30. Együtt

Mina szemszöge:
Szeretlek, szeretlek, szeretlek! Nem érdekel, ha sírok, még az sem, hogy fáj, de így van, és tudom, hogy nem bírom ezt megváltoztatni.
Egyszer éreztem ezt, de az egy csapás volt az életembe. Talán ezért voltam vele ilyen hideg és rideg. Sírtam, reszkettem, fáztam. Ez az eső meg szörnyen bosszantó volt. De az a kéz, ami magához vont és megölelt elfeledtette velem, milyen is ez a rossz idő. A keserűségem odaveszett és csak egy valamire tudtam gondolni. Csak is arra, hogy megértettem a viselkedésemet. Hogy rájöttem, fontos nekem, és nem akarom elveszíteni. Hogy szeretem, és senki sem tud tőle elszakítani. Még Hei sem, Markkal együtt.
- Én is szeretlek téged te lány. – súgta a fülembe, és kicsit szorosabban kezdett ölelni a kelleténél.
- Ugye nem hazudsz? – könnyes tekintetemet rászegeztem.
- Nem. – rázta meg fejét, fejemet hüvelykujjával feljebb emelte, és megcsókolt.
Milyen puhák az ajkai.
Az eső egyre csak esett, mi meg a park egyik legkivilágítottabb részénél álltunk és csókoltuk egymást. Nem bírtam elhinni ezt az egészet. Az eső, az ölelés, a csók, a pillanat. Eljött tehát az életem fordulópontja, ami mindent megváltoztat. Eltávolodásunkat továbbra is az követte, hogy néztünk egymás szemeibe. Azok a gyönyörű szemek, szinte elveszek ebben a csodálatos szempárban.
- Mennünk kellene. Nem szeretném azt, hogy megfázz! – nézett rám, majd tekintetét az ég felé szegezte.
- Maradjunk még! – fúrtam arcomat mellkasába.
- Rendben van. – kezeit hátamra téve kezdte el simogatni azt.
Rövid idő elteltével eltávolodtunk egymástól s csak bámultuk egymást, mintha még nem is láttuk volna a másikat. Csak csendesen álltunk, és hallgattuk, ahogy az esőcseppek lehullnak az aszfaltra.
- Mina?
- Igen? – néztem bele mélyen csillogó szemeibe.
- Lee Mina, leszel a barátnőm? – kérdezte halkan, de mégis hallhatóan.
Barátnő?
- Igen. – mondtam magabiztosan, mire ajkaimat rátapasztottam övéire.
Nem hittem volna, hogy ez a boldogság újra átjárhatja a testemet. Hogy végre újra érzek.
- Menjünk haza, fázok. – mondtam dideregve, ahogy rápillantottam az előttem álló fiúra, majd a nedves ruháimra.
- Rendben, menjünk. – puszit adva ajkaimra fűzte át ujjait az enyéimmel és indultunk a kocsi felé.
Beszállva a kocsiba, még egy kicsit ücsörögtünk, majd elindultunk. A motor zúgása kicsit megrémisztett, hisz hangos volt én meg a gondolataimban teljesen elmerülten ültem indulásig. Az utazásunk eléggé csendesen telt, néha szólaltunk meg csak. Ahogy elsuhantunk a kivilágított épületek előtt, ahogy az emberek sétáltak esernyővel a kezükben az esőben, néhány könnycsepp hullott ki szemeimből.
Az életem új értelmet kezd nyerni a múlt után.
- Megjöttünk. – fordult felém, és térdemre helyezte kezét, mire felkaptam a fejemet és felé fordítottam – Minden rendben van? – nézett rám továbbra is, de aggódóan.
- Igen, nincs semmi gond. – mosolyogtam rá – Jól vagyok!
- Jól van. – mosolygott vissza rám, kiszállt a kocsiból majd ezt követően kinyitotta nekem az ajtót – Hölgyem! – kezét felém nyújtva segített ki a kocsiból.
- Köszönöm – vigyorogtam rá.
A kocsitól egészen a házunk ajtajáig kísért kézen fogva. Jó érzéssel töltött el, hogy forró, puha kezét érezhetem az én hűvös kis kezemen.
- Légy jó. – fordult felém.
- Úgy lesz! – néztem rá és átöleltem.
