9. A pláza

Mina szemszöge:
Ahogy végeztem az utolsó órámmal rohantam is ki az előtérbe, ahogy YunSeo ücsörgött és olvasott, mint mindig.
- Végeztem! – siettem hozzá, amire felkapta a tekintetét.
- Na végre! – állt fel – Most fejeztem be a könyvet. – vigyorgott.
- Van valami terved délutánra? – érdeklődtem, miközben sétáltunk ki a suliból.
- Nyílt egy új kávézó a környéken, oda bemehetnénk. – csillogtak fel szemei.
- Hát rendben. De ugye nem fog semmiféle meglepetés érni? – lépegettem mellette, enyhén ideges hangnemmel kérdezősködve és megadva magam mentünk tovább.
- Nem. De most mire gondolsz? – hangja meglepett volt.
Hogy mire gondolok? Hogy te szervezgetsz össze-vissza, hogy lássam Jimin idióta képét.
- Hagyjuk. – legyintettem – Inkább haladjunk, túl sok volt nekem az utolsó órám. – ragadtam meg csuklóját a mellettem sétálónak, és eszelős rohanásba kezdtem.
- Te most hova rohansz?
- Éhen halok, és kell egy kávé! – jelentettem ki.
Pár perc futás után, megérkeztünk a célpontunkhoz. Kicsapva az ajtót dobtam le a táskámat egy üres asztalnál és azonnal a pulthoz indultam a választékokat meglesve.
- YunSeo, kérsz valamit? – néztem rá miközben az üveg mögüli választékokat bámulta.
- Aha! – nézett rám kérlelően – Ezt! – mutatott a vele szemben lévő szendvicsre és sütire.
- Rendben van, akkor kettőt kérünk mind a kettőből. – jelentettem ki a velünk szemben álló hölgynek.
- Mindjárt kiviszem! Addig foglaljatok helyet! – jelent meg az arcán egy halvány mosoly.
- Köszönjük. – mondtuk kórusban és meghajoltunk.
Visszasétáltunk az asztalunkhoz és helyet foglalva várakoztunk.
Nem hagy nyugodni még mindig ez a hétvége. Jogosan akadtak ki rám, de azért ennyire letámadni nem kellett volna. Szerencsétlen csaj, belezúgott Jiminbe, és én lettem mindenért a hibás, mert ott volt még mindig a parkban, mikor kimentem, nem ment haza, hanem engem kezdett zaklatni, és ezt végig látta. Csodálatos.
- Kimegyek a mosdóba! – jelentette ki YunSeo két harapás között.
- Rendben.
Miért én? Az még oké, hogy pasiból van, de miért én? Igaz, Jimin jól néz ki, nem panaszkodhat, de nem jön be. Nem értem, hogy miért nem tud békén hagyni, miért kell mindig mindenhol látnom?! Nem akarom. Park Jimin, miért kell ezt csinálnod velem?
- JungKook? – szóltam bele a telefonom mikrofonjába meglepetten.
- Mina! – hallatta nevemet vidáman – Rég beszéltünk már. Hogy vagy?
- Jajj Kookie, ne is mond. Hát jól vagyok, meg nem is. Áhh, ez túl hosszú történet. – kezdtem hisztizni.
- Hétvégén ráérsz? Találkozhatnánk a plázában. – érdeklődte felhőtlenül, talán túl boldogan.
- A plázában? Bocsi, de nem. Ott lesz az egyik KPOP banda, a BTS, és nem igazán akarok a közelükben lenni, Jimin miatt. Furcsa nekem, vagy nem tudom.
- Kérlek, hozd YunSeot magaddal, és majd valami elfoglaltságot találunk neki. – röhögcsélt.
- Hát, ha nem zavar téged egy flúgos lány, és a flúgos ex-szomszédod, akkor legyen! – adtam meg magam.
- Oké, akkor szombaton gyere, vagy gyertek délután 1-re a pláza földszintjére! Majd megszólítalak, ha nem találnál, vagy hívlak. Puszi, szia!– köszönt el tőlem.
