8. Meghívás

Jimin szemszöge:
Ez a beszélgetés szörnyű volt. Megint én vagyok a hibás. Ámbár az önsanyargatással nem tudok mit kezdeni, és semmit sem oldok meg vele, de könyörtelenség az, ahogy bánnak Minával.
A beszélgetésem amit YunSeoval folytattam az iskola parkolójában, nem volt valami jó. Rettenetes, hogy én is bántom ezzel, de mégis valami késztetést érzek, hogy muszáj látnom.
Mit tettél velem, Lee Mina?
- Megjöttem! – kiabáltam be az öltözőbe, de semmi hang.
Ahogy sétáltam a folyosón egy lelket sem találtam sehol sem. Ahogy a próbatermünk előtt álltam, egy hang sem hagyta el a szobát. A kilincsre helyeztem a kezemet, és benyitottam, de nem az fogadott, amit akartam. Senki sem volt bent.
- JungKook, ti hol a francban vagytok? – érdeklődtem, miután felvette a telefont.
- Hazajöttünk, úgy 10 perce értünk haza. Miért?
- Azért, mert visszajöttem az ügynökségre, és senki sincs itt! Hagyhattatok volna egy üzenetet, hogy ne jöjjek vissza, hanem menjek haza. - méltatlankodtam
- Jól van, jól van. Nyugi Jimin!
- Én nyugodt vagyok, de akkor sietek is haza! – ezzel a tömör mondattal le is raktam a kezemben nyomorgatott, fülemhez szorított készüléket.
Nem haboztam egy percet sem, rohantam le a kocsimhoz és siettem is haza. Feszült vagyok és ideges. Nem a srácok miatt, hanem a bántalmazás miatt. Az utam is hosszúnak tűnt a sok gondolat miatt, de mint mindig, ezt is sikerült túl élnem.
- Hazaértem! – kiabáltam az előtérbe érve.
- Na végre, hogy itthon vagy. – ért oda hozzám JungKook, majd a felsőmbe kapaszkodva, beráncigált a szobájába – Mégis mi a franc van veled az utóbbi pár napban? – ült le az ágyára és kérdően figyelte tekintetemet – Ez nem te vagy Jimin.
- Hát én… Izé… JungKook, muszáj erről beszélnünk? – hisztiztem, ahogy csak tudtam.
- Csak nem egy újabb lányról van szó? – veregetett vállba röhögve.
- És ha igen?! – kiabáltam rá – Amúgy is, örülnötök kéne, hogy nem csatangolok el késő estére, és nem részegen megyek be próbára. – hadartam szavaimat.
- Ne húzd már fel magad! – nyugtatgatott – Amúgy is, milyen az a lány? – tekintetét felém fordítva komoly arckifejezéssel érdeklődött.
- Olyan, mint a többi. – válaszoltam, majd még mielőtt bármit reagálhatott volna, folytattam a válaszadást – De mégis van benne valami különleges. Most mond meg, mégis mit tegyek?
- Ennyire más lenne, hogy már a józan gondolkodásodat is elhagytad? – fürkészte elveszett tekintetemet – Ha már van benne valami, ami más, mint azoké a ringyóké, akiket eddig idehoztál, akkor küzdj. De honnan szedted össze azt a csajt? – tört ki újra röhögésben.
- A parkban, a dedikálás napján, akkor láttam meg. Más, mint azok, akiket eddig ide felhoztam. Különleges. Van benne valami, egy olyan kisugárzás, ami kitörik az eddigiek közül. Érted?
- Jimin, ugye tudod, hogy most vörös a fejed? Te tuti belezúgtál a csajba. Tényleg más lehet, ha így festesz, ilyen ijesztőnek. – fetrengett és csapkodott a földön, ahogy kapkodta a levegőt.
- Nagyon vicces vagy, ezekkel a megjegyzéseiddel iszonyatosan tudsz segíteni. – terültem el ágyán, flegmán és bunkózva köpve szavaimat.
- Jó, jó, jó, csak mesélj a kiscsajról, hogy tudjak segíteni. – bökdösött röhögcsélve.
- Hogy is mondjam. Eléggé bunkó, de tegyük hozzá, hogy nem szereti a KPOP zenét, és ez valahogy vonzóvá teszi számomra. – ecseteltem miközben ujjaimat tördeltem.
- Te ki vagy, és mit tettél a haverommal? – újabb röhögésben tört ki – Te egy elérhetetlen csajt találtál magadnak? Te tényleg a haverom vagy, vagy csak egy utánzat? – kerekedtek ki szemei.
- Idióta! Én vagyok az, te világ barma. – röhögtem fel – És, nem elérhetetlen, csak kicsit másabb, mint a többi lány, és ez nekem tetszik. Nem az a fajta, akihez ha hozzászólok, az ágyamban köt ki. Az eddigiek mind olyanok voltak, de ő, különleges.
- Te nem Jimin vagy. – jelentette ki egyszerűen a mellettem ülő. – Nem mondanál ilyet. Te beleestél a csajba. Mi van veled? Ennyire elgyengültél?
