20. Fogadás

Mina szemszöge:
A falatok utolsó elfogyasztásához érve nem hittem volna, hogy azzal a taplóval fogok találkozni. Nem lepett meg az, hogy ott láttam ahol én vagyok, hiszen mindig így voltak a dolgok, de hirtelen a legutolsó falat a torkomon akadt és kisebb fulladozásba kezdtem ahogy a tekintetem találkozott az övével. Ahogy éreztem a szívem egyre gyorsabban kezdett verni, és a vér is a fejembe szállt. Kizártnak tartom azt a lehetőséget, hogy bekövetkezzen az, hogy beleszeressek. Jimin nem az a fajta, akiért érdemes lenne küzdenem, vagy esetleg törődnöm sem kellene vele, de mégis, bele kell törődnöm abba, hogy több annál, mint amit mutat magából. Minden fuvallat amit akkor a levegőben éreztem körbelengte testemet és a fejembe előjöttek a szavak, amiket Boráék mondtak.
Adjak esélyt Jiminnek, mert nem az aki volt, nem állna le egy olyan lánynál mint én, ha nem lenne komolyabb szándéka.
Vízzel leöblítve nyelőcsövemet álltam fel, és a fiú felé kezdtem el szótlanul, komoly arccal sétálni.
- Beszélhetnénk? – kopogtattam meg vállát mutatóujjammal.
- I-igen. – nézett meglepetten, remegő hanggal választ adva kérésemnek.
- Maradj itt! Mindjárt jövök. – helyeztem tenyeremet mellkasára, s nyugodt szavaim hatására megdermedt egész teste.
Mi ütött belém? Na mindegy, így is, úgy is beszélnem kell vele, máskülönben nem fogom bírni ezt az egészet. Fighting, Mina! Most tudj meg mindent.
- Elmegyek Jiminnel sétálni, itt a pénz a kajára, én állom! Majd otthon találkozunk! – mosolyogtam biztatóan.
- Biztos? – félre húzva száját tekintetét rám, majd a fiúra vándoroltatta, de így is érezhető volt rajta az, hogy most nem akarja, hogy Jiminnel menjek.
- Nem fogom megölni! – öleltem át – De azért érte aggódj, ne értem! – röhögtem fel – De minden rendben lesz!
Ahogy elengedtem barátnőmet a fiú karjáért nyúltam, amit sikerült megfognom, majd olyan sebességgel húztam ki az étteremből, ahogyan csak tudtam. Pár métert futottam vele, úgy, hogy fogtam még a karját.
Nem is olyan idegesítő. Bár, egy szót sem mondott eddig. Maradjon is így! Nem akarok tőle újra a falra mászni.
Elengedve tovább sétáltam, ám egyesegyedül.
- Nem jössz? – néztem hátra vállam fölött, majd egy futó alakot véltem felfedezni mögöttem.
- Én... – tartott egy kis szünetet mély levegőért kapkodva – sajnálom a tegnapit! – kaparta össze szavait a nagy semmibe nézve, majd rám.
- Rendben! Semmi gond. – rántottam meg vállaimat – De ha még egy ilyet csinálsz, megöllek! – vetettem rá szúrós pillantásokat.
- Nem lesz, azt hiszem. – sütötte le szemeit.
- Ne légy már gyáva! – csaptam vállára nevetve.
Talán esélyt kéne tényleg adnom neki. Nem élhetek a múltban. De nem is adhatok neki esélyt. Ha igen, akkor az nem most van. Annak nem most van itt az ideje. Nem tartok még ott, hogy megbocsájtsak neki. Így is a bűntudat megelőzése érdekében hagytam a dolgot. Marha.
- Én nem is vagyok gyáva! – nézett rám viccesen idegességet színlelve.
- Ha te mondod! – vágtam hátba – De menjünk! Nem akarok itt ácsorogni az őszülésemig! – indultam meg.
- Megvárhatnál! – loholt utánam egy rövid idő után.
- Jimin... – pillantottam rá egy rövid idő elteltével – Miért engem szúrtál ki?

