12. Hívatlan vendég

Ez a hívás kezd engem egyre zaklatottabbá tenni. Még a gondolat is szörnyen bosszant, ha nem egyedül jön át.
Remélem, hogy egyedül jön.
- Kajáljunk, mert már éhes vagyok! – nyitottam ki a hűtőszekrény ajtaját és valami ehetőt kezdtem el keresni – Te kérsz? – tekintettem ki a jéghideg dobozból.
- Aha. – nézett vissza rám, ahogyan a kanapén elterülve nézte a TV-t. Majd kitörik a nyaka.
- Hm… - lestem meg újra a hűtő tartalmát – Összedobok valami egyszerűt, de ha gondolod, rendelhetünk pizzát.
- Legyen mind a kettő. Tudod, hogy ha boldog vagyok két pofára eszek!
- Rendben van Miss. Boldogság, akkor a seggedet felemelhetnéd a kanapéról, és előkotorhatnál a hűtőből olyan cuccokat, amikből csináljak neked kaját! Utána meg hívd fel a pizzériát, hogy hozzanak valami extra pizzát.
- Értettem főnökasszony! – állt előttem vigyázva, majd a hűtőhöz araszolva a tartalma felét kirámolta a konyhapultra.
- Te ezeket most komolyan kiraktad? – néztem végig a pulton díszelgő hatalmas mennyiségű elkészítésre váró alapanyagra.
- Azt mondtad, hogy szedjek ki a hűtőből olyat, amiből csinálj kaját nekem, hát ezeket vettem ki! – rántotta meg a vállát, majd visszatelepedett a kanapéra, ugyanabban a pózban, amiben remélem, hogy kitöri egyszer a nyakát.
Majdnem egy órán keresztül görnyedtem a tűzhely fölött, ami nagyon kellemetlen volt.
- YunSeo! Told ide a segged, kész a kaja! – kiabáltam ki a vendégszobába.
- Rohanok! – futott nagysebességgel az étkezőasztalhoz – Úristen, de jól néz ki! – nézett végig csillogó szemekkel az asztalon lévő ételek sorozatára.
- Szerencséd van, hogy nem éheztetünk mikor itt vagy, és ahhoz is hatalmas nagy szerencséd van, hogy tudok főzni! Máskülönben minden hülyeségen élnél, jól gondolom, vagy jól gondolom?
- Jól gondolod, de ülj már le! – utasított – Éhen halok! 
- Ennyire látványosan ne szenvedj!– kikerekedett szemekkel vizsgáltam meg a tányérján heverő már-már púposan elhelyezkedő ételeket – És te azokat mind megeszed? – bökdöstem meg egy húst a villámmal.
- Meg! – válaszolt rá teli szájjal.
- Remélem, hogy nem kell neked az a pizza! Én már ahogyan ránéztem a tányérodra, teli lett a hasam!
- Estére rendelünk pizzát és kész! – jelentette ki, majd újra egy adag étel kezdett el a szájába tuszkolni.
Ahogy megettem a tányéromra szánt kaja mennyiséget elindultam a konyhába, hogy elmosogassak addig, amíg még Seo eszik. Nem sok kellett, máris fulladozott szerencsétlen lány, így csak röhögéssel tudtam a hátát verni.
- Remélem, megfulladsz! – röhögtem el magam.
- Ez nem volt vicces! Most nézd meg, vörös lett a hátam és a fejem is! – kezdett szokásos kisebb hisztijébe.
- Ne hisztizz! Inkább segíts elpakolni a cuccokat, aztán nézzünk meg egy filmet. – kérlelően rebegtettem pilláimat.
- Jesszusom, te ezt hol tanultad? – nézett meglepetten – Ne csináld! Megyek és segítek, csak ne csináld! – kérlelt.
- Köszönöm! – villantottam ki hatalmas mosolyomat.
Amint elmosogattam és elpakoltunk mindent, amit használtunk a szobám felé vettük az irányt, egy film megnézésének reményében.
- Seo, mennyi az idő? – ordítottam neki, ahogyan felért a szobámba.
- Lassan fél 8. Miért? – torpantam meg miután felértem a lépcsőn, a válasz meghallva.
Mondjam, ne mondjam?
- Csengettek! – nyitotta rá a fejemre az ajtót, aminek hatására hátraestem – Bocsi! – segített fel.
- Megyek, kinyitom! – tapogattam meg a homlokom fájós részét, majd gyors léptekkel haladtam az ajtó felé, remélve, hogy az jön, akit várok.
Amilyen gyorsan és boldogan nyitottam ki az ajtót, olyan sebességgel csaptam rá az illetőre, majd fújtatva mentem vissza a szobámba.
- Meghozták a pizzát? – érdeklődve meresztette rám szemeit Seo.
- Nem, csak éppen JungKookot vártam, mert azt mondta, hogy este átjön, erre ki állt az ajtóban? Jimin. Elegem van belőle! – toporzékoltam majd elterültem az ágyamon.
- Jimin? Rácsaptad az ajtót? – hitetlenkedett.
- Már miért ne csaptam volna rá? Lehet bármilyen, nem érdekel. – fordultam át hasamra.

