- Tudod, hogy mi a bajom? Jimin! – törtem ki még nagyobb sírásba – Nem értem, hogy miért én, hogy miért ne más. Érted? – távolodtam el tőle.
- Nyugodj már meg te bolond! – rántott vissza egy megnyugtató ölelésbe – Tudom, hogy kiakasztó egy ember, de értsd meg, hogy ez nála nagy szó! – mosolygott bele mondatába – Próbálj meg ellazulni, és nem feszengeni a környezetében. Tudom, hogy nekem könnyű ezt mondani, neked meg hiába mondom, vagy nem fog érdekelni, vagy megint bőgő masina leszel. Beszélj vele! Ha meg úgy van, vágd tarkón. Vagy kérd meg, hogy ne gondoljon többet, maximum barátságot. – adta tanácsait az engem szorosan ölelgető fiú.
- De ha meglátom, máris jön az-az érzés, hogy rosszul vagyok! – válaszoltam halkan – Lehet, hogy bírnám, de az első benyomása katasztrófa volt. Ha beszélnék vele, végre leszállna rólam? – néztem fel a fiúra, majd mellkasába temetve arcomat kezdtem újra sírni.
- Jobb esetben elfogadja a kérésedet, viszont a hátulütője az a dolognak, hogy nem fog leszállni rólad. Fontos lettél neki az életében, egy fordulópont. Furcsálltam is, mikor csak úgy elslisszoltál előttem se puszi, se pá nélkül, Jimin meg megállított. Te ha gyilkolni tudnál a tekinteteddel, akkor már ezerszer megölhetted volna szerencsétlent. Rossz volt rád néznem abban a pillanatban.
- A te ötleted volt? – emeltem fel szemöldökömet még mindig a mellkasába temetkezve.
- Nem! – nemes egyszerűséggel válaszolt – A menedzser mondta, hogy lesz, és tudod, tudtam, hogy a környéken laksz. Csak…
- Csak nem akartad elmondani, hogy híres lettél, és ezzel a nyáltenger Jiminnel vagy egy bandába? – fejeztem be a saját magam által kreált mondatommal az övét.
- Félig meddig, igen. – hajtotta le megbánóan fejét – De őszintén sajnálom! – jelentek meg szemeiben az aprócska sós cseppek, ahogy rápillantottam.
- JungKook, ahogy régen is, most is elmondhatsz mindent. Tudod, hogy nekem a barátságod régen is mennyit jelentet, még akkor is, ha a bátyád miatt ismertük meg egymást. Tudod, hogy mindig bírtalak. Ráadásul, öröm volt veled beszélgetni mindig, hiszen megértettél, bármi bajom volt, te is mellettem álltál, mindegy volt, a távolság, akármikor tudtunk beszélni. Elmondhattad volna. – néztem rá sírós fejjel.
- Sajnálom. – ölelt szorosan magához.
JungKook, köszönöm, hogy vagy nekem, és még te sem hagysz ebben a helyzetben magamra.
- Én nem haragszom. – tartottam vissza minden bánatomat – Csak a helyzet, ami kialakult, az-az egy dolog bánt.
- Ígérem, hogy minden rendben lesz! – húzta ujjaival mosolyra ajkaimat.
- Úgy legyen! – tartottam meg az ujjai álltam kreált mosolyomat.
- Itt aludhatnék? Nincs kedvem hazamenni, és hallgatni a papolásokat, amik mennek mostanában otthon. – simított végig tarkóján.
- Az öcsém szobája megfelel? – pillantottam fel az emeletre.
- Tökéletes!
- Úgy gondolom, hogy mindent megtalálsz! – raktam fejemet vállára.
Örök hála.
Egy hét telt el azóta, hogy JungKook nálunk járt, és ezt minden egyes nap megismételte. Szinte befészkelte magát a szüleim házába, de nem volt nagy gond ezzel, de a szombattal igenis hatalmas nagy problémám volt.
- Mina kelj már fel! –rúgta le az ágyamról a gyenge testemet Seo.
- Jól van már! Inkább csinálj nekem kávét! – álltam fel a földről, miközben idegesen kértem a reggeli ébresztő italomat.
- Rendben. – fordult meg és amilyen gyorsan csak tudott, lerohant a lépcsőn.
- Amúgy megvannak a vizsgák eredményei! – kiabáltam le a földszintre, miközben a laptopomon néztem az eredményeket.
- Komolyan? – elképedt arccal jött vissza a kávémmal barátnőm.
