37. Düh

Magam mögé pillantottam, s Jimin alvó testét fedeztem fel, így a nevetésemet próbáltam halkra venni, de mikor úgy éreztem, hogy nem megy, kirohantam a szobámból.
- YunSeo, kinek a telefonjáról hívsz? És mégis, mi ez a kéjes hang imitálása? – törtem ki hatalmas nevetésbe, ahogy megtámaszkodtam a korlátnál.
- Bocsi, de olyan gyászos a hangulat az utóbbi időben, így gondoltam, feldobom a hangulatodat. YoonGi telefonjáról hívlak, mert az enyémnek nem jó az aksija, így újat kell vennem. De abból új telefon is lehet. – elmélkedett – Azért hívtalak igazából, hogy érdeklődjek Jimin felől. Hallottam, hogy Mark elintézte, de Jimin nagyobban adott neki.
- JungKook mesélte el? – válaszul csak hümmögött, amihez biztosan társult egy heves bólintás – Amíg nem lesz jobban, addig nálunk lesz. Bár... – torzult el arcom, ahogy a földszintet kezdtem el bámulni – NamJoon tuti ki van borulva amiatt, hogy nincs otthon. Igazam van? – szintén csak hümmögött.
- Gyógyuljon meg hamar! – bökte ki Seo, s mielőtt szétkapcsoltuk volna a vonalat, elmeséltem neki pár dolgot.
-Úgy lesz. – mosolyodtam el, ahogy a szobám ajtaja felé néztem – Tudod, hogy ki látogatott meg?
- Na? Ki volt az? – érdeklődött hevesen.
- Tom. – nyúzottan válaszoltam – Jött azzal, hogy az apja neki adta a cégét és fel akar venni. És mikor meglátta azt, hogy Jiminnel fogjuk egymás kezét.... Hogy is mondjam.. Ki volt akadva. Én meg közöltem vele, hogy még átgondolom az ajánlatát, és elküldtem. De már megint itt van. – néztem újra le a földszintre, ahol pont rám nézet – Nagyon idegesít. Tuti, hogy Mark keze van a dologban. Érzem. – fújtam ki a mérgemből magamban tartott levegőmet.
- Mond meg neki, hogy nem bírod a képét, és Jiminnel boldog vagy. – tanácsolta.
- Úgy lesz. De megyek, mert már kezd felforrni az agyvizem. – indultam a szobám irányába, ám egy vérszomjasan idegtépő hang megállított.
- Mina.... – szólított meg Tom, s várta, hogy hátraforduljak.
- Akár haza is mehetnél. – megfordulva dobtam rá a képére gúnyos szavaimat, majd a kilincset keresve nyitottam be a szobámba, ám visszarántott, így szó szerint rácsaptam a szobám ajtaját, az alvó Jiminre.
- Nem megyek innen sehová. – passzírozott a korlátnak.
- Persze. – köptem le – Nem fogod fel, hogy boldog vagyok Jiminnel? Mark meg menjen Heihez. Hagyjatok! – újra leköptem – Tudom, hogy Mark volt az, aki ideküldött. Mi van? Megnőtt a képed, hogy apádat megfenyegetted, hogy a cége a tied legen, és Amerikába toloncolj Jimintől távol? Vagy esetleg az anyáddal fenyegetted meg apudat, mint mikor én is ott voltam, és fenyegetted, hogy dutyiba dugatod, ha nem csinálja azt, amit te mondasz neki? – nevettem fel cinikusan.
- Te ezeket honnan tudod? – képedt el, s elengedett, hogy letörölhesse a mocskos képét.
- Hogy honnan? Tudom, hogy jóban vagy Markkal, és azt is, hogy belerángatott téged a sok hülyeségébe, hogy engem tönkretegyen, és elválasszon azoktól, akiket szeretek. Ennyire vak vagy, vagy ennyire néma és süket? – húzódtam el tőle, majd az ajtó csapódására lettem figyelmes.
- Neked mégis mi a bajod? Hm? Nem bírod elviselni, hogy olyannal van együtt, aki tényleg küzdött érte? Aki őszintén szereti, és képes elviselni a sérelmeket? Te kiállnál érte? Ott lennél mellette bármilyen bajban? Ölelnéd és csókolnád őszintén? Mert szerintem nem. – indult felé – Mit ártott neked? Mit vétett, hogy te is pokollá akarod tenni az életét? Mi köze van Marknak ahhoz, hogy együtt vagyunk? Neked mégis mi közöd van ahhoz, hogy milyen élete van?
