25. Koncert

Nem számított, hogy hányszor mondok ellent az elveimnek, mégis felkészültem nagyjából mindenre, de tévesen.
- Felkészültél erre a csodás estére? – hallgattam YunSeo boldogsággal teli hangját, miközben a szekrényemben turkált.
- Én arra készültem fel, hogy egész végig egy amerikai banda zenéjét fogom hallgatni, rájuk meg, nem is fogok nézni. Felesleges lesz nekem elmennem. Tudod, hogy az imidzsemnek ártani fog az, ha elmegyek? – ecsetelgettem neki láthatóan feleslegesen a gondolataimat.
Igaz, hogy JungKook megkért, és ott lesz Jimin, de a gondolatától is kezd felfordulni a gyomrom, hogy több mint kettő órán keresztül hallgatnom kell őket. Haveroknak jók, de mint a fülemnek hallgatni azt az összetákolt valamit. Nem. Soha!
- Inkább menj, és tusolj le! Addig kiszedek a szekrényedből a ma estére megfelelő összeállításokat neked is, és nekem is! – utasított – Ja, és vasald ki a hajad!
- Jól van. – mosolyogtam kínomban és elindultam a fürdőszobába a fehérneműim kíséretében.
Amint beértem, levetve ruháimat beálltam a zuhanyzó alá és letusoltam. Mivel a hajam kicsit vizes lett, ezért egy gyors hajszárítkozás után kivasaltam a hajam. Fehérneműimet magamra véve, törölközőbe becsavarva testem, tértem vissza a szobámba, ahol az ágyamon két ruhakombináció állt. Az egyik nekem, a másik YunSeonak.
- Na, tetszenek? – mutatott az ágyamon lévő két szettre, amiket a szekrényem legmélyéről ásott elő.
- Most komolyan, te ezeket vetted elő? – néztem az ágyamon lévő piros rövid bőrnadrágomra, fekete atlétával, illetve a nagyon rövid nadrágomra egy aprócska kis toppal kiegészítve.
- Igen! Ezek tökéletes párosítások a ma estére! – válaszolta ugrándozva és vigyorogva.
Ennyire összemelegedtek Sugával, hogy már ezeket akarja felvenni? Te nem vagy normális, Kim YunSeo.
- Aha. Neked. Nekem nem. Nem a sarokra megyek! – jegyeztem meg, és kezdtem kutakodni a szekrényemben.
- Nana! – csapta be előttem a szekrényajtót – Ezek közül válassz! – tuszkolt a fekvőhelyemhez.
- Rendben. Add ide a fekete atlétát a piros bőrgatyával! – mutattam rá a tőlem távolabb lévő darabokra, amiket meg is kaptam és felvettem.
- Na, mit szólsz? – nézett végig rajtam, és egy elégedett mosoly kíséretében feltette a nem várt kérdést.
- Nem rossz! – mondtam kicsit elgondolkodva – De erre a koncertre nem jó! Mégis minek raktad ki pont ezt a kettőt? – kezdtem hisztizni.
Ha így megyek oda, Jimin tuti azt fogja hinni, hogy olyan vagyok mint Hei. Aish.. Ez így nem lesz jó, de ha ez kell, legyen.
- Mert! – mosolygott rám és a sminkemet kezdte el csinálni.
Amint befejezte, saját magán kezdett bűvészkedni a sminkes cuccal és addig nem pillanthattam meg magamat, míg barátnőm el nem készült. Eléggé kifinomultam sminkelte magát. Nyilván teljesen be volt zsongva, de ez akkor is így idegesítő! És még a nyilvánvaló is volt az, hogy YoonGinak is tetszeni akart.
- Megnézhetném végre, hogy mit csináltál velem? – kérdeztem már-már kérlelő tekintettel, amiben látható volt az ijedség.
- Tessék! – nyomott a kezembe egy tükröt.
- Te mégis mi a jó Istent csináltál az arcommal? – kezdtem hisztérikázni.
