42. Közös karácsony

Pár hete már, hogy Hei kiborulva futott ki az osztályból, de nem nagyon foglalkozott vele senki napokig. Sírva jött, és sírva ment haza. Ha rám nézett könnyek árasztották el az arcát. Az idegességbe ráncigált engem. Viszont az egyik nap, mindenki nagyon nézte a karját. Mindenhol vágások voltak rajta, de mindenki azt hitte, hogy az otthoni dolgok miatt teszi ezt az ostobaságot magával. De nem. Egyik nap, ahogy két óra között elmentem mosdóba, hallottam ahogy bőgve meséli Iseulnak azt, hogy Jimin miatt vagdossa magát és az én kezem is benne van a dologba, hogy tönkretettem, de nem akar rosszban lenni velem, csak Jimin az oka mindennek. Egy szót sem szóltunk egymáshoz, de így, hogy újabb szünetünk van, egy kicsit másabb lett a dolog.
Karácsony előtti napunkon a srácokkal elmentünk a városba kajálni, ahol egy kisebb üzenet zuhatagot kaptam, mindet Heitől. Meglepetten néztem a telefonom képernyőjét, minden egyes rezzenést követően. Üzenetek sorai, hívások megszámlálhatatlan mennyiségű hadai fogadtak, de nem törődtem vele.
Megvetően nézett rám mindenki, s minden szempár meglepődött, mintha semmiről sem tudnának. Akármi volt ebben a pár hónapban, minden megváltozott.
Egész napomat a fiúkkal töltöttem és már a dormban is hatalmas nagy készülődésben van mindenki. Jin főzi az egyre finomabb ételeket, míg HoSeok, Tae és Suga a hülyeségeikkel vannak elfoglalva, míg én és Seo a fát díszítjük, addig NamJoon, Jimin és JungKook bezárkóztak a szobájukba.
- Seo, add már ide a csúcsdíszt! – nyúlok le s a létra ingása miatt majdnem pofára estem – Uhm.... köszönöm – pillantottam le az illetőre, aki a létrát erősen fogta.
- Csak ne akarj leesni. – szúrós tekintettel dobta felém a kérését HoSeok.
- Nem fogok. – vigyorogtam – De valaki ideadná végre a díszt? Nem akarok órákig itt szobrozni. – akadékoskodtam.
- Tessék. – nyújtotta fel nekem HoSeok, s addig várt, míg felraktam, s le nem másztam a létráról.
- Köszönöm a segítséget. – hajoltam meg, majd távoztam mellőle.

Gyors léptekkel haladtam a konyhába, ahol Jin csinálta a vacsorát, de a látóterembe téved Seo és Suga, akik éppen egymást falták. Nem zavart az amit csinálnak, de az, hogy Seo ott hagyott engem a létra tetején ácsorogni, az kicsit zavart már.
- Suga, Seo, kiszállnátok egymásnak a szájából? – léptem hozzájuk a kanapéhoz.
- Ohh... izéé... Bocsánat. – bűnbánó tekintettel figyelték az arcomat, aminek a hatására elnevettem magam.
- Mina, jönnél segíteni? – kiabált nekem Jin.
- Mit kell? – sétáltam be a nyitott ajtón.
- Megterítenél, kérlek? – csak bólintottam s elindultam.
A tányérokat kivettem a különböző szekrényekből, hozzájuk megfelelő mennyiségű kanalat, villát és kést vettem ki. Ezeket összepárosítottam az asztalnál, s a poharakért indultam. Összeszedtem annyi poharat, amennyit kellett, s elhelyeztem azokat is a már megterített asztalon. Egy apró jelzést küldve Jinnek, hogy megterítettem vonultam be Jimin szobájába, s az ajándékokat kezdtem el csomagolni.
Már majdnem kész voltam az utolsó ajándék csomagolásával, mikor Jimin berontott. Szerencsémre nem látta a kezemben lévő dobozt, de pattogott bennem a szikra, amivel elküldtem volna valahová, hiszen az övé volt a kezemben. Néha már szidni tudom az egész lakást, hogy pont ahhoz a szobához nincs kulcs, ahova kéne. De mit tehetnék? Semmit. Érjem be azzal ami van, és reménykedjek mindig mikor itt vagyok, hogy nem nyitnak rám, vagy éppen ránk.
- Mi a baj kicsim? – jött közelebb hozzám Jimin, s átölelt.
- Semmi, csak Hei... – szedtem le magamról karjait – Megint írt és teljesen ki van bukva... – fordultam a fal felé kínomban.
- Biztos minden rendben lesz, csak ne gondolj rá. Mindig elveszi a kedvedet, és azt a gyönyörű mosolyt is lefagyasztja az arcodról. – csúszott hozzám közelebb, s hátulról átölelt, így mellkasa a hátamhoz simult.
- De még így is bánt. Mesélte Seo neked, hogy mennyire jóban voltunk. Imádtam Heit. A világon ő volt a másik olyan barátom, akivel mindig jóban voltam. Seo volt az első és egyetlen ember, aki végig mellettem volt, és egyszer sem hagyott el, semmiért sem, de Hei... – hajtottam le a fejemet.
Jimin csak hallgatott. Forró lélegzetvétele végig perzselte a nyakam összes kis zugát, amivel érintkezett. Hiába voltam sokszor rosszkedvű, mindig fel bír vidítani. Akár egy szó, vagy egy mosoly, ölelés vagy csók. Mellette az lehetek aki lenni akarok. Nem kell álarcot húznom mellette, még akkor is látja, ha nem vagyok jól, ha mosolygok.
- Hei talán egyszer megérti, hogy szeretlek, és nem fog több hülyeséget csinálni. – mosolygott rám – Gyere, van egy kis ajándékom neked. – állt fel, s felsegített.
Ahogy megfogtam Jimin kezét, s kivezetett a szobájából a lélegzetem is megállt. Az asztalon rajta voltak a finomabbnál finomabb ételek és egy torta. Hirtelen azt sem tudtam, hogy mi is történik, de rájöttem, hogy születésnapom van. A szemem kitágult, ahogy a srácok vigyora egyre szélesebb lett. Maga a tény, hogy itt ünneplek, nem a családommal, más. Sok más lány a helyemben lenne, és töltenék velük a karácsonyt.
- Srácok... – alig hallhatóan böktem ki rájuk egy jelzőt.
- Seo nagyon sokat nyaggatott minket JungKookkal és Jiminnel egyetemben, hogy közös karácsonyt tartsunk, illetve megkértek, hogy ha már szülinapod is van ezen a csodás napon, akkor azt is ünnepeljük meg. – hadarta el gyorsan NamJoon a dolgokat.
- Köszönöm. – öleltem meg mindenkit sorjában.
- Együnk. Éhen döglök! – nyafogva jelentette ki YoonGi, majd az asztalhoz ültünk, s elkezdtünk enni.
Mindenki boldogan beszélgetett, csak én voltam egy kicsit magamba fordulva. Boldog voltam, mert a barátaimmal és a kedvesemmel tölthettem ezt a csodás napot, de Hei továbbra is nyomasztott. Nem tudtam egyik üzenetét sem kiverni a fejemből, amiben közölte, hogy öngyilkos akar lenni, ha Jimin nem lehet az övé. Hiába akartam válaszolni rájuk, nem tudtam mit. Ilyenkor mégis az ember mit tudna válaszolni? Semmit. Csak ültem a seggemen, ettem Jin főztjét, s kizárva a srácok szavait gondolkoztam az egészről.
Mond Hei, miért nem tudod elfogadni? Azzal, ha fenyegetsz, engem is megölsz. Egy részem tűnne el veled, ha odavesznél. Ha gondolkoznál, és megértenéd, hogy nekem Jimin az, akivel lenni akarok, aki végre megért és akit én elmondhatatlanul szeretek? Miért nem értesz? Miért nem örülsz annak, hogy végre megenyhült a bennem lévő gyűlölet?
- Mina, jól vagy? – rázott vissza a valóságba JungKook.
- Mi? – néztem aggódóan a srácokra.
- Elbambultál. – mentett ki a borzalmas helyzetből Jimin.
- Ohh. – sütöttem le a tekintetemet, s ettem tovább.
A kedvem is elment a gondolataim miatt, de J-Hope nagyon hamar felvidított a hülyeségeivel, így már minden sikerült elfelejtenem. Csak ültem az asztalnál és a béna sztorijaikat hallgattam, míg nem Jimin egy mikulás sapkában tért vissza azzal a tortával, amit még a vacsora előtt láthattam az asztalom. Hatalmas nagy vigyor terült el az arcán, ahogy engem figyelt, s a többiek, legfőbbképpen Seo, Jimin mellett kötöttek ki, s elkezdtek énekelni. Az a boldogság ami rajtuk volt, átragadt rám is. Ahogy az ének abbamaradt, köszönteni kezdtek, s a tortát a kezembe nyomva fújtam el a gyertyát.
Azt kívánom, bárcsak minden egyes napom ilyen szép lenne, és minden nappal egyre jobban szerethetem Jimint. Azt kívánom, hogy ez a kis család sokáig boldogságban együtt maradjon.
Vigyorogva távolítottam el a számat a gyertyák közelségétől, s leraktam az asztalra a tálcát amin az édesség foglalt helyett. Mindenki hatalmas nagy csomagokkal tértek elém, én pedig azt sem tudtam, hogy mi van. A testem megbénult, mikor Jimin az ajándékát a kezembe nyomta. Egy plüssmaci volt, és az azon található szívre a legelső találkozásunk dátuma volt írva. A szívem hirtelen megállt, mintha egy hasító, ám mégis boldog érzés ütötte meg magát a szívemben.
- Köszönöm. – öleltem át, s a többiekre néztem, akik boldog pillantásokat vetettek felém.
- Kicsi Mina, köszönjük, hogy itt vagy nekünk, és ezt a félnótást végre a normális útra terelted! – ölelt át még egyszer Tae, majd a karácsonyi ajándéknak szánt kis dobozkáját a kezembe nyomta.
- Tudod, hogy ki itt a félnótás! – vágta tarkón V-t az említett.
Nem tudtam mit tenni, csak nevetni. Ahogy gyerekesen viaskodtak különböző dolgokért, én addig Jimin szobájába bevonultam, s az ajándékokat szedtem elő. Az utolsót becsomagoltam, majd egy hatalmas szatyorral a kezemben távoztam a szobából. Minden szem rám szegeződött, s a szatyor tartalmát próbálták vizsgálgatni, ám a jól becsomagolt ajándékok kivehetetlenek voltak.
A fa mellé álltam, s úgy osztottam szét mindenkinek a megfelelő ajándékot. Volt, aki nevetett a tréfás kis trükkömön, volt aki idegesen tépte szét az egészet, hogy megleshesse azt, amit választottam neki.
Jimin ajándéka volt az utolsó, hiszen egy kisebb monológot is szántam az átadás mellé, így nem akartam az elején elmondani.
- Akkor, ez lenne a te ajándékod. – nyújtottam át Jiminnek egy képkeretet, benne elhelyezve egy képpel, ami a legelső közös képünk volt – Köszönöm, hogy itt vagy nekem, és köszönöm, hogy szebbé varázsoltad az életemet. Ha te most nem lennél itt nekem, akkor még mindig szomorkodnék annak ellenére, hogy Seo mindig megvigasztal. Megváltoztattál, és már mindent másképpen látok neked köszönhetően. Te vagy a mindenem, és tudom, hogy eleinte, mikor még nem voltunk együtt, borzalmas ember voltam, mert csak tagadni akartam. Szeretlek Jimin, és sosem foglak elhagyni. Bármi legyen, örökké melletted maradok. Nélküled egy kis hisztis csaj vagyok, de melletted... – hirtelen megcsókolt – Melletted igazi nőnek érezhetem magam, akit megbecsülnek és akit szeretnek. Köszönöm, hogy az elmúlt hónapokban megóvtál a sok bajtól, és még ha sebeid is voltak miattam, nem hagytál magamra. Veled vagyok boldog, és veled akarok mindig boldog lenni. Tudom, hogy most hülyeség ezt így mondanom, de te vagy nekem a fény, az alagút végén. Szeretlek. – s ajkaimat rátapasztottam az ajkaira.
A srácok őrült kiabálásokba kezdtek, mintha most láttak volna minket először csókolózni. Nem hittem volna, hogy most az egyszer örömmel várom most már ezeket a napokat. Mindenki csak viháncolt, vigyorgott.
- Köszönöm, hogy megváltoztattad az életemet, és azt is köszönöm, hogy szeretsz. Nagyon szeretlek, Mina. – s átölelt.
Meghitt pillanataink voltak. Mindenki elfoglalta magát azzal, hogy felfedezze a neki szánt ajándékot, én pedig a tortát vágtam szét, amit Jin készített nekem. Az egyik legfinomabb édessége volt az, amit ő készített, mert mindig tudta, hogy mennyit kell csinálnia, hogy mindenkinek megfeleljen.
- Mina, csörög a telefonod. – futott hozzám a készülékkel Kook, s ahogy ránéztem a képernyőre a telefonszám felismerése belém csapta azt a bizonyos rossz érzésű villámot.
- Igen? – szóltam bele ijedten.
- Miért tetted ezt? – ijedt hangja vegyült sírással és dühvel.
Most, mit tegyek?