- Jimin... – fogtam le kezét, ám kirángatta gyenge fogásomból, és Tomot ököllel arcon ütötte.
- Miért fáj nektek az, hogy boldog? Miért kell olyanba rángatni, amit nem akar? – borult ki még jobban.
- ELÉG! – fakadtam ki – Jimin, kérlek... – néztem rá kiskutya szemekkel – Nem akarom, hogy bajod essen, és azt sem, hogy miattam legyenek komolyabb sérüléseid! – öleltem át szorosan, így nyugodtságra kényszerítve teste összes mozdulatát és porcikáját.
- Mina, te tényleg szereted ezt az állatott? – képedten állt fel Tom, s megtörölte ajkát, amiből ömlött a vér.
- Szeretem. És soha, ismétlem SOHA nem akarom elhagyni. – álltam ki a kedvesem mellett – Sokat jelent nekem, és ő tette boldoggá az életemet. Még ha meg is nehezítette néha, amíg nem voltunk együtt, tett hülyeségeket, amiken már csak mosolyogni tudok.. Büszkén kijelentem, hogy szeretem. Szerelmes vagyok Park Jiminbe, és senki nem szedhet szét minket. Sem te. Sem Mark. Sem pedig Hei. – néztem rá Jiminre, aki enyhe mosollyal jutalmazta a kijelentésemet – Nem érdekelnek az utálók. Még az sem, hogy az emberek hülyének tartanak, hogy egy kpop ellenes, hogy lehet egy Idolba szerelmes. Hát így. – csókoltam meg – Küzdött azért, tett azért, hogy együtt legyünk. Bármi volt, a szívem mélyén mindig megmosolyogtatott, csak nem mutattam ki. Nem érdekelsz sem te, sem pedig apád cége. Itt maradok, mert itt van a szerelmem, a kedvesem. És ezzel együtt, te pedig mehetsz vissza Amerikába! – kezdtem el lökdösni a lépcső irányába.
- Nem hittem volna, hogy ilyen mélyre süllyedsz. – hajtotta le fejét Tom, s leballagott a lépcsőn – Azt hittem, hogy jobb az ízlésed, és nem egy ilyen nyomorultba fogsz beleszeretni. – nevetett gúnyosan, majd a kijárat felé araszolt.
- A nyomorult te vagy, drága Tom. – szóltam utána – Nem tudsz karriert építeni, másét kell elvenned. – nevettem fel gúnyosan, s bosszús tekintetével szembe találkozva elvigyorodtam, aminek hatására a bejárati ajtót becsapta.
Vigyorogva levágtattam a lépcsőn, s az étkezőbe siettem enni. Jimin nagy nehezen, de le tudott mászni az emeletről, már a fájdalmaitól eltekintve, jobban volt. Hatalmas vigyorral a képemen kezdtem zabálni a palacsinta halmokat így mintha nem is történt volna hörpintettem bele a poharamban lévő vízbe, s ettem tovább.
- Remélem, hogy többé nem látom. – ült le mellém, s enni kezdett.
- Én is remélem. Bár kitudja.... Ahogy ismerem, nem fogja annyiban hagyni, és Colorádóba fog rángatni. – sóhajtottam, majd fejemet Jimin vállára helyeztem.

Egy hete, hogy Jimin nálunk van, és a szüleim már családtagként kezelik. Apu sokkal jobban kijön Jiminnel, mint a saját fiával, így Jackson nem is törődik azzal, hogy mi van otthon. Anyu mindig finomakat főz nekünk, így próbálja Jiminben tartani a lelket, hogy már teljes mértékben be van fogadva. Jackson meg... Minden nap Markkal van valahol, így van, hogy haza sem jön, de anyuékat ez nem is zavarja.
- Hát akkor ideje hazamennem. – ölelt magához Jimin, a már zúzódás mentes testével.
- Holnap bemenjek hozzátok? – érdeklődtem, kicsit szomorúan, hiszen hiányozni fog nekem az együtt alvásunk.
- Hétvégén gyere, mert koncertünk lesz, utána aludj velem a dormban. – tartotta bennem a lelket a szavaival, s beleegyezően bólintottam, aminek a válasza egy búcsúcsók volt.
Ahogy Jimin elhagyta a házunkat, csak egyedül voltam otthon. Felcaplatva a szobámba zártam magamra az ajtót, s a telefonom rezgése keltette fel a figyelmemet. Hosszas motoszkálás után előkotortam az ágyam alól a telefonomat, de ahogy a telefonszámot megláttam, tudtam, hogy valami baj van, éreztem.
Mégis mit tettél Jackson? Miért kell most hívnod?