- JungKook! – visítottam fel.
- Csend! – csukta be mögöttem az ajtót, majd a zár kattanása ébresztett fel a sokkos állapotomból.
- Hagyj békén! – fújtam fel arcomat.
- Akarlak! – szorított neki az ajtónak teljes erejével, ajkait pedig nyakamra tapasztotta és szívni kezdte azt.
- ELÉG! – kiabáltam fel – Engedj! – rántottam ki testemet fogásából – Nem azért jöttem ide, hogy te ezt csináld! Beszélnünk kell. – ültem le az egyik tükör előtt lévő székbe.
- Ne csináld már! – jött közelebb nyálas hangon kérlelve.
- Ott állj meg! – jeleztem kezemmel – Semmi sem lesz köztünk! Érted? Maximum barátság, de az is minimálisan! Köszönés, pár szó, és ennyi! – álltam elé mellkasát meglökve.
- De hát… - vágtam rögtön szavába.
- Nem érdekel az, hogy mit akarsz Jimin! Fogd fel, hogy az én értékrendem másabb, mint a tied, és én nem vagyok olyan, mint te! Ezért is voltam olyan aranyos, és jegyeztem meg neked Heit! – nevettem fel – Ő illik hozzád! Engem meg hagyj! Örülj neki, hogy ennyivel megúszol mindent!
- De… - fogtam be száját ujjammal.
- Csend! – parancsoltam rá – Nem szeretlek, és nem is foglak! Megérthetnéd végre, hogy nem bírom a képed! Annak örülhetsz, hogy JungKookban van annyi, hogy mindent elmond, és nem titkolózik, vagy kamuzik! – vigyorogtam – Ezért ismételten elmondom, hogy soha nem lesz semmi sem köztünk! – kiabáltam rá.
Milyen furcsa, hogy csendben végig bír hallgatni. Uhh, azok az ajkak. Nem! Ezt ki kell vernem a fejemből! De talán egyszer, ha már annyira sem tud leszállni rólam, hogy levegőt venni hagyjon. Igen. Ez lesz az!
- Te, mégis mit csinálsz? – nézett rám elképedve.
- Szerinted? – kérdő tekintettel vizsgáltam vonalait.
Vicces, ahogyan így bámul, és ki van akadva. Elmebeteg.
- Visszafoghatnád magad! – jegyeztem meg, ahogy végig néztem rajta.
Mégis mit akarsz tőlem?
Meg sem várva válaszát, kizártam az ajtót, és kisiettem az öltözőből. Ahogy rohantam JungKook ijedségtől eltorzult fejével találtam magam szembe.
- Jól vagy? – kérdezte ijedten.
- Menj be az öltözőbe és meglátod azt a szerencsétlent. Nem tudom, hogy mi a baja, nem is érdekel, de ha nem haragszol, soha többé ne akarjatok nekem ilyen dolgot csinálni. Beszélgetés. Hát az nem volt.
- Micsoda? – kikerekedett szemekkel figyelt.
- Majdhogynem megerőszakolt. Vagyis azt tette volna. – merengtem – Hogy bírjátok ki? – akadtam ki – A frász kerülget miatta!
- Nyugodj meg! Majd elbeszélgetek vele. – ölelt át.
- Haver, mennünk kell készülődni! – hallottunk meg magunk mögül egy hangot.
- Rendben van HoSeok. – engedett el.
- Sok szerencsét! – mosolyogtam rá.
- Ne is törődj Jiminnel! – szólt hozzám HoSeok.
- Rendben van!
Elhaladtak mellettem a fiúk, abba a szobába sétálgattak, ahol tartózkodtam Jiminnel. Végig nézve az utolsó emberen, aki besétált oda, gyors futásba kezdtem. Meg sem álltam. Rohantam Seo felé, de az, ami akkor fogadott ledermesztett. Seo éppen Heivel beszélgetett, ami számomra eléggé rémisztő volt.
- Szia Mina! – köszönt gúnyos hangnemben Hei.
- Neked is! – fordultam el tőle.
- Téged is lehet itt látni? – szólt hozzám továbbra is gúnyosan.
- Igen, mivel nem is tudom, hogy ki rángatott ide! – szúrós szemekkel figyelgettem Seo fejét.
- Bocsánat, de JungKooknak mondjad! Ő is akarta, hogy gyere! – bukott ki.
- Attól még mert az, az idióta akarta, hogy jöjjek, nem kellett volna iderángatni. – forgattam meg szemeimet.
- Mi van a nyakaddal? – tág szemekkel vizsgálta Seo a nyakam, majd Hei pillantását vettem észre fájós bőrömön.