- Rendesen kisminkeltelek! Ehhez az összeállításhoz ez a smink stílus tökéletesen passzol! Ne ellenkezz! Inkább haladjunk, nem akarok későn odaérni! – folytatta a hisztimet nyávogva.
Engedtem hisztis énjének és elindultunk a helyszínre. Egy cseppet sem volt hangulatom hozzá, főleg, hogy ez annak a bandának a koncertje, amire még ha az utolsó banda is lenne a világon, sem mennék el. Az út felét még csendesen töltöttük, de ahogy lépkedtünk YunSeonak elkezdett járni folyamatosan a szája.
- Nem bírnád befogni egy kicsit? – néztem rá idegesen – Szeretnék egy csendes sétálást, mert utána jön az a kibírhatatlan nyálas banda, azzal a sok idegesítőbbnél idegesítőbb, és nem rád gondolok, – mutattam rá – rajongó!
- Bocsánat, de annyira fel vagyok pörögve! – ujjongva kezdett ugrálni, amibe persze engem is bele kellett rángatnia.
- Hagyj! Nincs hangulatom ehhez! Ha vége lesz ennek a borzalomnak, egy ideig meg ne halljam őket a laptopomról!
- Úgy lesz! Ígérem. – állt katona beállásba és tisztelgett.
- Rendben. Akkor menjünk, ha már nem akarsz elkésni. – fogtam meg csuklóját és elkezdtem magam után vonszolni.
Semmi kedvem nem volt ahhoz, hogy elmenjek, de csakis YunSeo miatt teszem meg ezt az egész kínszenvedést. Alig pár méterre voltunk a bejárattól, mikor megláttam ugyanazt a kocsit, amit pár napja láttam a parkban. Amint kiszálltak a járműből, tömeges visítozások törtek elő. Azt hittem, hogy megsüketülök.
Amíg a fiúk bementek az épületbe, a rajongókat biztonsági őrök állították félre, nehogy valami galibát okozzanak, de persze megint én voltam az, akire nem igazán figyelt senki.
- Látom eljöttél! Boldog vagyok, hogy itt vagy. – mosolygott rám kedvesen Jimin.
Ha tudnád, hogy most mennyire beolvasnék neked, még akkor is ha szeretlek kicsit sem örülnél ennyire!
- Öhm, aha! De véletlenül nem kéne a többiek után menned? – vágtam vissza gúnyosan.
- Máris megyek, csak gondoltam, üdvözöllek. – egy tüzes mosolyt és egy kedves kacsintást vetve rám továbbállt.
- Hihetetlen vagy, Park Jimin. – szólaltam meg halkan és elmosolyodtam a saját szavaim hallatán.
Jesszusom, mégis mi a jó fene van velem? Kiállhatatlan egy alak! De mégis szeretem. De az a mosoly, az egyszerűen .. Jesszusom, miken gondolkozom.
- Mondtál valamit? – tette rá vállamra kezét barátnőm.
- Én? – mutattam magamra – Én jól vagyok! – hazudtam egy hatalmasat – Vagyis, nem mondtam semmit! – simítottam végig tarkómon egy kínos vigyor kíséretében.
Nem, egyáltalán nem vagyok jól. Ezt már nem bírom elviselni! Kellett ez nekem? Kellett nekem megismernem. Most már csak azt kívánom, hogy ha el is mondom neki, nem nevet ki, és nem fogja játszani a nagymenőt és közben kiderül, hogy egy pancser, lúzer alak, akinek csak nagy a szája, de nincs mire.
- Gyere, mi jövünk! – kezdett el ráncigálni, és ezzel párhuzamosan kiszakítva testem leszögelt állapotát a gondolataimból.
- Jó megyek már saját magamtól is! Ne tépd ki a karomat! – téptem ki a karomat YunSeo karmai közül.
Mikor beértünk, bemutattuk a jegyeket, és a legelső sorban foglaltunk helyet, ahova szólt a jegyünk. Hihetetlen, és felfoghatatlan, hogy pont oda kell állnom. Első sor. Egy örökkévalóságnak fog tűnni nekem ez a röpke két óra. Még ha két órának is nevezhetném. Túlságosan is látható vagyok, ami számomra rémisztő.
