41. Cikk

Ahogy a szavak elhagyták a számat, millió villogás kerített körbe, s a felismerés, hogy fotósok tömkelege volt körülöttünk, beijedtem.
- Ne aggódj, nem lesz semmi baj, mindenre felkészültem. – húzott még közelebb magához, és karjaiba zárt még erősebben.
- Jimin, Jimin, ő a barátnőd? – tolt elénk egy mikrofont az egyik újságírónő.
- Elnézést, de ilyenről nem nyilatkozhatok, de ha tudni akarják elárulom, hogy nekem ez a lány, kicsodám. – vetett felém egy apró mosolyt, ezzel biztatva, hogy még ha kitálal, ne aggódjak – Ő a barátnőm! – jelentette ki, s hirtelen megcsókolt.
Zavartan ültem mellette, s a csókjába is belezavarodtam. Mintha most tette volna először. Úgy viselkedtem, mint egy ártatlan kislány, aki még sosem csókolózott. De ez mégis másmilyen volt. Gyengédebb volt, mint mikor legelőször csókolt meg, s nem siettetett semmit sem. Az eltávolodásunkat követően újra az újságírók jöttek sorban, és kérdésekkel bombáztak minket, de ezeket Jimin mind megoldotta. Felállt, majd felsegített, de volt még egy kérdés, amit megvártunk.
- Jimin, mióta van együtt ezzel a szép lánnyal? – vártam, hogy válaszoljon, de semmi.
- Pár hónapja, és szeretem. Nem érdekel sem a pocskondiázás, sem az, hogy most itt fognak körülöttünk járkálni. Csodálatos lány, így kérem, ne kérdezzenek többet, sem tőlem, sem pedig tőle. De őt különösen hagyják békén! – utasította az írókat, akiknek nem tetszett Jimin hozzáállása.
Őrült rohanásba kezdtünk, s nem érdekelt egyikünket sem az, ha esetleg követnek minket. Az sem tudta a figyelmünket lekötni, hogy most mind a kettőnket bunkónak tartanak-e. Futottunk, s gyorsan betértünk a dorm kapuja mögé, így már nem tudták, hogy hol vagyunk. A hátsó ajtón keresztül egészen az emeletig rohantunk, és berontottunk.
- Veletek meg mi történt? – nézett velünk farkasszemet az egész csapat, s kórusban tették fel kérdésüket.
- Semmi. Csak már megint az újságírók járkálnak utánunk. – nyögte be Jimin nemes egyszerűséggel, mintha semmi baj sem lenne.
- Legalább elmondtad az újságírónak, hogy együtt vagytok? – vágta hozzá Jiminhez JungKook a kérdését közömbösen.
- Igen. – huppant le a kanapéra, ahova magával rántott, így az ölében kötöttem ki – Bár nagyon nem akarták elhinni. – nézett rám – De nagyon remélem, hogy nem haragszol rám ezért, hogy ilyen kellemetlen helyzetbe hoztalak. – hajtotta le a fejét, s a vállamra helyezte.
- Jimin... – simogattam meg fejét – Nem haragszom rád. Tudod, hogy már számtalanszor elmondtam, hogy tudom, hogy mit csinálsz, és miért. Nem kell folyton elnézést kérned, vagy így elszomorodnod. – kerestem meg állát a szabad kezemmel, s felemeltem a vállamról a fejét – Nem szeretem azt, ha így látlak. Érted? – egy aprócska puszit nyomtam az arcára – Gyere, menjünk inkább aludni. – álltam fel az öléből, és felhúztam.
- De mi lesz az egyetemmel? – kérdezte meg alig hallhatóan Jin.
- Innen megyek! – mosolyogtam rá.
Lassan felsétáltunk az emeletre, majd Jimin szobájába tipegtünk. Sötét volt így felkapcsoltuk az éjjeli szekrényen lévő lámpát, és bebújtunk az ágyba. Egyikünket sem izgatta, hogy nem fürödtünk, csak aludni akartunk, ám én nem bírtam ki. Kerestem Jimin szekrényében egy pár számmal nagyobb pólót és a saját ruháim közül, amiket pár hete, hogy sikerült áthoznom a dormba, előkotortam egy bugyit, és a fürdőszobába rohantam.
A zuhanykabinban álltam, s a forró, de mégis annál kellemesebb vizet magamra engedtem, s álltam mint egy cövek.
Az újságírók szívni fogják a véremet.
A néma perceket, csak a víz zavarta meg, mely a testemre zuhant, majd a zuhanytálcára. A kamillás tusfürdőmből öntöttem magamnak egy keveset, és szétkentem a testemen. Jó eső érzéssel mostam le magamról a habot, és léptem ki a zuhanyzóból. A törölközőmet magam köré csavartam, s a hajszárító kutatása közben meg is száradtam. A pizsamámnak nevezett pólót magamra kaptam, és a már megtalált hajszárítót a konnektorba dugtam, és a legmagasabb, azaz a legforróbb hőmérsékleten izzó fokozat segítségével pár perc alatt sikerült megszárítanom a hajamat.
