4. Ez egy átok

Mina szemszöge:
Amint hazaértem, gyors tusolás után elmentem aludni, de végig az-az egy név járt a fejemben.
- Park Jimin. – kezdtem motyogni és újra meg újra ugyanaz a név jött ki a számon. – Miért nem tudsz hagyni? Miért gondolok rád?
Reggel kómásan keltem fel, és a vasárnap reggeli napsütést is nehezen viseltem. A nyűgösségem határtalannak bizonyult azzal szemben, hogy a reggelimet is nyöszörögve ettem meg. Végig a tegnapi napon gondolkoztam, hogy miért.
- Minden rendben van kislányom? – érdeklődött anyu, ahogy elpakolta az asztalról a tányérokat.
- Igen. De most felmennék, nem igazán szeretnék beszélgetni.
Mikor felmentem a szobámba csak egy gondolat járta át a testemet, meg a kék foltjaim is. Minden pillanatom és gondolatom a körül a fiú körül forgott.
Ez a vasárnapom is csak egy vasárnap volt. Unalom, unalom és unalom. Nem nagyon volt kedvem a szobámban ücsörögni ezért úgy döntöttem, elmegyek fagyizni, de nem egyedül.
- YunSeo, eljössz velem fagyizni? – érdeklődtem köszönés nélkül, ahogy felvette a telefont.
- Most? – érdeklődött álmosan.
- Te, most kelték fel? És igen, most! – válaszoltam magabiztosan.
- Oké, 15 perc és nálatok vagyok! – mondta két ásítás között és kinyomott.
Ez a negyed óra olyan lassan telt. Amint letelt gyorsan felöltöztem utcai ruhába és rohantam is le és el is indultam. Az ajtón kilépve, ahogy meglátott YunSeo azonnal lerakta a telefont köszönés nélkül.
- Szia. Hát te kivel beszéltél? – felvonva egyik szemöldököm kérdeztem tőle.
- Senkivel! – vágta rá gyorsan.
- Aha. – húztam a számat.
Ha neked komolyan közöd van ehhez az egészhez, nem leszünk jóba!
- Most miért nézel így rám? – tekintete hirtelen elfehéredett.
- Semmi, csak furcsa vagy. Kijöttem és megláttál, azonnal lecsaptad a telefont előttem. Tegnap is hívtál valami miatt bocsánatot kértél. Mégis mi folyik itt?
- Semmi, majd idővel megtudod. De induljunk, mert éhes vagyok már a fagyira!
- Hát rendben. Akkor menjünk. – fogtam meg csuklóját és rángatni kezdtem a hozzánk legközelebbi fagylaltozó irányába.
Amint odaértünk vettünk magunknak fagylaltot és leültünk az egyik asztalhoz beszélgetni.
- Amúgy mi a terved most a nyárra, hogy vége van az egyetemi életünk több mint felének? – érdeklődtem hatalmasra nyílt szemeimmel YunSeotól.
- Úgy tervezem, hogy bulizni fogok! – jelentette ki egyszerűen.
- Bulizni? Az nem túlzás? – vágtam fancsali képet miközben megtöröltem a számat.
- Nem! – vigyorgott – Amúgy egy hónap múlva lesz egy koncert, eljössz velem? – nézett rám csillogó szemekkel.
- Ha megint ezek miatt fogsz az otthoni nyugalmamból kirángatni, akkor nem! – vágtam rá flegmán.
- De kérlek. – kezdte hisztis nyavalygásban a szavait kiejteni.
- Legyen! – adtam meg magam – Örülj, hogy már gyerekkorunk óta ismerjük egymást! Máskülönben nemet mondanék. – forgattam meg szemeimet.
- Tudtam, hogy nem tudsz nekem nemet mondani! – vigyorgott csokis szájjal – A jegyeket már meg is vettem, szóval egy hónap múlva megyünk!
- Oké, legyen. De nem igazán akarok velük találkozni. Remélem, hogy legalább hátsósorban lévő jegyet vettél. – pillantottam rá reménykedve.
- Első sorosom van! – mutatta ki fehér mosolyát.
- Köszi. Akkor az enyémet add el! Nem akarom túl közel bámulni, még a végén kirúgnám a lábát, ha véletlenül elém tévedne. – vettem fel bosszús és gúnyos hangnememet.
