem. – vakartam le magamról a rám ragadt lányt.
- Mina, ez előre lépés nála. De te tudod! – elégedett megjegyzéssel állt mellém a konyhában sürgő-forgó fiú.
- Ugye nem akarod felgyújtani a konyhát? – rohantam a füstölgő tűzhely irányába.
- Nem! – vigyorgott.
- Na menj innen, még a végén az egész házat felégeted! – terelgettem a nappaliba – Majd én csinálok valamit!
Visszasiettem a konyhába és egy gyorsan elkészíthető ételt állítottam össze, amiből a kevés is sok.
- Gyerekek, kész a kaja! – kiáltottam az étkezőbe érve.
- Végre! Megpusztulok! Ma alig ettem valamit. – nyafogott a legfiatalabb.
- Látszik is rajtad. – mértem végig – Egyél rendesen, de utána menj haza. Nem akarom, hogy miattam kapj a fejedre, mint legutóbb, hogy nem bírtál korábban hazavánszorogni.
- Holnap amúgy bemész Boráékhoz? – teli szájjal kaptam meg a kérdést Seotól.
- Igen, szerintem bemegyek.
Csak nem lesz olyan vészes. Csak pozitívan.
- Aztán viselkedj ott! – szúrt szemen megnyilvánulásával a teli szájú aranyhangú fiú.
- Nem, majd nyilván kettészedem az épületet! – röhögtem – Persze, hogy viselkedni fogok!
- Jól teszed! Nem akarom aztán azt olvasni, hogy egy idegbajos szétszedett ott mindent! – fulladozott.
- Köszi! – vigyorogtam – De mielőtt megfulladnál, ideje hazamenned! Holnap munka van neked, nekem meg, ügynökség látogatás. – veregettem hátba és kikísértem.
- Majd holnap hívlak! – integetett Seonak, majd egy ölelést követően el is ment.
- Jimin biztos nem akart bántani. – hozta fel a nemkívánatos témát barátnőm.
- Ne beszéljünk róla! Elég lesz nekem elmagyaráznom anyáméknak, hogy miért lesz majd sál a nyakamon, nem kell az, hogy most felhozd!
Miért nem tudom a szavait elfelejteni? Ahogyan maga felé fordított és nézett. Miért nem ellenkeztem? Miért kell ezt tenned velem?
- Hahó! – lebegtette kezeit szemeim előtt Seo, de így sem tudott érdekelni, csak a gondolatok kavarogtam a fejemben.
- Én… - szorongtam – fogalmam sincs, hogy mit tegyek! – törtem ki sírásba.