Előkerestem a fogkefémet, és a fogmosópoharamat, majd megmostam a fogamat. Ezután már csak vissza kellett mennem Jimin szobájába, és jöhetett az alvás.
- Mit olvasol? – néztem rá tág szemekkel.
- Máris hírek kerültek fel rólunk. – nyomta az orrom alá a laptopját.
- Mi a... – kezdtem el olvasni.
'Minap lencsevégre kaptuk a BTS macsóját, Park Jimint egy lánnyal, a parton. Mint kiderült egy ideje már találkozgattak, és volt köztük valami, és az állításuk szerint, együtt vannak. A hírek szerint, vannak olyanok, akik hazugságnak állítják be, és ez csak átverés, hogy békén hagyják őket, de az ifjú pár férfi tagja beismerte, hogy igazak a hírek, hogy boldog párkapcsolatban van, egy Lee Mina nevű lánnyal. Mina ugyan nem felelt a kérdéseinkre, de a tekintetéből lerítt, hogy igazak az állítások. Reménykedünk benne, hogy hamarosan közzé teszik, és a rajongók tudtára adják a kapcsolatukat.'
Csak ültem az ölemben a laptoppal, és újra átfuttattam a szememet a cikken. Máris kikerült a hír. Ebből semmi jó nem lesz. Menekülni nem menekülünk, hisz értelmetlen dolog lenne. Titkolni pedig sokáig fogjuk még.
- Menjünk aludni. – raktam át az éjjeli szekrényre a gépet, majd bebújtam a meleget adó takaró alá.
- Rendben. – ült egy kicsit, majd ő is a takaró alá feküdt.
Ahogy megéreztem a kezét a derekamon, átfordultam a hasamra s a fejemet a mellkasán kezdtem el pihentetni. Egyik kezem a feje mellett volt, míg a másik a hasán, s úgy próbáltam aludni. A kezét lassan húzta végig a hátamon, ezzel elérve azt, hogy hamar álomba merülhessek.
Reggel korán keltem, így halkan és óvatosan másztam ki Jimin ágyából, és a fürdőbe sétáltam. Gyors tusolás után felöltöztem és az egyetemi cuccaimért bementem Jimin szobájába. Édesdeden aludt, s csak a szuszogását lehetett hallani az egész szobában. Lassan minden cuccomat összeszedtem és lementem a földszintre, ahol Jin már nagyon főzős hangulatban volt.
- Jó reggelt! – köszöntem mosolyogva Jinnek, és leültem az asztalhoz, amihez invitált.
- Neked is. – mosolyodott el – Tessék, csak, hogy ne üres gyomorral menj az egyetemre. – tette le elém a szendvicsemet.
- Nagyon szépen köszönöm! – mosolyogtam vissza rá, s elkezdtem falni a szendvicset.
Amikor befejeztem a reggelimet, megköszöntem Jinnek a reggelit és kisétáltam a dormból. Miközben haladtam le a lépcsőn, hívtam magamnak egy taxit. Kiértem az utcára, s megcsapott az ősz illata, és a taxi dudálása. Beszálltam a taxiba és megadtam az egyetem címét. A rövid útszakasz, hosszúnak tűnt, hiszen végig piros lámpát kaptunk. Az egyetemhez érve kifizettem a taxit, és besétáltam lomha léptekkel az épületbe. Az első emeleten lévő előadóteremig csoszogtam, és amikor benyitottam, a szokásos szempárok vizsgáltak, de YunSeo hülyesége azonnal elfeledtette velem, hogy mindenki bámul.
- Miért nem tudtok vigyázni? – förmedt rám, majd beljebb húzott.
- Vigyáztunk, csak akkor egyikünket sem érdekelt a dolog, és elmondta. – hajtottam le a fejemet, és kihúztam a kezemet Seo szorításából.
- Értem. – nézett Hei felé, aki sírva bámult rám.
Miért kell engem hibáztatnia? Én tehetek róla, hogy Jimin engem szúrt ki? Én tehetek arról, hogy szerelmesek vagyunk egymásba, és arról is én tehetek, hogy nem tudjuk elengedni egymást?
- Hei... – szólaltam meg halkan, mire rám kapta kisírt szemeit – Ne nézz így... Sajnálom. – sétálni kezdtem felé – Tudom, hogy haragszol rám, és azóta megvetsz, hogy mindenki engem mondott akkoriban. De az nem az én hibám volt. Nem voltam ott aznap, mikor te és Seo. Nem láttam, csak gépen, mikor Seo ecsetelte, hogy milyen menők. Tudod, hogy engem nem érdekelt, de az, hogy nem hagyott békén, hogy mindig összefutottunk, és az is, hogy minden pillanatban egyre jobban kezdtem hozzá kötődni, más. Tudod, hogy mennyire fájt, mikor elveszítettelek egy hülyeség miatt? Hogy Jimin miatt már akkor elveszítettelek? Nem az én hibám volt, és ezt beláthatnád.
- Ne haragudj. – futott ki az említett a tanteremből.
Hei, ez a cikk, az igazság. Ha nem látod be, hogy a viaskodásoddal nem mész semmire, örökké háborúzni fogunk.