YunSeo mellettem szorongatott egy BTS feliratú sálszerűséget és már a hangszálait is torka szakadtából kezdte tönkretenni a visításokkal. Még csak egy videó került sorra a paravánon, de már mindenki visít, kiabál, sír. Én meg. Állok egy helyben és fogalmam sincs, hogy mit tegyek. Kettéhasad a fejem ettől a nagy zsivajtól.
Egy idő után, talán csak pár perc telhetett el, megjelentek a színpadon és énekelni kezdtek. Nem is rémisztő a hangjuk, ezen a nagy terepen, de mégsem lehet ép füllel végighallgatni őket.
Kerültem a tekintetüket, ahogy csak tudtam, de az egyik percet megkoronázta az, hogy egy izmos felsőtesten akadt meg tekintetem. De ahogy jobban megfigyeltem az illetőt, elképedtem. Csak nézett rám és apró, de mégis magabiztos mosolyokat küldve rám fúrta szét a testemet. Egyre forróbbnak éreztem arcomat, amit láthatott, hiszen végén egy kicsit elnevette magát, ahogy rám pillantott. Abban a minutumban, ahogy nézett, állt meg a szívem. Kihagyott egy ütemet, majd újra és újra ugyanabban a ritmusban dalolt, mint tegnapelőtt, ahogy a közös képünket bámultam.
Olyan nagy az a színpad, és annyi ember van itt. Mégis miért engem választott? És miért kell engem bámulnia folyton? Ha nem ezt tenné, talán ellazulnék, de nem. Lehetetlen ellazulni ebben a rikácsolásban. De már csak percek választottak el az este végétől, így próbáltam mindent félretenni és ellazulni. Sikerült, de a legutolsó számnál elkapott az ijedség.
Mégis mi az Istenit keres itt előttem?
- Mit keresel itt? – kérdeztem fülébe suttogva.
Kikapcsolta mikrofonját, jelezvén, hogy már nem kell énekelnie, s átölelt, majd kezét végig vezette hátamon, amit derekamon pihentetett végül. A váratlan helyzet kialakulása miatt egy kisebb sokk fogadott, amit kihasználva, egy puszit nyomot az arcomra.
- Miért teszed ezt velem? – helyeztem fejemet vállára.
Ez mi? Ez mégis mit csinál? Ez kicsit sem vicces.
- Jimin! – szóltam rá erélyesebben aminek köszönhetően kezeit elvette a letaperolt fenekemről – Mit csinálsz itt? – néztem rá rémülten és bosszúsan.
- Csak maradj! – súgta fülembe, majd ezután puszit nyomva nyakamra továbbállt.
Forró leheletét érezve vékony bőrömön, megremegtetett. Kirázott a hideg az érintésétől, úgy mint mikor azt az egy képet csináltuk a fogadásunk alkalmából.
Maradjak? Mégis minek?Elérkezett a búcsú pillanata és végre szabadnak érezhettem magam ezután, a kellemetlen órák után. Már menni készültem, mikor újra egy kelletlen hang csapta meg, megsértett füleimet.
- Mina! – kiáltotta nevemet, s futva rohant felém.
- Jimin, én mennék haza. – mondtam nyűgösen és elindultam a kijárat irányába.
- Maradj, kérlek. – nézett rám a leggyámoltalanabb arckifejezésével miközben megragadva csuklómat húzott vissza.
- Nem! Nem maradok! Engedj el. Én ezt már nem bírom. – akadtam ki – Jimin, kérlek. Ne tedd ezt velem. – szökött ki pár könnycsepp szemeimből.
Ahogy néztem a fiúra a sírás egyre jobban kezdett kitörni belőlem, amit barátnőm meglátva szabadított ki az előttem álló fiú kezei közül és hazafele kezdett el húzni.
Ha igaz, amit aznap mondtál, mikor bevittél az öltözőbe, kérlek, ne kínozz tovább.