19. Zaklatás

Sétálgatásunkat nem szokványos dolog uralta. Csendben mentünk egymás mellett, mintha titkolnánk mind a ketten valamit. Valami olyat, amit nem kellene. Igaz, én talán titkolok valamit, de az sem biztos, hogy igaz lenne minden.
- Beülünk kajálni? – szólaltam meg a lehangoló sétálásunk közben.
- Mehetünk, már úgyis kezdek éhes lenni! – erőltetett magára egy mosolyt Seo.
- Mi a baj? – álltam meg felkarját megfogva, így megállásra kényszerítve őt.
- Nekem? – tűnődött el, majd magára mutatott – Nekem nincs semmi! – szélesedett ki mosolya.
- Akkor szerintem térjünk ide be! – mutattam rá az egyik étteremre, ami mellett elhaladtunk.
- Tökéletes lesz! – vigyorgott még jobban a jobbnál is, és visszacibált az étterem elé.
Betérve az étterembe, kerítettünk magunknak egy üres asztalt, amit nehezen, de találtunk is. Oda helyet foglalva újra síri csendben voltunk egymással szemben és az étlapot kezdtük el szemezni. Sok finom étel szerepelt rajta, így nehéz döntések árán a nálunk lévő pénzből próbáltunk a nekünk megfelelőt rendelni. Egy pincérnek szólva, rendelésünket leadva szinte hátradőlve, vagy falnak támaszkodva vártuk míg az italunkat ki nem hozzák. Röpke 5 perc múlva meg is érkezett a rendelt ital, majd ezt követően fél órás várakozás után az ételünket is kihozták. Mennyei illatok járták körbe az asztalt, így hamar nekiláttunk a finom, forró ebédünknek délután kettő óra tájékán.
- Amúgy milyen volt a lányokkal a beszélgetés? – fürkészte élet nélküli elgondolkozott tekintetemet.
- Nem volt szörnyű, mint amilyennek gondoltam. – túrtam bele villámmal a tésztámba. – Egész jó fejek, nem unalmasak mint egyesek, persze Jiminre értem a dolgot, még mielőtt félreértenél itt nekem mindent. – gondolkodtam el hirtelen, majd kínos röhögésbe kezdtem – Na mindegy. Hanyagoljuk a témát, együnk! Mindjárt kihűl a kaja! Aztán menjünk haza. Aludhatnékom van már! – hisztiztem – Amúgy jövőhéten, az-az holnapután Busanba utazok anyuékhoz. Aztán lehet, hogy velük jövök haza, ha a nagyiék nagyon fognak nyúzni, még nem tudom, lehet, hogy még ott fognak maradni nélkülem. De én korábban akarok haza jönni, az egyszer biztos! – ittam bele kólámba.
- Két hét múlva koncert! Oda el kell jönnöd, hiszen már a jegyek is megvannak! – nyavalygott a szokásosnál is ijesztőbben Seo.
- Jó-jó fogtam, csak ne rinyálj! Ha rinyálsz, hisztizel, nyafogsz nem fogok elmenni! És ezzel tisztában lehetnél! Kár lenne ezen agyalnod, vagy bármit is csinálnod, ha ennyit fogsz nyivákolni le is mondhatsz arról, hogy ott leszek veled! – vettem elő szigorú hangnememet, a szigorú nézésemmel.
- Igenis! – kezdett el viselkedni.

Jimin szemszöge:
Miért kell ilyen hülyének és kibírhatatlannak lennem?! Mégis miért? Jimin, megérdemelted volna azt a pofont! Sőt, még többet is, akár.
- Nyugodj meg haver! Minden rendben lesz, ha úgy cselekszel, ahogyan YunSeo megkért! – sétált mellettem Suga vállamat veregetve vigyorogva.
- Úgy lesz! – villanyozódtam fel – De várjunk csak! – álltam meg egy pillanatra elgondolkozva – Te mióta vagy ilyen jóban Seoval, hogy csak úgy kivitted, mikor éppen elkezdett velem üvöltözni és majdnem lekevert nekem egy taslit, azután pedig vállalkoztál arra a szerepre, hogy kigyere velem, JungKook helyett? – pislogtam nagyokat, miközben bámultam a továbbra is vigyorgó képét.
- Szerinted? – torpant meg mellette – Mindenki csak állt ott és bámult üveges tekintettel, én meg megmentettelek attól, hogy felpofozzon! Tartozol egy hálával és azzal, hogy nyugodtan fogsz viselkedni, ha már bejön neked Mina! – veregette meg hátamat, s továbbra is vigyorgó képpel sétált előttem.
- Jimin, most már értesz? Nem csak Mina az, aki ki van akadva, Seotól is paráznod kell! – lépett rögtön elém JungKook, amint meglátta, hogy belépünk a próbatermünkbe – Seo ártatlannak tűnik, de hidd el, az ártatlan külső alatt, egy igencsak mérgelődő lány rejtőzik, ha Mináról van szó. Megmondtam neked, hogy ha élni akarsz nem játszod el a dolgokat! Ha még egy ilyen húzásod lesz, szerintem Suga nem fogja elvinni tőled, hogy megvédjen egy pofontól. – kacagott fel – És tőlem se várj jobbat! Remélem, hogy több húzásod nem lesz! Különben tőlem kapsz még YunSeo előtt, azt most megígérhetem neked!
- Megértettem! Felfogtam. – hajtottam le a fejemet – Most már tudom, hogy túlzásba estem, de mit tegyek? – kérdeztem a nagyokos Kookiet.
- Tessék! Itt a telefonom, és hívd fel! – nyomta a kezembe a készüléket szúrós tekintettel – Aztán meg ne bántsd! Különben kapsz!
Utolsó szavak elhangzása után félve tárcsáztam a számát, de csak a hangposta kapcsolt.
Elnyűtt fejjel adtam vissza a telefont a tulajdonosa kezébe, amit egy rosszalló pillantással jutalmazott.
Ez az Jimin, megint alakítottál egy szépet!
- Majd holnap beszélek vele, csak menjünk már gyakorolni vagy valami! – szokásosabbnál jobban virnyogtam valamiféle kérést odadobva a többiek felé, ami szemlátomást egyikőjüknek sem tetszett – Most mit kell így néznetek? Gyakorolhatnánk, két hét múlva nagy koncert! Nem akarok beégni.
- Ezt pont te mondod, aki az utóbbi időben semmit sem hajlandó csinálni? Most komolyan? Ne röhögtess Jimin! – jött eme frappáns visszaszólás és megjegyzés a leaderünktől.
- Igen, én mondom! – folytattam hisztimet – Tudjátok mit?! Inkább hazamegyek! – fogtam az összes holmimat és az öltöző felé vettem az irányt.
- Haló? – ahogy beértem telefonom monoton csengése szakította félbe nyafogásomat.
- Jimin? – szólalt bele a készülékbe egy ismeretlen hang.
- Ki beszél? – tettem fel a számomra legfontosabb kérdést.
- Hei! – virnyogja bele a nevét a vonal túlsó oldalán.
Ennek meg honnan van meg a számom? Számot cserélek!
- Mit akarsz? – dünnyögtem bele unottan.
- Találkozhatnánk? – még virnyogóbban és hisztérikásabban szólalt meg.
Ez de gáz...
- Bocs, de nincs időm. Szia! – nyomtam ki a telefont és vettem ki a kártyát belőle.
Átöltözve kezdtem el futni egészen a földszintig, s ezután szép lassan vettem a mozdulatokat a kijárat felé. Előre haladva a friss levegőt megérezve kezdtem életre kelni.
Remélem, hogy meg tudsz nekem egyszer bocsátani! Helyre hozok mindent.
Sétálva az utcán betértem egy kisebb étterembe, ahol nem várt emberekbe bukkantam bele.