- Aha! – vigyorogtam – Ahhoz képest, hogy tőled meg a BTS tagjai miatt nem nagyon tudtam tanulni, egész pofás kis átlagom lett! – csillogtak fel szemeim – A tiedet is megnéztem, és neked is megvan a megfelelő átlagod, szóval most már nem kell újra felvenned egyik tárgyat sem! – kortyoltam bele a jó forró kávémba boldogan.
- Ez az! – ugrándozott – Akkor ma boldogan mehetünk a koncertre, mert megvannak a vizsgák, és nem kell újra megcsinálnunk!
- A boldogság neked van szánva! – gondoltam bele az ígéretembe – Nekem Jiminnel kell beszélnem. – hajtottam le bosszúsan fejemet.
- De ne így fogd már fel! – akaszkodott rám.
- Hogy kéne felfognom? – távolítottam el magamról, és felhúzott szemöldökkel figyeltem tovább – Egy elvetemült ember! És nem tud leszállni rólam. – siránkoztam – Remélem, hogy egyszer még ki fognak cseszni vele! – húztam gúnyos vigyorra számat – A lényeg, hogy nem neked kell vele beszélned. – váltottam át nyugodt és normális hangnemre és arcmimikára.
Mégis mire vállalkoztam? Istenem, most segíts!
- Amúgy elvisznek minket a fiúk! – jelentette ki boldogan Seo.
- Hogy mit csinálnak? – feleltem nyugodt kérdéssel.
- Hát JungKook azt mondta, hogy elvisz majd minket, így nem lesz nagy gond a sorban állással, meg minden hercehurcával. – szélesedett ki vigyora.
- Értem. – elmélkedtem – Mikorra jön? – néztem le a vigyorgó YunSeotól.
- Azt mondta, hogy 4-re legyünk készen, mert addigra jön, utána meg amikor beértünk,nekik még a sminket meg a hajat meg kell csinálni, meg a ruhát. – gondolkozott – Aztán fellépés után meg hazahoznak!
- Mekkora program! – nevettem kínosan – Legalább első sorban kell állnunk? – kérdeztem szem forgatva.
- Naná! – villanyozódott fel – De menj készülődni, különben elkésünk! – utasított.
- Mennyi az idő? – néztem rá, időérzékemet elhagyva.
- Délután 3 óra.
- Ohh, akkor megyek készülődni.
Kikeltem az ágyból és a szekrényem felé húztam lábaimat. Ahogy kinyitottam egy egyszerű kis szettet halásztam elő a szekrényem mélyéből, majd a fehérneműim után kutatva a fürdőszobába vettem az irányt. Gyors tusolás után törölközőbe csavartam magam, és a szépészeti munkákba kezdtem az arcom tájékán. Ahogy a fejemmel végeztem a hajamat egy lófarokba fogtam. A ruháimat magamra kapva mentem ki készenléti állapotba a nappaliba, ahogy YunSeo bőszen pakolgatott pár dobozt.
- Te azokat hozni akarod? – fintorogtam az egyik dobozra, ami Jiminnek volt címezve.
- Igen! – emelte rám fejét egy halvány mosoly kíséretében.
Mégis miben sántikálsz?
- Ohh. – huppantam mellé, hogy jobban megfigyeljem a dobozt.
- Ne merészeld tönkretenni! – eresztett rám egy rosszalló pillantást, aminek hatására villámsebességgel rakta el azt a dobozt és a további percekben csak bambult maga elé.
Ahogy vártam felsiettem a szobámba, hogy a telefonomat, fülesemet, kulcsaimat és az összes kis apróságomat el tudjam rakni, mielőtt még megérkezne Kook.
- Csengettek! – visított fel az emeltre Seo.
Gyorsan fogtam a táskámat, és lerohantam az emeletről. A frigóban lévő energiaitalt kivettem és elkezdtem kortyolgatni a vasdoboz tartalmát miközben zártam be a lakást.
Az út eléggé lassan telt, folyton ugyanaz volt a téma. Jimin.
Nem hiszem el, hogy nem unják ezt a témát.
Ahogy odaértünk az épületben sürögtek és forogtak az emberek, a staffosok, a sminkes, fodrászok, stylist. Mindenki várta a megfelelő áldozatát, hogy bohóccá varázsolhassa.
- Mina, kérlek menj be oda, mindjárt megyünk mi is! – szólt hozzám a nálam fiatalabb fiú.
- Jól van. – sétáltam be az ujjával mutatott szobába.
MI A JÓ ISTEN?!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése