3. Tanács

- Park Jimin. – hallottam meg nevét.
- Jimin? – néztem rá és akaratom ellenére is, de mosolyogtam.
- Hazakísérjelek? Már eléggé késő van. – tekintett fel az égre, majd a villanyoszlopra, ami alatt álltunk egymást bámulva.
- Nem. Egyáltalán nem szükséges. – válaszoltam, és sarkon fordulva intettem neki és indultam haza.

Jimin szemszöge:
A mai napunk eléggé hosszúnak tűnik, de lehet csak a fáradság miatt. Még ha csak reggel 10 óra is van, szörnyen álmos vagyok, pedig tegnap hamarabb haza is jöttünk, hogy kipihentek legyünk ma, de esélytelen, hogy ki fogom bírni a mai napot ilyen álmosan. A reggelit is alig bírtam megenni. Valamilyen érzés teljesen magába kerítet. aminek hatására teljesen felborult a mai napom és nem az a vicces srác voltam, aki mindig is vagyok. Dél környékén elmentem letusolni és rendbe szedni magam, hogy ne tűnjön fel az álmosságom. A többiek szintén így tettek utánam, és a faliórára pillantva idő volt.
- Na, indulhatunk? – kérdezte RapMon vigyorogva. Mintha ez lenne az első fanmeetingünk, mindannyian annyira elemükben voltak.
- Menjünk már! – szólaltam meg idegesen.
- Akkor indulhatunk! – visongták egyszerre a srácok torkuk szakadtából.
A kocsiba beülve máris kezdték a sok hülyeséget. Engem meg mindig galacsinokkal dobáltak, hogy valami mosolyszerűt fessek már a fejemre, hogy ne nyűgösen keljen látniuk a rajongóknak. Nem igazán sikerült. A főváros leggyönyörűbb parkjában volt dedikálásunk, aminek örültem, legalább valamiféle levegőhöz is hozzá tudok majd jutni, nem kell majd menekülnöm, hogy szívhassak frisslevegőt, ha esetleg megint nem érezném jól magam.
Amint a helyszínre érkeztünk a rajongók szépen lassan megérkeztek, de két lány szúrta ki azonnal a tekintetemet, akik lehet, hogy elsőnek érkeztek meg.
Leülve a helyünkre köszöntünk a rajongóknak és elkezdődhetett az egész esemény. Első körben újra kiszúrtam azt a két lányt, de az egyikükön annyira megakadt a szemem, hogy csak nézni tudtam.
Előttem elhaladó első lány felé kaptam tekintetemet, aki nagyon vidám és boldog volt, majd kiszemelt áldozatomat megláttam, ahogy előttem áll, és kapaszkodott az előtte álló lányba, de gyorsan reagálva, megállítottam csuklóját megfogva.
Pár szó váltása után elrohant dühösen. De mégis miért volt dühös? De utána ráeszméltem, hogy az előtte lévő lány után kéne mennem és beszélnem kéne vele. Ez az!
- Srácok, egy fél pillanatra elmegyek, de mindjárt jövök vissza! – gyors bocsánatkérés után el is indultam a legelső lány után, aki elhaladt előttünk aláírást kérni.
- Jimin? – állt meg előttem hitetlenkedve – Mégis mit keresel itt?
- Bocsáss meg, de szeretnék beszélni veled! – kezdtem bele mondandómba – Az a helyzet, hogy a mögötted elhaladó lány, az egyik ismerősöd? – érdeklődtem félénken.
- Legjobb barátnőm. – mondta furcsállóan boldogan – De miért érdekel téged? Csak nem bejön? – kezdett bele a nevetésbe.
- Nem! – tekintetemet lesütöttem és a cipőmet kezdtem el vizsgálni – Na jó, talán. Igen! – néztem rá szomorúan.
- Ne aggódj, majd segítek! – kacsintott rám – De azt tudd, hogy nehéz dió lesz ez neked! Nem könnyű elnyerni a szívét!
- Mit kell tennem? – tettem fel kérdésemet továbbra is aggódva.
- Lassanként közeledj hozzá. Hidd el, egy idő után, ha mindig el fogod hívni, randizni, mindig nemet fog mondani, de egyszer ő fog téged hívni a dolog miatt, és akkor lesz egy gyenge pillanata, amikor lecsaphatsz rá! És akkor ajánlom, hogy ne merészeld elengedni! – ecsetelte tervét.
Szóval ennyire ismerné?
- Biztos vagy benne, hogy ez be fog válni? – folytattam.
- Együtt nőttünk fel. Óvodában ismerkedtünk össze és egészen idáig az egyetem második évégéig minden pillanatban egymás mellett álltunk. Mindent megbeszélünk, jót és rosszat. Higgy nekem, ismerem jól Minát! – tette kezét vállamra és egy bíztató mosollyal az arcán majd visszafele kezdett lökdösni az asztalunkhoz.
- Nem kell lökdösnöd! De köszönöm szépen, hogy segítettél! – köszönetképpen megöleltem és meghajoltam köszönésképp. – Amúgy, hogy is hívnak?
- Kim YunSeo, szolgálatodra! – mosolygott rám – Ha bármire szükséged van Minával kapcsolatban ezt a számot hívd! – nyomott a kezembe egy kis lapot, amire a telefonszáma volt ráírva.
- Köszönöm szépen! – mosolyogtam vissza rá, és visszasétáltam a helyemre a telefonszámot tartalmazó kis cetlit a zsebembe téve.
- Hát te merre jártál? – kérdezte JungKook, mikor mellé értem és leültem a helyemre.
- Csak beszélgetni voltam. Nem fontos. – vontam vállat és mosolyogva folytattam a dedikálást.
 Nagyon hamar eltelt a délután és már este lehetett mikor a srácokkal elindultunk hazafele, de mikor megpillantottam Minát, hirtelen megállt a lélegzetem, a szívdobogásom is gyorsabb lett.
Mégis mit váltasz ki belőlem? Mégis mi ez az érzés, ami elfog, mikor meglátlak? A mai napig nem is ismertelek, de mikor megláttalak, hirtelen érzéseket hoztál felszínre.
- Jössz? – kérdezte Jin miközben a lehúzott ablakon kinézett abba az irányba, amibe a szemeimet meresztettem. Ennek hatására a srácok is odameredtek és nézték azt a lányt, akit én.
- Majd hazamegyek. Ne várjatok meg, későn érek haza! – ezzel intettek a srácok és el is indultak haza.
Amint láttam, hogy elhajtott a parkból a kocsi elindultam Mina irányába, de most is távolságtartó volt. Hiába kértem, hogy beszéljünk, nem akart és ellökött magától a szavaival. Csuklóját elkapva kérleltem tovább, de végre az idegessége helyett nyugodt lett. Békésen beszélt, hangja dallamosan csengett füleimben, ami teljes nyugodságot árasztott egész lényembe. Csuklóját elengedve hagytam, hogy elmenjen. De ennyiben nem hagyhatom a dolgot.
Utána rohantam, de már sírva kért, hogy hagyjam. Én nem ezt akartam. Nem így akartam. De hagytam elmenni.
- YunSeo? – szóltam bele a telefonomba.
- Mi történt Jimin? Eléggé zavartnak tűnik a hangod. Ugye nem vagy kiakadva? – érdeklődött.
- Ez nem fog menni. Most elszúrtam. – kezdtem szomorúsággal teli hanggal ecsetelni, hogy egy béna vagyok.
- Te találkoztál vele? – kérdezte érthetetlenül.
- Igen. Nemrégiben végeztünk és mikor indultunk volna haza, megpillantottam és egyszerűen nem akartam hazamenni. Szóltam, hogy később megyek és csak néztem vissza rá. Mikor elindultam felé, boldog voltam, de ő meg bunkózott, amit igazából nem vettem rossz néven. És az is rendben van, hogy nem ismer minket, de most irtózatosan idiótának érzem magamat a dolog miatt, hogy már majdnem zokogott, mikor indult el a parkból.
- Ugye nem bántottad meg? – kiabált bele a telefonomat, a dobhártyámat majdnem kiszakítva.
- Nem, csak lehet már annyira idegesítettem, hogy így reagált rá. – sütöttem le szemeimet miközben a telefont a fülem mellett tartottam.
- Ne aggódj, beszélek vele és nem kell hülyének érezned magad. – nyugtatgatott – De ne haragudj, most lerakom. Szia Jimin, majd beszélünk!
- Szia, és még egyszer köszönöm. – mosolyogtam bele a telefonba, és kinyomtam.
Mégis mit kéne csinálnom? Álljak itt bambán és nézzek ki a fejemből? Ki lehet ez a lány? Mégis, hogy tudott első pillantásra furcsa érzéseket és tetteket kiváltani belőlem?
- Hát te? – megfordulásom után az előttem lihegő lányra néztem meglepetten, aki térdén támaszkodva pihentette kezeit – Azt hittem… – vágott szavamba.
- Mégis ki vagy te? – kérdezte hatalmasra kinyílt szemeivel, érdeklődve.
Visszajött azért, hogy megtudja, hogy ki vagyok? YunSeo, jövök neked egyel, igazad volt. Nagyon is igazad volt.