JungKook szemszöge:
- NamJoon, meddig kell még itt lennünk? – súgtam oda neki.
- Huh? – kapta rám szemeit – 10 perc és végzünk. Miért?
- Csak gondoltam, hogy átjöhetne hozzánk Mina. – elmélkedtem.
- Hát jó. Ha nem fog hatalmas nagy feltűnést kelteni, legyen! – egyezett bele.
Tárcsázni már csak akkor tárcsáztam a számát, mikor vége volt a plázában lévő eseménynek. Remélem, hogy nem fogja félreérteni, bár ezen nincs mit. Jimin kezére játszom, bármit is cselekszem.
- Halló? – köszönt bele a készülékébe.
Gratulálok Jimin. Mit tettél szerencsétlen lánnyal?
- Szia! – kiabáltam bele a telefonba – Átjössz? – érdeklődtem, mint egy idióta.
-  Uhm… Bocsi de nem. – szomorodott el a hangja – Seo nálunk alszik úgyhogy… – vágtam rögtön a szavába.
- Estefele átmegyek! – jelentettem ki olyan magabiztosan, ahogy csak tehettem volna.
- Ööö oké. – megszeppenve, de mégis választ kapva, szétkapcsolta a vonalat.
- Te kivel beszéltél ilyen bőszen? – osont mellém Jimin.
- Nem mindegy? – vágtam vissza – Inkább együnk, mert éhen pusztulok!
- Jin még nincs kész a kajával, szóval várnod kell még egy kicsit. – ült ki arcára egy elégedett vigyor – Szóval. Kivel is beszéltél? – húzta egyre szélesebbre vigyorát.
- Minával. Este átmegyek hozzájuk beszélgetni, mivel ma Mr. Tökéletes nem tudtál a seggeden megmaradni. – közöltem egyértelmű tényeimet – Sok bepótolni valónk van beszélgetés terén, szóval ne kezdj bele a hisztidbe!
- JungKook! – rakta a vállamra a kezét, majd eleresztet egy sunyi mosolyt.
- Mi van? – forgattam meg szemeimet.
- Tartozol nekem, szóval megengedhetnéd, hogy én menjek át!
- Még mit nem! – álltam sarkamra – Ha élni akarsz, nem játszod el ezt!

Jimin szemszöge:
Mikor JungKook közölte velem, hogy Minával beszélt, akartam azt az alkalmat, hogy beszélhessek vele. Katasztrófa volt, amiket a fejemhez vágott, és ezt tisztázni akarom. Mina nem csak egy lány, hanem az a bizonyos lány. Akármit mond, amit megkajáltunk elintézek pár dolgot, és megyek is hozzájuk. Ebben senki sem akadályozhat meg!
- Te mit vigyorogsz? – érdeklődött felvont szemöldökkel Suga miközben sétáltam le a lépcsőn.
- Semmi-semmi, csak elgondolkodtam. – vigyorogtam tovább.
- Srácok, Jiminnek mi a jó élet baja van, hogy ilyen ijesztően vigyorog? – elmélkedett a mellettem elhaladó YoonGi, akinek az arcáról lerítt a felém irányuló ijedelme.
- Csak annyi a baj, hogy nem hajlandó elfogadni, hogy átmennék Mináékhoz, és eldöntötte, hogy engem bezárna a szobámba, míg ő ott van náluk. De amennyire ismerem, az orrára fogja csapni az ajtót. – válaszolta meg helyettem a kérdés JungKook.
- Te bezárnád a szobájába csak azért, hogy azzal a csajjal legyél? – hüledezett NamJoon.
- Nem. Csak abban az esetben, ha megakadályoz! De ugye nem akadályozol meg Kookie? – pillantottam rá minél megnyerőbben.
- Ha az arcodra csapja az ajtót, akkor ne csodálkozz a véleményeimen! – mormogta – De szerintem most menj, míg van élet benned! – kacsintott rám.
JungKook tanácsára kajálás után összeszedtem a holmimat, elmentem letusolni, valamiféle értelmesnek ható külsőt varázsoltam magamnak, majd útnak indultam volna, ha megtalálom a kocsi kulcsot.
- Hol van a kocsi kulcsom? – néztem körbe.
- Ott van a far zsebedben, te eszement! – kiáltott nekem Jin.
Amint előkotortam indultam is a kocsimhoz. Boldogan vezettem végig az úton majd mikor Mináék házához értem, átjárt néhány ismeretlennek tűnő érzés, amit mindig csak nála érzek meg. A csengőhöz tartva a kezem, nagy nehezen nyomtam rá az ujjamat, majd egy fülsértő hang fogadta jelzésemet, kinyílt az ajtó. Mina elképedt arca mutatkozott meg előttem, amint rám csapja az ajtót.