- Kérdezd az öltözőben heverésző barmot! – feleltem frusztráltan.
- Most komolyan, ezt csinálta? Nem is beszélgettetek? – elképedten figyelt tovább.
- Bezárta az ajtót, és ezt csinálta, teljesen rám akart mászni. – emlékeztem vissza – Közöltem vele a tényeket, majd kijöttem, váltottam pár szót Kookkal, HoSeok megjegyezte, hogy ne is foglalkozzak vele, és rohantam is ide.
- Te Jiminről beszélsz? – felvont szemöldökkel kért számon.
- Igen. – válaszoltam nemes egyszerűséggel.
- Mi a…- állt el szava – Te jó isten, ott jön Jimin! – csillogtak fel szemei – És egyenes felénk tart!
Ahogy meghallottam Hei szavait azonnal hátrafordultam és az említett srác felé néztem, aki valóban felénk tartott.
Istenem, de idegesítő vagy!
Rápillantva végig néztem rajta, egy bőrnadrágot viselt meg egy trikót. Néztem és elmerengtem tekintetében, amit belém fúrt. Tartotta velem a szemkontaktust, miközben ráérősen sétált az irányunkba.
- Mina! – lebegtette kezét szemem előtt Seo.
- Igen? – pillantottam rá szélsebesen.
- Semmi.
Mikor a testemet visszafordítottam az eredeti pozíciójába, Jimin testének ütköztem. Ránézve egy elégedett vigyor volt a képén.
- Szia Seo! – üdvözölte egy pacsival barátnőmet.
- Szia! – vigyorodott el, ahogy szemeit elképedt képemre vándoroltatta.
Ezért még számolunk!
- Lassan menjetek a kijelölt helyetekre! – utasított minket a mellettem álló fiú, majd átkarolva nyakamat kezdett el vonszolni.
- Eressz! – sziszegtem.
- Beszélnünk kell! – állt meg, engem visszarántva.
- Hei! – kiáltottam utána – Ha gondolod, mehetsz helyettem beszélgetni Jiminnel! – böktem rá.
- Tényleg? – csillogott fel szeme.
- Eressz már el! – kezdett újra a vonszolásomba, de az ellenkező irányba, egészen egy kisebb öltözőig.
- Beszélnünk kell! – fordított maga felé az ajtónak lökve.
- Jimin.. – helyezte el mutató ujját ajkaimon, csendre ítélve.
- Szeretlek! – súgta fülembe halkan.
TESSÉK?!
- Jimin én… - bámultam mellkasát – én nem szeretlek! – pillantottam rá, félve.
- Tudom! – felelt szomorúan – De várni fogok rád! – mosolygott rám ezer wattos mosolyával – De… - vette le rólam szemeit.
- Miért teszed ezt velem? – fordultam az ajtó felé.
- Sajnálom. – simított végig hátamon.
Miért teszed ezt velem? Miért van a közeledben ez az érzésem? Miért érzem úgy, hogy valami mégis kezd bennem kialakulni? Miért te? Miért nem más?
- Menjünk. – tapadtak kezei vállaimra, majd bólintásomat követve mintha mi sem történt volna, sétáltunk ki a kis öltözőből.
A sétánk csendesen telt, aminek örültem. Nem akartam, hogy többet mondjon, nem akartam sem hallani, sem látni. Legszívesebben elmenekültem volna az Isten háta mögé, és bőgőrohamba törtem volna ki. A nézőtér felé kísérve elváltak útjaink, aminek szintén csak örülni tudtam, hiszen nem kell egy rövid ideig látnom.
Szeret? Ne szeress, csak hagyj! Ne várj, csak kerülj el!
- Mina, minden rendben van? – ült mellém Seo, ahogy egy rakat édességgel a szájában próbált érdeklődni.
- Úgy nézel ki mint egy hörcsög! – mosolyogtam rá – De azt hiszem, minden rendben van! – jegyeztem meg.
- Nem úgy nézel ki! – nyelte le az utolsó falatot.
- Otthon mindent elmondok, de nem csevegni jöttem ide veled, hanem azért mert az-az idióta, – mutattam Jimin felé, aki bőszen bambult felénk, hatalmas nagy vigyorral a képén, és próbált kommunikálni a mellette ácsorgó TaeHyunggal – elhívott minket, és nem kell nekem az, hogy anyudék máshonnan cibáljanak haza!
- Jól van na! – vágott hátba.
- Nem azt mondtam, hogy verjél hátba! Inkább örülnél annak, hogy itt vagyok! – méltatlankodtam – Hazamegyek, ha nem viselkedsz!
- Kezdődik! – kezdett pattogni a székén.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése