33. Váratlan vallomás

A szemeim kitágultak, a bőrszínem elfehéredett, s a légzésem tempója hol gyorsult, hol pedig lassult. A testem felhagyott a mozgáshoz való idegek irányításával, s a felfogásom mint egy láda, amit lelakatoltak és nem lehet kinyitni, lassult le. Magam elé bámulva, a kérdést feldolgozva pumpáltam az agyamba a vért, ami segített a válasz adásában, ám mintha még sosem hallottam volna azt kérdést, a dermetségem hangot adni sem hagyott. De egy idő után végre utat engedett a gondolataimnak, így a feltett kérdésre, megadhattam a választ.
- Itt aludhatsz nyugodtan! – mosolyodtam rá, majd a zúzódásokat kezdtem el kezelni.
- Ez fájt! – visított fel, majd hátradőlt az ágyamon.
- A kezemre feküdtél! – sipákoltam, mire gyorsan felülve húztam el a kezemet, s lerohantam jégért.
Mina, csak most ne csinálj hülyeséget! Még ha akarsz is, türtőztesd magad!
Visszatérve a jéggel a kezembe, láttam, hogy Jimin az ágyamon begubózva feküdt a takaróm alatt. Halkan és lassan odasétálva hozzá figyeltem meg csukott szemét, ám mielőtt a jeget letehettem volna, hirtelen megfogta a csuklómat, és berántott maga mellé.

YunSeo szemszöge:
A koncert utáni pillanatban, mikor Mina felhozta Jimint, tudtam, hogy min kattog az agya, de nem akartam megijeszteni. Minden pillanatot láttam rajta, hogy mennyire megváltozott azóta, hogy először találkozott Jiminnel személyesen. A szemében láttam, hogy az a gyűlölet, amit próbált felépíteni maga körül, teljesen más volt, mint amit a szakítása végett állított fel magának falat.
Mina makacs viselkedésének köszönhetően lettem jóban YoonGival, s minden apró kis gondolat, mely áthidalta az elmémet, boldogsággal töltött el.
- Szia. – köszöntem bele boldogan a telefonomba.
- Beszéltem Minával. – vinnyogta JungKook a telefonba.
- Na, és mi volt? – érdeklődtem, mintha nem lettem volna tisztában a dolgokkal.
- Eljött az ügynökséghez, és kihívott pár órára. Elmentünk sétálni és feljött ez az egész, ami Jiminnel volt. Hogy volt a parkban Busanban, ahol Markkal volt sokszor. De az meglepett, mikor mesélte, hogy Jiminnel közös emlékeit bírta csak odaképzelni. Igazából örültem neki, de mégis bántott. Mina, olyan mintha a nővérem lenne, és olyan barátja volt, mint Mark. Tudtam, hogy mit fog vele tenni, de nem mondhattam semmit. Bűntudatom volt, de már elmúlt. Furcsamód, Mina viselkedése is szemlátomást megváltozott, aminek köszönhetően már nem bunkóskodik. Bár kitudja. – mesélte hosszasan, mégis tömören a részleteket.
- Ezek szerint belátta, hogy Jimint szereti? – kérdésemre csak hümmögött – Csodálatos! – vigyorodtam el – Remélem, hogy megjön az esze, és nem kell nekem beszélnem vele. Elég volt a múltkori, amikor Jiminnel lelkiztem. Majdnem elbőgtem magam. – vallottam be.
- Jimin ennyire kiöntötte neked a szívét? – csodálkozott el, melyet a hangján nagyon is érezhettem – És veled meg Sugával mi van?
- Nincs semmi. Igazából csak iszogatunk meg ezek. Eddig még semmi komoly sincs, de reménykedek, hogy hamarosan lesz. – vettem egy mély lélegzetet – Tudod, HoSeokot bírtam a legjobban. Azért mert vicces meg kedves, sokat lehet rajta nevetni. Most pedig.... Itt van YoonGi és azt hiszem, hogy a véleményem megváltozott róla.
- Mert? Eddig mi volt róla a véleményed? – akasztotta rám azt a kérdést, amire még eddig senki sem gondolt.
- Semlegesnek gondoltam. Azt hittem, hogy unalmas. De rájöttem, hogy igazából nem is az. – mosolyodtam el – Egészen addig, míg meg nem állított, hogy Jiminnek lekeverjek egyet. Ha nem vonszol ki onnan, talán még mindig Jimint arcát verném.
- Jajj a kis szerelmes! – röhögőgörcsben kitörő JungKook végül a földön kötött ki, egy nagy puffanás kíséretében.
- Befognád?! – kezdtem én is röhögőgörcsben kitörni.
- Bocsi. – nyugodott le.
- Tudod, nem gondoltam volna, hogy pont Suga lesz az, akihez közel kerülök. Mármint, hogy meg fogom szeretni, úgy. De nem tudom, hogy mit csináljak. Megcsókolt, mikor hazakísért, utána találkozgattunk, ittunk együtt, lerészegedtünk, buliztunk. Én meg... Egyre jobban kezdem érezni a kötődést. Persze, tudok várni, várok is, ha kell, de még így sem tudom. – tűnődtem el.
- Ennél nyálasabban nem fogalmazhattál volna, Seo? – röhögött fel ismételten – De amúgy meg, beszélj meg vele mindent, hisz kettőtökről szól a dolog. – nyugtatott meg.
- Igazad lehet. De te most kötözködsz? – esett le a komoly szavai előtt lévő megjegyzése – Menj az északi sarokra!
- Bocsi, nekem jó lesz Los Angeles, de ha akarsz, mehetsz te az északi sarokra. Biztos megszeretnének téged z eszkimó lakosok! – röhögtünk már mind a ketten.
- Olyan izé vagy. – nyávogó hangon húztam el a szó végét.
- Te mondod? Mondjuk még mindig jobb vagy a húgodnál.
- Már megint mi történt? – kezdtem röhögésbe kitörni.
- Idegesítő. Állandóan küldözget képeket, meg nem tudom miket. Meg se nézem. – szörnyülködött.
- És én mit mondjak? – tettem fel röhögve a kérdésemet – Múltkor, mikor itt volt nálunk YoonGi, akkor drága húgocskám berontott a szobámba, utána meg elkezdte kiabálni, hogy itt van a BTS egyik rappere. Hát én azt hittem, hogy leütöm. Annyira felidegesített. Mire sikerült kiterelnem a szobámból már az agyam felét is kiszívta. Aztán meg kénytelen voltam bezárni az ajtómat.

- Szerintem senki sem jön ki jól a tesóddal. – nevettünk fel egyszerre – Ne haragudj, de most le kell tennem. – és máris kinyomta a telefont.

A telefonomat az ágyamra dobva, terültem szét rajta, de ez nem sokáig tarthatott, ugyanis a telefonom monoton rezgése és csörgése késztetett arra, hogy újra ülőhelyzetben legyek.- Halo? – tettem fülemhez újra a készüléket.
- Szia. Későn hívlak? – hallottam meg Suga dallamos hangját a telefon túlsó végéről.
- Dehogy. – mosolyodtam el, ahogy félve tette fel a kérdését.
- Holnap nem lenne gond, ha átmennék? Szeretnék beszélni veled. – húzta el szavait, mintha kétségbeesett lett volna.
- Persze, átjöhetsz nyugodtan! – mosolyodtam el, s kinyomtam a telefont.
Nyugovóra térve, az agyam azon kattogott, hogy mit akarhat Suga.. Másnap reggel az alvás teljesen magába bolondított így a telefonom szörnyű hangjára keltem fel, ami egy hívószámot mutatott ki. Suga. Magamra kapva a köntösömet rohantam le a földszintre a bejárati ajtó kulcsát keresve, amit a zárban hagytam. Elfordítottam a kulcsot a zárban, mely kattogással jelzett, hogy nyitva van, majd a kilincset lenyomva tártam ki az ajtót.
- Felkeltettelek? – aggódóan fürkészte álmost arcomat.
- Uhum, de semmi gond. Úgy is sokat alszok az utóbbi időben. – nyugtattam meg.
Beljebb tessékelve a még mindig az utcán ácsorgó fiút, egészen a nappali kanapéjáig kísértem, majd mellé leülve, vártam, hogy mi is az a fontos dolog, ami miatt, átjött.
- Figyelj Seo, én... – halkult el a hangja – Szeretlek.
Hogy mit mondott?