- Nem, nem gyengültem el, csak… Tudod mit? Hagyjuk. – zártam le a beszélgetést.
- Te tudod, de a kiscsaj így is nehéz eset lesz neked, ha arról van szó, akire gondolok.
- Hogy mondtad? – tág szemekkel hebegtem kérdésem.
- Dedikáláson láttad meg. Nem az a szerencsétlen volt, akit megállítottál? Az a magas barna hajú, kicsit öntelt és bunkó arckifejezéssel? Ő volt a második, ha jól tudom.
- Ő volt. – sütöttem le szemeimet – És a nevét is tudom! – vörösödtem el.
- Azta! Lee Minának hívják a csajt, mi? – kacsintott rám.
Hogy mit mondott?
- Tessék? –akadt el szavam – Te ismered?
- Ja. – dobta nekem a választ – Busani volt, és egy suliba jártunk, szomszédok is voltunk. Na meg még jóban is voltunk. Nem az a fajta könnyen kapható csaj. Ha tényleg akarod, akkor sprintelned kell érte.
- JungKook, érthetően beszélj nekem! Honnan ismered, mióta ismered? Mondj már valamit! – kiabáltam rá.
- Jimin, most befejezed a kiabálásodat, vagy lószart se mondok neked Mináról?! – kiabált rám, majd visszafogott alakomra vetett egy halvány mosolyt – Köszönöm. Na szóval. Két évvel járt felettem, nagyon jóban voltunk, hiszen szomszédok voltunk, egy iskolába is jártunk, így mindig együtt mentünk suliba is, és haza is. Kedves csaj, de már akkoriban egy csomó úgymond elvárása volt bizonyos dolgokkal szemben. Nem csípi a nyálas pasikat, ráadásul koreai pop ellenes is, de ha muszáj, meghallgatja, bár nem tudom, hogy azóta, ez a lénye megmaradt-e vagy megváltozott. Furcsa volt már akkor is, de sokan szerették. Igaz, sokszor megfordult a házunkba, de azt is csak azért, mert a bátyám mindig próbált vele összejönni, de egy idő után feladta.
- És történt valami? – szóltam közbe.
- Hát miután elballagott, alig hallottam róla valamit, de egy sráccal jött össze itt Szöulban. Fél éve szakítottak. Ahogy visszagondolok erre, hogy bőgve felhívott. Még mindig nem hiszem el, hogy bőgő masina lett, amiatt, a srác miatt, aki megcsalta, de nem is egyszer. Ráadásul tetézi az is, hogy a háta mögött olyanokkal próbált kavarni, akikkel jóban van. Ez esetben Seo. Haragudott rá, de az önérzeténél, a lelkiismereténél is jobban tudta, hogy rá mindig számíthat, és csak jót akar neki. Mind a ketten furcsák. Habár YunSeot nem ismerem annyira, csak a húgát aki a volt osztályomba járt, és állandóan rajtam lógott, az szörnyen bosszantott.
- Ohh, értem. – nyögtem ki valamiféle reakciót.
- Ja, amúgy most a hétvégén a plázában lesz egy közönségtalálkozónk, szóval ha akarod, elhívhatom a lányokat, úgyis beszélnék velük.
- Öööö, oké.
- Akkor tárcsázom.

JungKook szemszöge:
Jimin akkora egy idióta. Pont egy olyan lányt talált magának, mint Mina? Ekkora szerencsétlennel, soha az életbe nem találkoztam még. Nem szereti azt a műfajt, amit képviselünk, de ha Jiminnek ő kell, mindenével együtt, hogy ilyen, ám legyen. Áldásomat adom rájuk, és segítek a haveromnak, amiben csak tudok.
- JungKook? – szólal meg a telefon túlsó végén egy megszeppent hangú lány.
- Mina! – mondtam ki nevét vigyorogva, majd a mellettem hallgatózó Jiminre pillantottam, hogy elcsípjem hirtelen jött reakcióját – Rég beszéltünk már. Hogy vagy?
- Jajj Kookie, ne is mond. Hát jól vagyok, meg nem is. Áhh, ez túl hosszú történet. – kezdett rimánkodni.
- Hétvégén ráérsz? Találkozhatnánk a plázában. – fecsegtem ki apró kis titkomat.
- A plázában? Bocsi, de nem. Ott lesz az egyik KPOP banda, a BTS, és nem igazán akarok a közelükben lenni, Jimin miatt. Furcsa nekem, vagy nem tudom.
- Kérlek, hozd YunSeot magaddal, és majd valami elfoglaltságot találunk neki. – vihogtam.
- Hát, ha nem zavar téged egy flúgos lány, és a flúgos ex-szomszédod, akkor legyen! – adta meg magát.
- Oké, akkor szombaton gyere, vagy gyertek délután 1-re a pláza földszintjére! Majd megszólítalak, ha nem találnál, vagy hívlak. Puszi, szia! – köszöntem el.
- Rendben van, ott leszünk mind a ketten, puszi Kookie, és szia. – ezzel zárva a beszélgetést, kinyomtam a telefont.