- Holnap ráérsz? – kérdezte elpirosodott arccal.
- Holnap? – gondolkodtam el – Ráérek. – jelentettem ki boldogan.
- Helyes! Akkor holnap reggel érted jövök és elviszlek valahova. – nyomott puszit arcomra és indult vissza a kocsihoz.
- Oké. – tekintettem utána vörös arccal.
Megvártam, míg elhajtott az utcából, majd a kulcsot a zárba helyezve kinyitottam a bejárati ajtót.
- Te mégis hol voltál ilyen sokáig? – nézett kérdően rám YunSeo.
- Csak a parkban voltam. Miért? – vontam vállat.
- Semmi-semmi, csak elgondolkodtattál engem. – vonta fel szemöldökét – Csak nem Jiminnel találkoztál?
Ne már, elfelejtettem kitörölni a hívást. Lebuktam.
- Lebuktam. – nevettem kínosan.
Ügyes vagy Mina. Ilyen könnyen lebuktál.
- Na mesélj csak, mi volt? – ült le mellém, miután a szobámba értünk.
- Semmi különös, beszélgettünk, hazahozott mivel esni kezdett az eső és holnap meg megyünk valahova. – mondtam elpirulva.
- Aha. – vigyorodott el barátnőm – Randira hívott téged! Tessék egy hatalmas vigyort festeni az arcodra! – kezdte húzni az arcomat kezeivel egy mosolyra.
- Jó-jó. De nem öltözhetnék át? – mutattam a még mindig rajtam díszelgő hűvös, hideg, vizes ruháimra – Idefagyok. Ohh, amúgy van valami vacsi?
- Rendben. Ha átöltöztél gyere le! Csináltam vacsit, addig megmelegítem, míg magadra veszed a pizsamádat. Nélküled nem akartam vacsorázni. – mondta, miközben elkezdett a szobám ajtaja felé lépdelni – Apropó, anyudék hívtak, hogy holnap csak este érnek haza.
- Ez az! – csillogtak fel szemeim – Akkor nem fognak érdeklődni, hogy miért érek haza esténként, vagy, hogy miért nem vagyok itthon.
- Az igaz, de siess, mert kilyukad a gyomrom!
- 5 perc és lent vagyok! – válaszoltam, majd előkerestem a pizsamámat.
- Addig akkor megmelegítem, és mesélsz! – ezzel ki is lépett szobácskámból.
Vizes ruháimat levetve, dobtam le őket a földre, majd felvettem a pizsamámat. Felvéve a földről a cuccaimat bevittem a fürdőbe és suhantam is lefele az étkezőbe. Finom illatok járták át az egész előteret, így eléggé érezhető volt számomra az, hogy éhes voltam.
- Megjöttem! – kiáltottam miközben sétáltam le a lépcsőn.
- Na végre! – jegyezte meg, majd az asztalra rakott két tányért, teli étellel.
- Finomnak tűnik! – néztem rá a tányérokra.
- Egyél! – utasított – És, most mesélj! Mi történt?
- Igazából semmi extra nem történt. Elmentem a parkba és sétálni mentünk, azután elkezdett esni az eső, és sikeresen rávettem magam arra, hogy elmondjam neki azt a tényt, hogy szeretem. Idiótának éreztem magam, de végül rájöttem, hogy nem kellett félnem, mert ugyanígy érez ugyebár. Nem hazudta. Azután, hogy is mondjam – motyogtam magamban.
- Utána mi történt? – tekintett fel.
- Megcsókolt. – halkult el hangom még jobban.
- Gratulálok! – ölelt meg barátnőm, aki már mellettem állt és hallgatta ezt az egy szót.
- Utána meg még kicsit kint ácsorogtunk és jöttünk haza. Vagyis hát hazahozott kocsival. És mielőtt bejöttem volna, mondta, hogy holnap elvisz valahová.
- Jól hangzik, de menjünk, álmos vagyok. – mondta ásítozva.
- Előtte pakoljunk el és mehetünk.
Amint az utolsó falatot is elfogyasztottam mindent a mosogatóba raktunk és felmentünk. Amint betakaróztam máris elfogott az álom, és csak az járt a fejemben, hogy vajon Jimin hova is akar elvinni engem.