26. Hazugság

Az egész út számomra kínzásnak tűnt. Jimin teljesen kikészítette az idegrendszeremet azzal amit csinált, de hiába, semmit sem bántam.
Hazaérve YunSeo szavait meg sem várva rohantam az emeletre, a kis zugocskámba. Nem érdekel, ha megvet, vagy haragszik rám, esetleg nem kívánatos személyként tekint rám, de most ez nem megy. Nem érdekel. Csak hagyjon. Hagyjon Jiminnel. Most nem akarok róla semmit sem hallani. Ma többet már nem.
- Mina, jól vagy? – emelte fel a fejemre húzott takarót.
- Nem. – válaszoltam halkan.
- Mi a gond? – érdeklődött aggódóan.
- Hagyjuk. Inkább aludjunk. – mormogtam, majd a paplanomat megfogva rántottam vissza a fejemre.
Seo lekapcsolta a villanyt, és helyet foglalt az ágyon, hogy aludhasson,
Jimin. Te vagy a gondolataim célpontja. Bárcsak elmondhatnám. Bárcsak hinnék neked. Bárcsak könnyű lenne kettőnk közt a dolog, de így, hogy másképp élünk, lehetetlen. Hiába sírok miattad, hiába sírok utánad, ezt elfogadni és felfogni is nehéz.
- YunSeo, alszol? – kérdeztem halkan.
- Nem. Miért? – érdeklődött kicsit a megszokottnál is értetlenkedve – Van valami gond?
- Csak gondolkoztam.
- Micsodán? – fordult felém.
- Jiminen. Folyton rajta kattog az agyam. Vagyis hát – gondolkoztam el – nem is tudom, mit tudnék mondani. Ezt úgy értem, hogy lehetetlen mindent elmondanom csak úgy, és – emelkedtem fel – idő kellene.
- A koncerten történtek a gond? Hogy átölelt, puszit nyomott az arcodra és letaperolt? – érdeklődött.
- Igen, azt hiszem. Nem tudom, talán.
Sajnálom Seo, de nem mondhatom el, most még nem.
- Figyelj. Sok lány imádja Jimint. Sokan örülnének annak, ha esetleg egy köszönömöt odavág neki, aztán viszont látás. Érted? Sok lány álmodozik arról, hogy egyszer, hogy is mondjam, közelebbi viszonyt ápoljon vele. – kezdte el a mesélést.
- Mit értesz ez alatt? – néztem kikerekedett szemekkel.
- Azt, hogy eddig csak testi kapcsolata volt. Mindegy volt neki, hogy idősebb vagy fiatalabb az, akivel ágyba kerül, a lényeg az volt, hogy legyen meg a zsákmánya, aztán mehet a dolgára. De sokan utána járkáltak és többet kértek, de mindig lepattintotta őket. Például Hei. Zaklatta Jimint, ezért Jimin lecserélte a számát. Sosem fog kinőni abból, hiszen beleesett Jiminbe, de tőle úgy gondolom, hogy már megszokott a dolog, és az ilyesfajta viselkedés is. Az utóbbi időkben meg úgy tűnt, hogy senkivel nem volt dolga, mert szerelmes lett. Pusztán, hogy testi vágyai voltak, nem érezte még, hogy mit is jelent szeretni, de bekerültél a látóterébe, és benned megtalálta azt az embert, aki iránt testi vonzalmon kívül mást is érez.
- És akkor szerelmes. – kapaszkodtam meg a takarómban, míg még volt erőm hozzá. – Seo, a koncerten én furcsán éreztem magam. Vagyis rémültnek. Ahogy ott állt előttem, hirtelen elkapott a félelem. Mindenki engem nézett éreztem a rosszalló pillantásokat. Nem bírom.
Akkor igaz volt. Minden egyes szava igaz volt.
- Pontosan. De, hogy tisztában legyél a dologgal. Nekem bőgte el magát, hogy nem tud mit csinálni, mert szeret. Nem akarja, hogy bunkónak nézd, vagy bármi olyannak, ami rosszallást fedez fel benned. Még a médiában volt arról szó, hogy ki miatt lett ilyen hirtelen másmilyen. És itt jött a tény, azok számára, akik tudták ezt az egészet, hogy te rólad volt szó. Ezek akkor történtek, mikor nem voltál itthon. A fogadáson kaptak lencsevégre titeket, így került közszemlére az ügy, miszerint Jimin találkozgat egy lánnyal, de senki sem tud semmit. Hei is tartotta a száját, nyilván Jimin miatt.
- Hülyének fogsz nézni, de még mindig nem értem. – fúrtam bele arcom a párnámba, ahogy csak tudtam, de legbelül értettem mindent.
- Mit?
- Jimin. Ki ő? Miért én? Miért most? Miért nem más?
- Ezeket a kérdéseket neked kell érezned, neked kell tudnod rájuk a választ. Szereted?
- Én, – halkult el hangom – nem. – tagadtam le az igazságot.
- Értem. De aludjunk, túlságosan túlpörögtem a mai nap folyamán. – kezdett mormogni, majd hátat fordítva elkezdett szuszogni.
Talán tényleg ez a meglehetősen legjobb döntés? Ha elfogadom? Nem tudom.
Az alvás számomra most még borzasztóbbnak hatott. Pár napja még a pokolra kívántam volna, de most. Most magam mellé. Mit tett velem? Gondolatok, tények, hazugságok és igazságok járták át a tudatom minden egyes pontját, ezzel megnehezítve azt, hogy kikeljek az ágyból.
- Hétalvó! Kifelé az ágyból! – üvöltött rám miközben készültem leesni az ágyról.
- Ne kiabálj. Csak most keltem fel. – nyöszörögtem, miközben összekapartam magam.
- Csináltam reggelit, szóval haladj lefele! Felőlem utána aludhatsz még, csak kellene majd a laptopod a mai napra. – fogta meg a pizsama felsőmet és húzigatni kezdett a földszintig.
- Szerintem kaja után megyek sétálni, addig használhatod a gépemet. De én akkor sietnék is, éhen pusztulok. – nyivákoltam miközben az étkezőhöz invitált pólóm nyakkivágásával a kezében.
Az étkezést megelőző percek csendben teltek, majd az étkezésünk is csöndesen zajlott.
- Finom volt! – álltam fel az asztalról a szendvicsem felét otthagyva tányéromon.
- Hova mész? – állt fel a székéről, ami hangos csattanással ért földet.
- Megyek átöltözni. Nem vagyok éhes. Inkább elmegyek a BigHithez és beszélgetek Kookkal, vagy elmegyek a Starshiphez a lányokhoz. – fordítottam hátat barátnőmnek.
Felrohanva a lépcsőn egészen a szobámig haladtam, melynek ajtaját hatalmas zörejjel vágtam be magam mögött. Ágyamra feküdve arcomat fullasztásig a párnába nyomtam kezdtem el agyalni, hogy hova menjek. Mi lenne a helyes tett, amit tennék. Majd döntésre jutva vonultam szekrényemhez, amiből egy egyszerű nyári szettet kivéve kezdtem el öltözködni.