- Nem fogsz semmit sem csinálni! Értve vagyok?! – komoly tekintettel nézett rám és mérgesen válaszolt.
- Jó. – vetettem szemeimet az asztalon elhelyezkedő papírszalvétára.
Nem is értem, hogy ez most miért fontos neki. Remélem, hogy nem fog hülyeségeket csinálni nekem. Nem akarom újra látni, az egyszerűen kegyetlenség lenne számomra. Sem látni, sem hallani nem akarom.
- Te meg mit keresel itt? – tekintettem fel az asztalunk mellett álló illetőre – Mégis mit keresel itt?! – kiabáltam rá.
Ez egy átok.

Jimin szemszöge:
Reggel 8 óta próbálunk a koncertre, ami az egyik műsorban lesz, de egyáltalán nem vagyok formában. Mindig csak rontok, de az is csak a miatt, a lány miatt van. Folyton rajta kattog az agyam és nem tudom mitévő legyek.
- Jól vagy haver? – JungKook vállamra helyezve kezét jelezte jelenlétét.
- Minden rendben, ne aggódj. – festettem arcomra egy álmosolyt.
- Hát jó. – mosolygott rám és visszament a többiekhez.
- Srácok, ne haragudjatok, de pár percre kimennék! – mutattam fel csörgő telefonomat, hogy azért lépek le egy rövidke kis időre.
- Rendben! – kiáltott utánam RapMon.
- YunSeo? Történt valami? – kérdeztem tőle ijedt hangom.
- Mina most hívott fagyizni. Szóval, ha találkozni akarsz vele, akkor fél óra múlva gyere a parkhoz legközelebbi fagyizóhoz! Hozd a többieket is ha egyedül nem akarsz jönni!
- De hát én.. – kezdtem bele mire közbeszólt.
- Ne legyél papucs! Emlékszel arra, amit mondtam tegnap? Minél többet fog látni, annál többször fog rajtad gondolkodni, és akaratán kívül, de beléd fog szeretni! De ha megbántod, én, megütlek! Meg amúgy is. Eléggé látszott rajtad tegnap miközben érdeklődtél róla, hogy teljesen odavagy érte. Ne is próbáld tagadni! De a kérdésem. Találkozni akarsz vele? – kérdezte.
- Már hogy ne akarnám látni? És nem vagyok papucs! Emlékszem minden szavadra. Azok a szavak vannak a fejemben, sőt Mina arca jelenik meg folyton a szemeim előtt és nem tudok koncentrálni! – kezdtem dobálózni a szavakkal, amik teljesen igazak voltak.
- Ó te szegény! – nevetett fel – De hidd el, minden jó lesz! De ha jössz, el ne szóld magad! – ezután kinyomta a telefont.
- YunSeo ott vagy még? YunSeo! A fenébe! – dobtam a telefonomat a padra – Most komoly? Áhh én lelépek, nem érdekel.
Gyors átöltöztem, megmostam az arcomat és elindultam az úti célom felé.
- Fiúk, én elmentem. Majd otthon találkozunk! – ezzel el is indultam, meg sem várva a reakciójukat.
Az utam eléggé lassan telt, hisz gyalog mentem és eléggé fárasztó is volt számomra. Végig azon gondolkoztam, hogy mit mondhatnék neki, de semmi sem jut az eszembe. Még YunSeot sem kérhetem meg, hogy segítsen.
- Ez az Jimin, ezt most jól megcsináltad magadnak! – motyogtam.
Lábaimat nézve sétáltam tovább és mit sem törődve azokkal az emberekkel, akik velem szemben jönnek ki az épületből, lassú léptekkel sétáltam be a helyszínre egyenesen a pulthoz.
- Mit adhatok? – érdeklődte a pult mögött álló hölgy.
- Kérnék szépen egy trópusit! Mást nem kérek.
Amint kezembe adta és kifizettem, indultam ahhoz az asztalhoz ahol a lányok ültek. Mit ne mondjak, pont a sarokban kellett helyet foglalniuk? Csodás.
- Te mit keresel itt? – nézett fel rám – Mégis mit keresel itt?! – kezdett kiabálni velem.
- Neked is, szia. – válaszoltam érzelemmentesen.