YunSeo szemszöge:
Mina elviharzása Jiminnel, egészen meglepő fordulatokkal járhat. A srácok kioszthatták helyettem is biztosan, aminek hatalmas nagy köszönetemet kell majd részesítenem!
Kisétálva az étteremből, miután kifizettem az ebédet, egy kis egyedüllétre volt szükségem. Kisebb sétálgatásba kezdtem és az egyik játszótéren találtam magam. Beleültem az egyik hintába és egyre magasabbra kezdtem el hajtani a kisgyerekeknek való szerkentyűt. Pár percig hajthattam, de a telefonom csörgése miatt meg kellett szakítanom a gyermekded boldogságomat.
- Igen? Kim YunSeo beszél! – vettem fel telefonomat melyen az 'Ismeretlen' szó jelent meg.
- Én vagyok az, Min YoonGi. – válaszolt kicsit félve a vonal túlsó végéről Suga.
TESSÉK?! Mégis, honnan van meg neki a számom? Gyerekek, ne szórakozzatok velem!
- Ohh, szia! – köszöntem bele, kissé feszültségemet leplező nyugalommal.
- Ráérsz egy kicsit? – tette fel számomra meglepő kérdését.
- Uhum. – hümmögtem – Mina úgyis elment Jiminnel sétálni, szóval ráérek. – gondolkoztam el – De hozzád meg lenne majd egy csöppnyi kérdésem, ha nem haragszol! – rágcsáltam nyakláncomat.
- Várj! – gondolkodott el – Mina és Jimin sétálni vannak oda? Nem fogják egymást szétszedni? – hallani lehetett az aggodalmas szavakat Suga ajkaiból.
- Megnyugtatott Mina, hogy nem fogja megölni, szóval esélyünk van arra, hogy Jimint még élve fogjuk látni. – nevettem fel, belegondolva, ahogy Mina így is szidhatja Jimint.
- Ohh, értem. – könnyebbült meg – De, amúgy most merre vagy?
- A BigHit közelében lévő játszótéren! – pillantottam körbe – És az egyik hintán ülök.
- 10 perc, és ott vagyok! – nyomta ki a mobilt.
Pár percet még hintázva meredtem a kék ég felé, de mikor megéreztem egy kezet a derekamon hirtelen kiugrottam abból a kis játék eszközből.
- Jesszusom! – kaptam szívemhez – A szívrohamot hozod rám! – visítottam rá az előttem álló szőkeségre.
- Na, bocsánat. – nézett boci szemekkel rám.
- Rendben, de ha még egy ilyen lesz, hogy megölsz ezzel a hirtelen mozdulatoddal, nem leszünk jóba! – kezdtem el ütögetni a rajtam röhögcsélő srácot – Nem volt vicces! – fújtam fel arcomat.
- Jó-jó bocsi. – ölelt meg.
Most meg mi a baja?
- YoonGi, elkísérsz vásárolni? – tettem fel az egyik fontos kérdést, ami a napomat hosszúvá képes tenni.
- Persze! – mosolygott rám, miután elengedett.
Boldog vigyort a képemre öltve indultunk meg a vásárlásnak.
Remélem, hogy tényleg nem ölöd meg Jimint. Remélem, hogy a család végre megbékél és nem fognak csicskáztatni. Köszönöm Suga, a társaságodat.
Önfeledt vigyorogtam, gondolataimmal karöltve, de semmiképpen sem tudta a sanyarú valóság lefagyasztani a boldogságot.

Mina szemszöge:
- Hahó! – kapkodtam kezeimet Jimin szemei előtt, de szemlátomást mint egy vak állt egy helyben és bambult mint egy idióta – Mi a jó fene van veled? – vágtam tarkón.
- Áúú! Ez fájt! – siránkozott – Ekkorát még sosem kaptam! – simított végig tarkóján.
- Mr. Tökéletesség... – nevettem cinikusan – kérdeztem valamit tőled az imént. – szem forgatva sétáltam elé, szemeimet szemeibe fúrva – Szóval, válaszolsz, vagy sem? – tenyeremet rárakva mellkasára löktem meg gyengéden.
A lökésemre csak annyit reagált, hogy elsétált mellettem, kezemet ledobva a testem mellé.
- Park Jimin! Kérdeztem tőled valamit! – ragadtam meg csuklóját.
- Sajnálom, de nem szeretném elmondani.
Hát jó, majd úgyis megtudom. Ha tőled nem is, de JungKookból kiszedek mindent!
- Rendben. – hanyagoltam a dolgot – Akkor menjünk sétálni, vagy valamit csinálni. – nyöszörögtem.
- Fussunk el a legközelebbi kajáldához? – vigyorgott rám kérdését feltéve.
- Hm... Rendben! Benne vagyok. – adtam meg magam kezemet dörzsölgetve – Mit szólnál ahhoz, ha fogadnánk? – emeltem meg kezemet.
- Miben? – pillantása egyre izgatottabbá vált.
- Találd ki te. – hagytam rá a lehetőséget.
- Ha én érek oda hamarabb, akkor eljössz velem egy randira, még úgy is, hogy nem szeretsz. De ha vesztek, akkor egyetlenegy hétig azt fogok csinálni, amit te mondasz! – nyújtotta felém kezét.
- Benne vagyok! – húztam széles vigyorra ajkaimat.
Úgyis én fogok nyerni! Sosem vesztek, ha fogadásról van szó! Kösd fel a gatyád, Park Jimin.