- Rendben van, ott leszünk mind a ketten, puszi Kookie, és szia. – elköszönésemmel zárva, kinyomta a telefont.
- Kivel beszéltél? – nézett rám nagy szemekkel barátnőm, mikor leült velem szemben.
- Szombaton megyünk a plázába! – jelentettem ki, egyszerűen.
- De hát én BTS találkozóra megyek. – szontyolodott el.
- Idióta. – nézett rám – Abba a plázába megyünk, te nagy eszű! – nevettem fel – De most menjünk haza.
Utolsó napok az iskolában, már könnyebben elrepültek, hiszen egyetemista második évünk, utolsó napjaink, így minden már könnyebbnek tűnt. Szombat reggel van, és kegyetlenül fáradt vagyok. Anyuék elmentek valahova én meg egyedül ülhetek otthon, amíg Seo át nem jön.
- Nyisd már ki ezt a kicseszett ajtót! – dübörgött az utcán álló lány.
- Szia! – hatalmas nagy vigyorral képemen engedtem be.
- Veled meg mi történt? – fürkészte továbbra is vigyorgó fejemet.
- Semmi-semmi. – kacagtam fel – De menjünk készülődni, hamarosan 1 óra!
Felráncigálva a lépcsőn a szobámba egészen az ágyamig húzgáltam szerencsétlent. A szekrényemhez sétáltam és néhány ruhát rángattam ki a szekrényemből felvettem.
Az órára pillantva, ami nagyon gyorsan pörgött, minket is haladósabbra vett. Gyorsan lépkedve a lépcsőn egészen ki az utcáig, majd a legközelebbi pláza felé vettük a leggyorsabb tempónkat. Beérve az épületbe, az órámra pillantottam, ami majdnem 1 órát mutatott.
- Ajj merre lehet? – kezdtem körbenézelődni a tömegek között.
- Kicsoda? – aggódóan nézett rám YunSeo.
- Ohh megvan! – kérdése elől kitérve, siettem egy kapálózó fiú felé, aki nyilvánvalóan Kookie volt.
Ahogy sétáltunk a rajongók között, sok megvető pillantást kaptam, de inkább csak olyanoktól, akik ismernek.
- JungKook! – öleltem át, a már jó régen látott barátomat.
- Nem változtál semmit! – kikerekedett szemekkel mért végig – Bár nőiesedtél, egész szépen fogható és látható idomaid vannak. – vetett felém egy huncut vigyort.
- Az a kisfiú, akit én ismertem, egy ilyen sráccá érett? – léptem közelebb hozzá, hogy arcát jobban megnézhessem – Egyem meg ezt az aranyos pofidat! – nevettem fel, miközben húzgáltam arcát.
- Tudod, hogy már nem vagyok gyerek, törpe! – vágott vissza.
- Te ismered őt? – nézett rám, majd a velem szemben álló vigyorgó fiúra YunSeo.
- Aha, szomszédok voltunk még Busanban, meg ugyanabba a suliba is jártunk, eszement! De amúgy miért?
- Tessék? – hüledezett – Ő egy BTS tag. A maknae.
- Parancsolsz? – kaptam rá szemeimet.
- A BTS egyik tagja. Nem tudtad? – meglepő tekintettel átitatott szemeivel bámészkodott rezzenéstelennek tűnő arcomra, amire a vigyor is ráfagyott.
- Értem. Most már tudom, hogy miért beszéltünk olyan keveset azután, hogy elköltöztem.
- Sajnálom, hogy nem mondtam el. – ölelt át szomorú arckifejezéssel.
- Idióta! – csaptam felkaron – Nem haragszom, de szólhattál volna hamarabb. Vagy valami. – szorítottam meg amennyire csak tudtam.
- Zavarok? – állt mellénk egy idegesítően ismerős ember.
Miért kell már megint belebuknom? Tényleg. Ő is tagja annak a bandában, ahol Kook is benne van. Lenyűgöző. Nagyon jó, akkor már mindig látom így a képét?